Tartalmak

2:58
Híradó
2017. április 19. 18:30

Attól tartanak, megbélyegzi őket a civil törvény

Állami feladatot látnak el az állam helyett, mégis megbélyegzi őket a civil törvény - ettől tart a ritka betegségben szenvedők országos szövetsége. A szervezet a Norvég Civil Alap támogatásával hozott létre a betegek számára egy weboldalt, ezért vonatkozna rájuk a törvény, és regisztrálni kellene magukat. A törvényjavaslat szerdán kezdődött parlamenti vitájában a fideszes Gulyás Gergely azt mondta: szó sincs megbélyegzésről. Széll Bernadett az LMP frakcióvezetője szerint nem a civileket, hanem a külföldről irányított kormánypárti politikusokat kellene megbélyegezni.
1:53
Híradó
2017. április 19. 18:29

Az adatokat nem kapja meg ingyen és vizsgálat is indul ellene

88 ezer forintot kér a Magyar Orvosi Kamara az egyik tagjától azért, mert szerette volna megtudni, hogy az általa is fizetett tagdíjból mennyi jövedelmet kapnak a kamara vezetői. Kunetz Zsombor nemcsak az adatokat nem kapja meg ingyen, hanem etikai vizsgálat is indul ellene. Úgy tudja, azért, mert a blogján és a sajtóban többször bírálta a kamarát. A köztestületnél azt mondják, a hatályos jogszabályok alapján kérnek pénzt az adatokért.
2:07
Híradó
2017. április 19. 18:27

Visszavonják az időkorlátos padhasználatról szóló rendeletet

Visszavonja a kakucsi képviselőtestület az időkorlátos padhasználatról szóló rendeletét. Erről a önkormányzat jogi bizottságának elnöke tájékoztatta adásunk előtt az RTL Híradót. Kedden számoltunk be arról, hogy egy új rendelet szerint egy nap alatt, összesen maximum egy órát lehet a falu buszmegállóinak padján tölteni. Aki ezt megszegi, akár 150 ezer forintos bírságot is kaphat. Az általunk kérdezett jogász szerint a rendelet sérti az Alaptörvényt.
1:42
Híradó
2017. április 18. 19:00

Ügyesen mászik fára a kúszósül

Alig két hetes, és már ügyesen mászik fára, hihetetlenül gyorsan fejlődik a kúszósül. Magyarországon csak a miskolci állatkertben szaporodik, de az elmúlt egy évben egész Európában is csupán hat kölyök született. Pedig Észak-Amerikában nem ritka a kúszósül, még vadásszák is, ha túlszaporodik. A két miskolci példányt éppen a vadászok elől menekítették Miskolcra néhány éve, és annyira jól érzik magukat, hogy zsinórban már az ötödik utódjuk jött a világra.
1:54
Híradó
2017. április 18. 18:40

Két hetük van, hogy kiköltözzenek beteg gyermekükkel

Két hetük van, hogy kiköltözzenek soproni albérletükből beteg gyermekükkel, a másik viszont még nincs teljesen felújítva. Nem tud járni és egy kórházi fertőzés miatt szinte egyáltalán nem lát a 8 éves Máté, 24 órás felügyeletre van szüksége. A négytagú család eddig egy másfél szobás lakásban lakott, a kisfiú rohamai miatt viszont nagyobbra cserélték, ezt azonban még nem tudták teljesen felújítani.
2:10
Híradó
2017. április 18. 18:25

Újra támad a „kéknyelv betegség”

Hamarosan ismét terjedni kezdhet a kéknyelv betegség. Az elsősorban szarvasmarhákat, juhokat és  kecskéket veszélyeztető vírust a törpeszúnyogok terjesztik, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal ezért megelőző vakcinázásra hívja fel az állattartók figyelmét. Ehhez, és a már fertőzött állatok oltásához is igényelhetnek a tenyésztők állami támogatást. A szakember azt mondja, állatról emberre nem terjed a betegség, ezért nem kell aggódni.
2:04
Híradó
2017. április 18. 18:20

Sikkaszthatott a közös képviselő

Sikkaszthatott a közös képviselő- elrendelte a nyomozást a rendőrség két komlói társasház felújításának ügyében. A gyanú szerint a közös képviselő elsikkasztotta azt a pénzt, ami a kivitelezőnek járt volna. A problémáról elsőként a szabadpécs.hu írt. A portál információi szerint több millió forintos a tartozás. A lakók ezért feljelentést tettek. A közös képviselő egyelőre nem reagált megkeresésünkre.
1:56
Híradó
2017. április 17. 18:47

Szimbólum lett az uniós zászló

Hiába próbálták kitűzni a legtöbb esetben az utóbbi napok tüntetésein az uniós zászlót a parlamentre. A Magyar Rádió korábbi székházára sikerült, előtte viszont a rendőrök paprikaspay-vel fújták le a tüntető tömeget. Az uniós zászlót a közintézményekre ki kell tenni, viszont a törvény szerint az országgyűlés épülete kivétel. Ennek ellenére sokáig a Parlamenten és a Képviselői Irodaházon is kint volt az uniós lobogó, 2014-ben azonban Kövér László házelnök leszedette.
2:50
Híradó
2017. április 17. 18:45

Nem nyugodnak a kedélyek Soros György és a CEU körül

Hiába a négynapos ünnep, nem nyugodnak a kedélyek Soros György és a Ceu körül. Csak most nem az utcán, hanem az interneten jelennek meg egymás után a támogató és ellenző vélemények. Király Miklós jogászprofesszor, Mádl Ferenc egykori köztársasági elnök volt tanácsadója a józan szakmai érveket kéri számon Orbán Viktor miniszterelnökön, míg Schmidt Mária történész az egyetemről úgy beszél, mint a Soros rendszer utánpótlásának bázisa. Közben egy pécsi szobrász sajátos módját választotta a tiltakozásnak.
1:56
Híradó
2017. április 17. 18:27

Ellepték az utakat a rendőrök

Megszállták az utakat a rendőrök, országszerte ellenőrizték a hosszú hétvégén az autósokat. Húsvét hétfőn rengetegen keltek útra, kirándulni, vagy rokonlátogatóba mentek. Akit megállítottak, annak meg kellett fújnia a szondát, hogy kiderüljön, ivott–e alkoholt. Ha valakit azon kapnak, hogy részegen vezet, az akár 100 ezer forintos bírságra is számíthat. És a jogosítványát is elveszik, legalább egy évre.
1:13
Híradó
2017. április 17. 18:20

Nyuszi ült a kátyúban

Egy hungarocell nyulat tett valaki az egyik forgalmas úton lévő kátyúba Tatán. Az egyedi húsvéti dekorációval az évek óta tartó problémára próbálták felhívni a figyelmet. Tavaly karácsonykor egy fenyőfát tettek bele. A Magyar Közút szerint a burkolat alól feltörő forrás miatt rendszeresen beszakad az út, hiába próbálták megjavítani hosszú távon valószínűleg az egész burkolatot újjá kell építeni.
2:05
Híradó
2017. április 16. 18:42

Erdogan tejhatalmat kaphat

Bevezessék-e az elnöki rendszert Törökországban. Erről döntöttek ma népszavazáson a törökök. Az alkotmány módosítása gyakorlatilag teljhatalmat adna Erdogan elnök kezébe. A kormány szerint az ország biztonsága miatt van szükség az államfői jogkör kiszélesítésére, az ellenzék szerint viszont Erdogan diktatúrát épít ki az országban. A BBC szerint az eddigi részeredmények alapján az alkotmánymódosítás támogatói lehetnek többségben. 
1:52
Híradó
2017. április 16. 18:38

Élőben adta, ahogy követik

A szombat esti tüntetésről tartott haza, de még egy étterem wc-jébe is követték – ezt mesélte a Híradónak az a tiltakozó, aki kitűzte az uniós zászlót a Magyar Rádió egykori székházára. Antal Nikoletta azt állítja: mióta tüntet, civil ruhás rendőrök figyelik. Elmondása szerint egymást váltva, párokban követik. Erről videót is készített. A rendőrség azt közölte, ők senkit nem figyelnek meg.
2:32
Híradó
2017. április 16. 18:37

Lejárató írások Gulyás Mártonról

Összehangolt támadást indított a kormányközeli média Gulyás Márton ellen – mondja Híradónknak a médiaszakértő. A politikai aktivista szexuális beállítódásáról cikkezett a Ripost, és lejáratónak szánt írásokat közölt az Origo és a 888 is. A Ripost egyik korábbi újságírója a közösségi oldalán azt írta, még azért is szégyelli magát, hogy egyáltalán kezet fogott a lap főszerkesztőjével. Gulyás a szombat esti, kormányellenes demonstráción szerette volna tisztázni a főszerkesztőkkel a történteket.
3:10
Híradó
2017. április 16. 18:30

Új választási rendszert akarnak

Mozgalmat indított az aránytalan választási rendszer megváltoztatására Gulyás Márton. Ő az az aktivista, akit társával közmunkára ítélt a bíróság, amiért vízfestékkel akarta megdobni a Sándor-palotát. A szombati budapesti tüntetésen azt mondta: a Fidesz által kreált választási szabályok miatt nem indulhatnak egyenlő eséllyel a pártok a jövő évi választáson. A zenés demonstráció után ezúttal is az Oktogonhoz vonultak a tiltakozók.