Tartalmak

0:28
Híradó
2017. április 5. 18:31

Virágoznak a cseresznyefák

Teljes pompájában lehet megcsodálni Japánban a cseresznyefavirágzást. Tetőpontjához ért ugyanis a Szakura-ünnep. A lenyűgöző természeti látványosság március 21-én kezdődött, miután legalább öt bimbó bontott szirmokat a Jaszukuni Szentély egyik fáján. A cseresznyefák Japán déli, melegebb éghajlatú részein bontottak először virágot. A hófehér és világos rózsaszín sziromtengerben milliók gyönyörködnek ilyenkor Japán szerte.
1:34
Híradó
2017. április 5. 18:22

Hőségtől szenvedtek az utasok

A vasúti kocsik folyosóján sétáltak az utasok, mert elviselhetetlenül meleg volt InterCity-n – erre panaszkodott az egyik utas a Kisalföldnek. A Sopron-Budapest között közlekedő vonaton nem működött a légkondicionáló, ezért volt hőség. Az RTL Híradónak nyilatkozó utasok szerint máskor is előfordult már ilyen azokban az InterCity kocsikban, amelyeket tavaly vásárolt a GYSEV, összesen 2,8 milliárd forintért. A vagonokban ugyanis nem lehet szellőztetni, mert a kocsik ablakait nem lehet kinyitni. A GYSEV ígéri, javítják a hibákat.
1:56
Híradó
2017. április 5. 18:10

Elítélték a porral oltós támadót

Felfüggesztett börtön a kerekesszékes porral oltós támadónak. Másfél évet kapott a férfi, aki tavaly októberben fújt le a készülékkel egy pécsi buszsofőrt. A mozgássérült a támadás előtt kiabált a megállóban várakozókkal, a sofőr ezért nem engedte fel a járatra. Ezután dühében felkapaszkodott a buszra, megfogta a porral oltót és a sofőr arcába fújt. A bíróság több enyhítő körülményt talált ügyében. Az ítélet nem jogerős.
2:15
Híradó
2017. április 5. 18:07

Kiengedték a Quaestor-vezért

Hazaengedték Tarsoly Csabát. A Quaestor cégcsoport egykori vezetőjét és társait több mint százmilliárd forintos csalással és sikkasztással vádolják, 32 ezer embernek okoztak kárt. Tarsoly Csaba két éve volt előzetes letartóztatásban. Most a Fővárosi Ítélőtábla döntött úgy, hogy ő és egy társa is házi őrizetbe kerülhet. Mindkettőjüknek nyomkövetőt kell hordaniuk. Az ügyészség még fellebbezhet a bíróság döntése ellen.
1:44
Híradó
2017. április 4. 19:00

Egy autóra illik a közbeszerzés

Fűthető, gerinctámaszos ülések, sízsák-alagút, multimédiás bőr kormánykerék. A jövőben ilyen autókkal járhatnak a bűnügyi és igazságügyi szakértők egy friss közbeszerzés szerint. Az újonnan alakult állami szakértői és kutató központ nem bízta a véletlenre, hogy milyen autókat szeretne: negyvenegy feltételnek kell megfelelni. Hiába nyílt a közbeszerzés, a leírás alapján mindössze egyetlen kocsi jöhet szóba.  
2:27
Híradó
2017. április 4. 18:55

Vállalkozóknak nem ingyenes

Még sincs ingyen. Ha bármilyen gazdasági társaság – Bt, Kft vagy egyéni vállalkozó - székhelye vagy telephelye lakásban működik, akkor fizetni kell a kéményseprésért. Egyik nézőnk éppen hétfőn kapta meg a figyelmeztetést, hívjon kéményseprőket, amiért kilencezer forintot kell fizetnie. Az RTL Híradónknak nyilatkozó adótanácsadó szerint a vonatkozó jogszabály zavaros. Kerestük a belügyminisztériumot, hogy megtudjuk a megkülönböztetés okát, de nem kaptunk választ.
1:44
Híradó
2017. április 4. 18:55

Helyszíni tudósítás: élőlánc a CEU-ért

Élőlánccal tiltakoznak diákok, tanárok és más szimpatizánsok a CEU-t ellehetetlenítő törvény ellen, amit egyetlen nap alatt, mindössze néhány órányi vita után fogadott el a magyar parlament.  Annak ellenére megszavazták a jogszabályt, hogy azt a Magyar Rektori Szövetség és a Magyar Tudományos Akadémia sem támogatta, és világhírű tudósok, kutatók százai tiltakoztak ellene. A tüntetés helyszínén volt kollégánk Kéri Barna.
1:54
Híradó
2017. április 4. 18:35

A legkevésbé demokratikus

Magyarország az Európai Unió legkevésbé demokratikus országa. Ezt állapította meg a Freedom House nonprofit szervezet jelentése. Szerintük Magyarország megítélése 2010 óta folyamatosan romlik és idén már Románia és Bulgária mögé esett vissza. A legtöbbet a sajtószabadság és a korrupció tekintetében romlott a helyzet. A kormány szerint ez nem igaz. A DK-nál viszont azt mondják, hogy az Orbán-kormány fél- diktatúrát csinál az országból.  
2:15
Híradó
2017. április 4. 18:30

Áder Jánost kérik, ne írja alá!

Kedden a köztársasági elnökhöz fordul a CEU vezetősége, hogy Áder János ne írja alá a törvényt, és forduljon az Alkotmánybírósághoz. Erről beszélt a szavazás utáni sajtótájékoztatóján az egyetem vezetése. Reagáltak arra is, hogy a kormány szerint külön lehet választani a Közép-Európai Egyetemet és a CEU-t, és az előbbit nem fenyegeti semmi veszély. Az egyetem szerint azonban a diákok legtöbbje éppen azért jelentkezik ide, hogy amerikai diplomát is kapjon.  
2:05
Híradó
2017. április 4. 18:30

Világszerte tiltakoznak

Világszerte tiltakozást váltott ki a CEU-t ellehetetlenítő törvénymódosítás. A német köztársasági elnök azt mondta, Európa nem maradhat néma, amikor civil szervezetek, vagy a tudományos világ elől elszívják a levegőt, mint ahogy most ez történik Budapesten. Tiltakozott a budapesti Amerikai Nagykövetség is. Válaszul a magyar külügy bekérette a német és az amerikai ügyvivőt, a Fidesz frakcióvezetője pedig azt mondta, a tiltakozók tévednek.
2:12
Híradó
2017. április 4. 18:25

Elvitték Felcsútról Darth Vadert

Nem tudta magát igazolni, rendőrautó vitte el Felcsútról Darth Vader-t. Nem nézték jó szemmel a rendőrök a miniszterelnök szülőfalujában, hogy a Slejm nevű Youtube csatorna, Orbán Viktor házánál készít filmet. A kormánykritikus videós csapat legutóbbi filmjében, Darth Vader jelmezben teszi próbára a magyar hivatalokat és hatóságokat. A készítők szerint a rendőrök többsége pozitívan reagált a forgatásra, de nem volt ez így mindenhol.
2:19
Híradó
2017. április 4. 18:20

Öngyilkos merénylő robbantott

Azonosították a szentpétervári merénylőt. A gyanú szerint egy huszonkét éves kirgiz származású orosz állampolgár hozhatta működésbe a bombát két megálló között egy metrón. Maradványait megtalálták a szerelvényen. Kiderült, hogy az a fel nem robbant pokolgép - amit egy másik állomáson találtak - ötször több robbanószert tartalmazott, úgyhogy ha sikerül működésbe hozni, óriási pusztítást végzett volna. Közben tizennégy emelkedett merénylet halálos áldozatainak száma.
1:41
Híradó
2017. április 4. 18:20

Végignézték a haláltusát

Nyolc évet kaphat, amiért agyonverte lakótársát egy román férfi. A gyilkosság még tavaly nyáron történt Kiskőrösön, a rendőrök most zárták le a nyomozást. Újabb részletek derültek ki: a vád szerint a házban élők végignézték az áldozat a haláltusáját, majd a gyanúsított férfival közösen ásták el holttestét az udvaron. Ezután a gyilkossággal gyanúsított férfi Romániába szökött, de elfogták és Magyarországra szállították.
2:11
Híradó
2017. április 3. 18:50

Drágább lehet a nyaralás

Több tízezer forinttal drágulhatnak a magyar turisták legkedveltebb nyaralóhelyei. A horvát autópályák használta már mától 5 százalékkal többe kerül, néhány hónapon belül pedig további 10 százalékkal emelkedhetnek a díjak. A szállás is drágulhat - akár tizedével. A turisták idén ugyanis megrohamozhatják a horvát, az olasz és a spanyol tengerpartot, mert például Törökországot kockázatosnak tartják. Ráadásul, tumultusra kell számítani a határátkelőkön is, a várhatóan életbe lépő szigorítások, az új schengeni kódex miatt.
2:24
Híradó
2017. április 3. 18:47

Megbélyegzés vagy átláthatóság?

Megbélyegzi a kormány a külföldről is támogatott civil szervezeteket - ezt mondja a Társaság a Szabadságjogokért és a Transparency International. A szervezetek szerint ezt bizonyítja a most elkészült törvénytervezet, amelyben arra kötelezi a kormány a civil társaságokat, hogy bíróságon jelentsék be, ha évi több mint 7 millió 200 ezer forint külföldi támogatást kapnak. Ráadásul ezt minden kiadványukon is fel kell tüntetniük. A kormány szerint megbélyegzésről szó sincs, csak az átláthatóság a fontos.
2:41
Híradó
2017. április 3. 18:45

A volt államfő is kiállt a CEU mellett

Már holnap szavazhat az Országgyűlés arról a törvényjavaslatról, amely veszélybe sodorhatja a Közép-európai Egyetem működését. Eredetileg csak a hét közepén kezdték volna tárgyalni, de a kormány végül sürgős eljárást kért. Az MSZP szerint az egyre fokozódó tiltakozások miatt döntöttek így. Ma már Sólyom László volt köztársasági elnök is kiállt a CEU mellett. Orbán Viktor azt mondta, nem kell idegeskedni, tárgyalni fognak az amerikaiakkal az egyetemről.
2:57
Híradó
2017. április 3. 18:42

Fenyegetőzik Simicska Lajos fia

Nyíltan megfenyegette a miniszterelnököt Simicska Lajos fia. Kilátásba helyezte, hogy a családjáról kompromittáló információkat hoz nyilvánosságra. Simicska Ádám azért írt a Facebookra, mert szerinte Habony Árpádhoz köthető médiacégek lesifotósokkal figyeltetik a családot. Apja, az egykori fideszközeli nagyvállalkozó, két éve veszett össze nyíltan Orbán Viktorral. A közbeszerzéseken addig sikeres cége azóta szinte alig kap állami megrendelést. A miniszterelnök sajtóstábjának vezetője azt közölte, Orbán Viktor nem foglalkozik személyeskedő támadásokkal.
2:06
Híradó
2017. április 3. 18:40

Sok az öreg háztartási gép

A magyar háztartásokban használt mosógépek közül minden ötödik több mint 15 éves. Egy új géptől viszont már nem várható, hogy ilyen sokáig húzza, legalábbis ez derül ki a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztjéből. 14 gyártó 30 gépét vizsgálták, amelyből mindössze hat bizonyult tartósnak. Európában Magyarországon a legöregebbek a háztartási gépek, nem ritka a 30-40 éves mosógép vagy 25 éves fagyasztó sem.
1:57
Híradó
2017. április 3. 18:37

Kevés a munkás, drágulás jöhet

Sokan építkeznének, de nincs, aki felhúzza a házakat. Óriási a munkaerőhiány az építőiparban. Miközben az Európai Unió statisztikai hivatala szerint az elmúlt évben több mint kétszeresére nőtt Magyarországon a legalább kétlakásos társasházakra kiadott építési engedélyek száma. Ezzel elsők vagyunk Európában. Az ingatlanszakértők szerint a munkaerőhiány miatt drágulás lesz a lakáspiacon, sőt az is előfordulhat, hogy néhány beruházás meghiúsul.
1:39
Híradó
2017. április 3. 18:27

Szinte csak enni és inni kaptak

Minimális pénzért dolgozott és szinte csak enni és inni kapott az a 35 tajvani nő és férfi, akiket múlt héten találtak meg a rendőrök egy második kerületi házban. Az épületben egy illegális fogadóiroda működött, amit egy 35 éves férfi irányított. Februárban költöztette be az ott dolgozókat, akiket ezután már nem engedett ki a házból. A férfi a gyanú szerint több millió forintot keresett havonta.
2:36
Híradó
2017. április 3. 18:25

Terrortámadás Szentpétervárott

Terrortámadás Szentpétervárott. A legfrissebb információk szerint legkevesebb tízen meghaltak és 37-en megsebesültek, amikor robbanás történt az orosz nagyváros metrójában. A pokolgép, két megálló között lépett működésbe. Az épp Szentpétervárott tartózkodó Vlagyimir Putyin már első reakciójában sem zárta ki, hogy terrortámadás történt. Találtak robbanószerkezetet egy másik megállónál is, ez nem lépett működésbe. Az RTL-nek nyilatkozott egy a városban élő magyar nő. Azt mondta, teljes a káosz, az emberek kiözönlöttek az utcára, a metróvonalakat lezárták.
1:53
Híradó
2017. április 3. 18:15

Börtönbe mehet a macskakínzó

Két évre is börtönbe kerülhet az a pécsi fiatalember, aki tavaly novemberben megkínozta lakótársa pár hónapos kismacskáját. Először dobálta és a falnak rúgta, majd betette a fagyasztóba. A kínzásokat videóra is vette, ráadásul a macska gazdájának, egy fiatal nőnek a mobiltelefonjával. Az ügy úgy derült ki, hogy a nő megosztotta a felvételeket a közösségi oldalán. Az ügyészség most emelt vádat a férfi ellen.