Tartalmak

2:11
Híradó
2017. március 4. 18:47

Amerikai emberi jogi bírálat

A jegybanki alapítványok közpénzhez juttatása volt a legnagyobb korrupciós botrány tavaly Magyarországon - ezt állapította meg az amerikai külügyminisztérium országjelentése. Az emberi jogok helyzetéről szóló összefoglalót évtizedek óta minden évben elkészítik. A legújabb jelentésben bírálták a kormányközeli vállalkozók helyzetbe hozását, a független média visszaszorulását, és azt ahogy a menekültekkel bánnak Magyarországon. A magyar Külügyminisztérium szerint a jelentést még a korábbi demokrata apparátus készítette, a korrupciós vádak pedig alaptalanok.
2:02
Híradó
2017. március 4. 18:45

„Normálisan kell viselkedni”

Ha megtanulnak normálisan viselkedni, akkor mehetnek vissza a Parlamentbe a kitiltott újságírók - ezt mondta Kövér László. A házelnök tegnap Híradónk és a 444.hu kérdésére azt viszont nem árulta el, szerinte mit kell tennie azért a két szerkesztőség kitiltott munkatársainak, hogy újra dolgozhassanak az Országgyűlésben. A szocialisták szerint Kövér Lászlónak figyelembe kellene vennie, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése alapján nem lehet újságírókat kitiltani a Parlamentből.
2:09
Híradó
2017. március 4. 18:40

Gyurcsány nem lép hátra

Gyurcsány Ferenc nem lép hátra: a Demokratikus Koalíció külön listán indul a 2018-as választásokon. Ezt a volt miniszterelnök jelentette be pártja tisztújító kongresszusán. Arról is beszélt, hogy az egyéni körzetekben viszont összefognának az MSZP-vel és a többi baloldali párttal, hogy ne rontsák egymás esélyit. Két hete Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje Gyurcsány Ferencre utalva azt mondta: hazudott a választóknak, tehertétel a baloldalnak, ezért vissza kell vonulnia.
1:48
Híradó
2017. március 4. 18:37

Helytől is függ a béremelés

Nagyobb fizetésemelést kapnak a postások, a buszvezetők, és a vízügyesek Budapesten, mint Szabolcsban vagy Borsodban - ezt közölte Híradónkkal az egyik legnagyobb szakszervezeti tömörülés, a Liga elnöke. A kormány három hete három éves bérfejlesztésről döntött az állami vállaltoknál - átlagosan 30%-os emelést ígérnek. Úgy tudjuk, a dolgozók már áprilisban magasabb fizetést kapnak, de csak most szembesülnek azzal, hogy a munkahelyek földrajzi elhelyezkedésén is havi sok ezer forint múlhat - a munkaerőhiány miatt. 
2:01
Híradó
2017. március 4. 18:35

Kilencosztályos iskolák lesznek

Jöhet a 9 osztályos iskola, így döntött a kormány. Erről Balog Zoltán miniszter beszélt tegnap Székesfehérváron. A részletekről azonban nem döntöttek, így azt sem tudni, mikortól változtatnának. Az egyik tanári érdekképviseltnél azt mondják, ezzel a bejelentéssel csak elterelik a figyelmet az iskolarendszer valódi hibáiról. Az általunk megkérdezett szülők szerint annyi tananyagot, amennyit most kell megtanulniuk a diákoknak, nem is lehet 8 év alatt elsajátítani.
2:05
Híradó
2017. március 4. 18:32

Utólag kért 160 ezret a műtétért

Az ügyeletes orvos 160 ezer forintot kért egy sürgősségi császármetszésért, erről írt közösségi oldalán egy kismama. A nő az RTL Híradónak azt mondta, a szülész arra hivatkozott, hogy a pénzből a műtő bérleti díját és a műtős csapatot is ki kell fizetnie. Az eset a Semmelweis Egyetem II. számú Nőgyógyászati Klinikáján történt, a klinika vezetője etikai vizsgálatot indított az orvos ellen.
1:30
Híradó
2017. március 3. 18:52

Az összes rezidens felmondott

Az összes rezidens felmondott a budapesti János Kórház Felnőtt sebészetén. A Magyar Nemzet írt arról elsőként, hogy a rezidensek azért hagyták el a kórházat, mert nem hagyták őket operálni, minden műtétet a szakorvosok végeztek azért, hogy ők kapják a hálapénzt. A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezetének elnöke szerint ez több kórházban is így van. A János Kórháznál elismerték, hogy több rezidensük felmondott, de szerintük eleget operálhattak.
2:17
Híradó
2017. március 3. 18:47

Mészáros laptulajdonos lett

Bevásárolta magát a Népszabadságot korábban kiadó cégbe Mészáros Lőrinc. A felcsúti fideszes polgármester hónapokkal ezelőtt még azt mondta: semmi köze a Népszabadság mellett 11 vidéki napilapot is kiadó Mediaworks megvásárlásához. Az egykori napilap volt munkatársai közleményben azt írták: színre lépett a Népszabadság mészárosa. Az MSZP szerint ezzel a lépéssel Mészáros Lőrinc beismerte, hogy ő állt a Népszabadság megszüntetése mögött.
2:16
Híradó
2017. március 3. 18:45

A város Mikulása okozott zavart

Törvénytelenül fotózta le a Momentum Mozgalom rendezvényén résztvevőket a komáromi önkormányzati főtanácsadója - közölte az Adatvédelmi Hatóság. Az olimpiaellenes népszavazást kezdeményező Momentum egy hete kezdett országjárásba, azóta minden helyszínen megzavarják őket. Tegnap Győrben például egy idős férfi megafonnal kérte rajtuk számon, hogy ki finanszírozza őket. Róla később kiderült, hogy 28 éve a város Mikulása. 
1:42
Híradó
2017. március 3. 18:40

A vegyesbolt két éve bezárt

Kevés busz indul és bevásárolni sem lehet bármikor. Ezekkel a problémákkal küzdenek nap mint nap a Baranya megyei Téseny lakói. Az alig négyszáz fős településen a helyi vegyesbolt két éve zárt be. Újranyitással többen próbálkoztak, sikertelenül. Akinek gyermeke van, annak például a csaknem 30 kilométerre lévő Pécsre kell utaznia a különböző holmikért. A szülők szerint erre akár egy fél napjuk is rámehet.
2:18
Híradó
2017. március 3. 18:30

3-as metró: 7 év, 71 beavatkozás

Hat év alatt 71 alkalommal volt szükség a tűzoltókra a hármas metrón, ebből 10-szer tűz, a legtöbbször füstölés miatt. A Demokratikus Koalíció hozta nyilvánosságra, hogy az utóbbi években hányszor kellett leállítani a 3-as metrót. Az ellenzéki párt szerint orosz rulettet játszanak az utasokkal, a BKV ezt visszautasítja. Szerintük az utóbbi években több intézkedést is hoztak azért, hogy a metró biztonságos legyen.
2:08
Híradó
2017. március 3. 18:20

Volt fideszes Marcsika támasza?

Szökésben lévő fideszes expolitikus segített Bróker Marcsinak a Karib-tenger partján - írja a Blikk. A lap szerint Belize-ben Czibula Csaba volt a lelki támasza, aki szintén a hatóságok elől menekült Közép-Amerikába. Korábban önkormányzati képviselő volt Budapest VII. kerületében, és gyanús ingatlaneladások miatt állították volna bíróság elé a Hunvald-ügyben. A nőt elfogták, a volt politikust továbbra is körözik.
0:37
Híradó
2017. március 3. 18:11

Emberi hiba okozhatta

Emberi hiba okozta a veronai busztragédiát a helyi autópályarendőrség szerint. A parancsnok azt mondja, mivel semmi nem utal a jármű műszaki meghibásodására, a szerencsétlenséget az okozhatta, hogy a sofőr hirtelen rosszul lett, vagy elaludt. A veronai ügyészség már korábban meggyanúsította a busz sofőrjét gondatlanságból elkövetett emberöléssel. Ő a baleset egyik súlyos sérültje, Budapesten ápolják. Januárban történt a sítáborból hazafelé tartó diákok és kísérőik tragédiája, 16-an meghaltak, 26-an megsérültek, amikor buszuk egy felüljáró oszlopának ütközött és kigyulladt.  
2:09
Híradó
2017. március 3. 18:00

Adócsalásért öt év börtön

Újra elítélték Stadler Józsefet. Az akasztói vállalkozó most adócsalásért kapott nem jogerősen 5 évet. Az elmúlt 20 év jelentős részét rácsok mögött töltő akasztói vállalkozót negyedjére ítélték el. Az ügyészség szerint 420 millió forint kárt okozott fiktív számlákkal, miközben a körbeszámlázásra létrehozott cégeket strómanok vezették. Stadler biztos volt benne, hogy felmentik, az ítélethirdetés után azt mondta, Akasztóra megy, ahol birkavágásra készült, de most elment tőle a kedve.
2:10
Híradó
2017. március 2. 18:35

Nem adhatják el túl olcsón

Mégsem lesz kötelező a bankoknak elengedniük árverés után a lakáshitelesek fennmaradó tartozását, bár délelőtt még erről beszéltek a KDNP és a Fidesz politikusai is. A törvénymódosító javaslat szövegébe azonban ez a könnyítés nem került be. Változtatnak viszont az árverések szabályain. Eszerint a lakások kikiáltási árából egy évig nem lehetne engedni, és utána is csak maximum 20 százalékot.