Tartalmak

1:50
Híradó
2017. április 8. 18:10

Hazaengedték a verekedőket

Bilincsben érkeztek, de szabadon távozhattak a bíróságról a hatvani orvos bántalmazásával gyanúsított család tagjai. Nem ők, hanem az orvos verekedett – így védekezett az a huszonöt éves férfi, akit szüleivel együtt csütörtökön vettek őrizetbe. Azzal gyanúsítják őket, hogy súlyosan megverték a hatvani kórház egyik orvosát. Nem volt szükség az előzetes letartóztatásra, az ügyész fellebbezett. Az Orvosi Kamara elnöke szerint egyre gyakrabban támadnak meg orvosokat. 
2:14
Híradó
2017. április 7. 18:46

Csak papíron nő a fizetésük

Hiába nőtt az alapbérük, nem lett több a fizetésük. Több mint háromezer rendőr perelte be a rendőr-főkapitányságot, mert úgy emelték a fizetésüket, hogy közben elvették a plusz illetményeiket. Erről az atv.hu írt először. Volt, akinek több százezer forintot ítélt meg a bíróság. A Független Rendőr Szakszervezetnél azt mondják, 1700 per még folyamatban van. Az Országos Rendőr-főkapitányság adásunkig nem válaszolt kérdéseinkre.
2:01
Híradó
2017. április 7. 18:40

Büdös van Mészáros szomszédjában

Bűzre panaszkodnak Mészáros Lőrinc szomszédai. A Fejér megyei Göbölpusztán a helyiek azt mondják, a gyerekek nem tudnak a szabadban játszani, ruhát sem lehet teregetni, és vendégeket sem szívesen hívnak, amióta a felcsúti polgármester cége szarvasmarha- és sertés telepet épített. A cégnél megkeresésükre azt válaszolták, hogy az uralkodó szél nem a házak felé fúj. A Kormányhivatal szerint a telep szabályosan működik.
2:26
Híradó
2017. április 7. 18:40

Megvetetné a kormánypárti lapot

A Magyar Idők című kormányközeli napilap megrendelésére kért több mint 20 Nógrád megyei polgármestert a közgyűlés egyik fideszes képviselője. Percsina Norbert emailjét az Átlátszo.hu tette közzé. A Fidesz szerint nincs központi utasítás, de a párt szóvivője maga is azt javasolta, hogy az emberek inkább Magyar Időket olvassanak. Az MSZP szerint a Fidesz az élet minden területén parancsolni akar az embereknek.
2:26
Híradó
2017. április 7. 18:38

Különmegbízott jön tárgyalni

Szijjártó Péter nem számít rá, hogy a felsőoktatási törvény módosításának visszavonását kéri Magyarországtól az Egyesült Államok. A külügyminiszter így reagált a Híradónak adott interjújában arra, hogy Amerika különmegbízottakat küld Magyarországra az ügyben. Ezt a CEU rektora jelentette be, miután több napon át tárgyalt az Egyesült Államokban. Az egyetemet közben több európai város is vinné, ha Budapestnek nem kell.
2:34
Híradó
2017. április 7. 18:35

Újra tüntetnek a CEU-ért

Újra tüntetésre készül a CEU-ért a Szabad Oktatásért csoport. Azt szeretnék elérni, hogy a köztársasági elnök ne írja alá a törvényjavaslatot. A kormány szerint csak Soros György egyeteme tiltakozik a törvény ellen, a szóvivő politikai cirkusznak nevezte az ügyet. A Demokratikus Koalíció szerint azelőtt kellene visszavonni a törvényt, hogy az az Európai Bizottság elé kerül, mert akkor úgyis kiderül, hogy a kormány érvei hamisak.
0:22
Híradó
2017. április 7. 18:20

24 órás sebességmérési akció

Huszonnégy órás sebességmérő akcióra készül a rendőrség! Több európai állammal egyidőben a magyar utakon április 19-e reggel 6 és 20-a reggel 6 óra között vadásznak a gyorshajtókra a rendőrök. A nemzetközi akcióban harmadszor vesz részt a magyar rendőrség. Ilyenkor az összes sebességmérő készüléket bevetik. Az akció része, hogy a civilek is javasolhatnak mérési helyszíneket. Tavaly 857 helyen állt traffipax. Minden helyszín nyilvános volt, mégis 3741 gyorshajtót kaptak el.
1:39
Híradó
2017. április 7. 18:17

Életük végéig börtönbe mehetnek

Akár életük végéig is börtönbe kerülhetnek a halálfurgon ügy vádlottjai. A rendőrség 9 ember ellen javasol vádemelést, mert szerintük ők a felelősek 71 menekült, köztük gyerekek haláláért. 2015 augusztusában az osztrák autópályán egy holttestekkel teli teherautót találtak. A nyomozás kiderítette, hogy az embercsempészek összesen több mint ezer menekültet juttattak pénzért nyugatra, ezzel négy és fél milliárd forintot kereshettek.
1:26
Híradó
2017. április 7. 18:07

Orvosra támadt a család

Orvosra támadt egy dühös család a hatvani kórházban. Azért verték meg, mert rájuk szólt, hogy ne hangoskodjanak. Ütötték, rúgták, úgy tudjuk, az egyik ujját is eltörték, csak a rendőrök tudták megfékezni őket. A támadók most őrizetben vannak, előzetes letartóztatásukról szombaton dönt a bíróság. Az orvosok a törvény szerint közfeladatot látnak el, ezért, aki rájuk támad, súlyos büntetésre számíthat.
2:09
Híradó
2017. április 7. 18:05

Elsírta magát a bíróságon

Kábítószert kevertek az italába, ezért nem tudta, mit csinál – így védekezett tárgyalásán a férfi, aki 2015. júliusában Tatabányán lelőtte anyját és mostohaapját, majd többször rálőtt a helyszínre érkező rendőrökre is. A korábban kamionsofőrként dolgozó vádlott a bíróságon mindent beismert. Vallomása közben többször elsírta magát, és azt állította, hogy megbánta amit tett, és a nehéz gyermekkorára hivatkozott. Ha bűnösnek találják, akár élete végéig is börtönbe kerülhet.
1:50
Híradó
2017. április 6. 18:42

Újabb robbantásra készülhettek

Újabb bombát találtak egy szentpétervári lakásban a hétfői metrórobbantás ügyében nyomozó hatóságok. A robbanószerkezetet hatástalanították, három embert pedig bilincsben vittek el a lakásból. A hatóságok szerint valószínű, hogy az öngyilkos merénylő társait sikerült letartóztatni. A városban közben arra az anyára emlékeztek, aki a robbantáskor lányát testével védve, saját élete árán mentette meg a haláltól.
2:39
Híradó
2017. április 6. 18:40

Pintér: ez itt nem őrizet

Nem jelent őrizetet, hogy ha valaki beadja menedékkérelmét a határon a tranzitzónában, és onnan a bírálat végéig nem jöhet ki - ezt Pintér Sándor belügyminiszter mondta Tompán. Szerinte ugyanis a tranzitzónában mindenki szabad akaratából tartózkodhat. A Magyar Helsinki Bizottság szerint bármit mond a miniszter, a menedékkérőket valójában fogva tartják. A tompai tranzitzónában 250-en férhetnek el, a családokat és a 14 és 18 év közötti gyerekeket is itt tartják menekültkérelmük elbírálásáig.
2:07
Híradó
2017. április 6. 18:35

Civilek: az új törvénytervezet megbélyegzés

Értelmetlen, csak arra jó, hogy megbélyegezze, aztán elhallgattassa a kormánykritikus civil szervezeteket. Ezt mondják az ellenzéki pártok a külföldről támogatott civil szervezetek működését szabályozó, új törvénytervezetről. A kormány szerint viszont erről szó sincs, csak regisztrációra köteleznék azokat, akik évente 7,2 millió forintnál több pénzt kapnak külföldről, és ettől kezdve hivatalosan is külföldről támogatott szervezetnek minősítenék őket. A civilekről az embereket is megkérdezte a kormány a nemzeti konzultációs levélben.
2:40
Híradó
2017. április 6. 18:27

CEU professzor: „Sokként ért, ez egy rémálom”

Szembeköpték és durván széttörték az álmát, ezt írta nyílt levelében Ürge-Vorsatz Diána, nemzetközileg elismert klímakutató, a CEU professzora a felsőoktatási törvény módosítása után. Az ENSZ-ben is dolgozó magyar tudós azt mondja, világ életében Fidesz szavazó volt, de fontosnak tartja, hogy megértsék az emberek: a CEU nem külföldi ideológiák bérence. Tiltakozik az ELTE Bibó Szakkollégiuma is, itt tanult a miniszterelnök és a Fidesz legtöbb alapítója. Arra kérik a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a szerintük alkotmánysértő törvényt.
2:09
Híradó
2017. április 6. 18:24

Civil rendőrök a tüntetők ellen

Civil ruhás rendőrök állták el a CEU-mellett tüntetők útját kedd este a Parlamentnél. Az épületet rendőrsorfal védte, eléjük álltak fel a kigyúrt férfiak, akiken nem volt semmilyen azonosító, egyikük dulakodásba is keveredett a tiltakozókkal, kollégája fogta vissza. A rendőrség szerint jogszerűen, szakszerűen és arányosan jártak el. A Társaság a Szabadságjogokért jogásza szerint viszont ez nem igaz. Az Együtt a Belügyminisztertől kéri az ügy kivizsgálását. Lázár János azt ígérte: kivizsgálják az esetet.
1:51
Híradó
2017. április 6. 18:14

Tévhitek: sokan keverik a HPV-t a HIV-vel

Sok a tévhit a HPV-vel kapcsolatban. Csupán az emberek fele tudja pontosan, hogy mit jelent a rövidítés, többen keverik a hepatitisszel, a HIV-vel, sőt van, aki tüdőbetegségnek hiszi. Ez derül ki egy magyar kutatásból. Az RTL Híradónak nyilatkozó szakorvos azt mondta, a vírus a férfiaknál is okozhat daganatot, és az óvszer sem jelent teljes védelmet. A HPV-ből alakulhat ki a nőknél a méhnyakrák, amibe évente 500-an halnak bele Magyarországon.
2:02
Híradó
2017. április 6. 18:11

Szigorítják a gyermekvédelmi törvényt az erőszak miatt

Vizsgálnák a gyermekotthonok igazgatóit. Az elmúlt hónapok gyermekbántalmazási ügyei kapcsán szigorítaná a gyermekvédelmi törvényt az Emberi Erőforrások Minisztériuma - a tervezetet az Index vette észre. A szociális ügyekért felelős helyettes államtitkár az RTL Híradónak azt mondta, a nevelőszülőknek és a gyermekotthon vezetőinek is szigorú szűrőn kellene átmenni. A Magyar Családsegítők Országos Egyesülete szerint ideje volt a módosításnak.
1:51
Híradó
2017. április 6. 18:09

Mit gondolnak a kamaszok az ittas vezetésről?

Döbbenetes adat: a magyar kamaszok majdnem fele úgy gondolja, hogy biztonságos ittasan vezetni. Több mint ötezer 12 és 18 év közötti fiatalt kérdeztek a közlekedésről. A felmérésből az is kiderült, hogy minden tízedik kamasz utazott már olyan kocsiban, amit ittas ember vezetett, és ezek közül minden második sofőr családtag volt! A szakemberek szerint azért fontos mindezt tudni, mert pár év múlva ők is vezetni fognak.
2:08
Híradó
2017. április 6. 18:02

Két kerítést is letarolt a kamion

Elaludhatott a sofőr! Letarolta két családi ház kerítését, kidöntött egy villanyoszlopot és megrongált egy gázcsapot egy útról lesodródó kamion csütörtök reggel a Borsod megyei Forrón. A román kamion megcsúszhatott egy kanyarban, keresztbe fordult, és a kerítéseknek csapódott. A sofőrt a tűzoltók szabadították ki a vezetőülésből, csak könnyebben sérült meg. A rendőrség szerint elaludt vezetés közben.
1:38
Híradó
2017. április 6. 16:12

ITTASAN: Tántorogva, bóját kerülgetni?

Kammerer Zoltán háromszoros olimpiai és háromszoros világbajnok kajakozó egy különleges szemüvegben próbált teljesíteni egy egyszerűnek tűnő feladatot. A közlekedésbiztonsági oktatásokon így tapasztalható meg, mit lát egy ittas sofőr. Több mint ötezer 12 és 18 év közötti fiatalt kérdeztek a közlekedésről. A felmérésből az is kiderült, hogy minden tízedik kamasz utazott már olyan kocsiban, amit ittas ember vezetett.
2:12
Híradó
2017. április 5. 18:47

Orbán Viktor nőügyekben nem nyilatkozik

Nőügyekben nem nyilatkozik – így reagált Orbán Viktor arra, hogy a kormány váratlanul visszahívta Szemerkényi Réka washingtoni nagykövetet. Az LMP szerint a miniszterelnök szexista megjegyzése sértő és megalázó Szemerkényi Réka és minden magyar nő számára. Szijjártó Péter külügyminiszter szerint azzal magyarázta a visszahívást, hogy a Trump elnökség új politikájához új nagykövetre van szükség. Az általunk megkérdezett szakértő szerint az egyik utolsó Amerika-barát fideszes politikusnak kell hazajönnie.
0:39
Híradó
2017. április 5. 18:46

Ők a legbefolyásosabb magyar nők

Dávid Ilona, a MÁV vezérigazgatója a legbefolyásosabb nő az üzleti életben Magyarországon, a Forbes listája szerint. A magazin idén is elkészítette az üzleti, kulturális, közéleti valamint a média legfontosabb női szereplőinek listáját. A legbefolyásosabb nő címet a magyar médiában Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója kapta. Kultúra kategóriában Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója áll az élen, a közéletben pedig Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége. A legbefolyásosabb címet az alapján kapják, hogy az adott személy mekkora hatással van a cégére, környezetére és a társadalomra.
2:53
Híradó
2017. április 5. 18:45

A tudományos élet miatt aggódnak

A világ száz legjobb egyeteme között van több nemzetközi lista szerint is, politikatudomány és nemzetközi tanulmányok programja pedig a negyvenkettedik. A Közép-európai Egyetemen kutatásra 15 millió eurót, vagyis négy és félmilliárd forintot költhetnének el a következő években, többet, mint bárhol a régióban. A CEU megszüntetése ellen a Harvard vezetője is tiltakozik, Magyarországon pedig egyetemi oktatók készülnek sztrájkra.
2:55
Híradó
2017. április 5. 18:37

CEU-ügy: Bírálat és tiltakozás

Komoly uniós vizsgálatra számíthat Magyarország a CEU-t is érintő felsőoktatási törvénymódosítás miatt. Négy főigazgatóság is elemzi a jogszabályt, jövő héten pedig a biztosok kollégiumának ülésén is napirendre kerül. A tudományos kutatásokért felelős uniós biztos már most közleményben szólította fel a magyar hatóságokat, hogy ne rombolják a magyar tudományos élet jó hírét. A Fidesz alelnöke azt mondta, a törvény megfelel annak, hogy minden intézmény egyenlő feltételekkel működhessen.