Tartalmak

3:14
Híradó
2024. szeptember 26. 18:30

Megszólalt a nyíregyházi gyerekgyilkos: a 12 éves kislány az ő gyerekével lehetett terhes

Állapotos volt a gyermekével a 12 éves lány, ezen vesztek össze annyira, hogy rátámadt a gyerekre és puszta kézzel megfojtotta egy erdőben – ezt mondta stábunknak. Részeg volt, ezért nem emlékszik minden részletre, de arra igen, hogy a holttestet otthagyta az erdőben, majd hazabuszozott. Szerinte a lánya anyja tudott a viszonyukról, de a nő ezt tagadja. A 32 éves férfit ma letartóztatta a bíróság.
2:42
Híradó
2024. szeptember 25. 18:54

„Büfésként sikeres volt” – mondja a választást elvesztett ócsai polgármesterről a lelkész

„Megbukott, ezért már nem méltó arra, hogy az Ócsai Református Templom Alapítvány kurátora legyen”, írta Hantos Péter vezető lelkipásztor a választásokat elvesztő, fideszes polgármesternek, aki szerinte városvezetőként kevésbé, viszont – idézem: „büfésként vagy chips árukihordóként igen sikeres volt”. Bukodi Károly szerint a levél sértő, a református lelkipásztor szerint viszont tiszteletteljes. A Magyar Református Egyház kérdésünkre nem minősítette a levelet, de arra kéri a reformátusokat, hogy szeretettel bánjanak egymással.
3:07
Híradó
2024. szeptember 25. 18:47

„Nem lehet megengedni, hogy az ember elveszítse a fejét” – így védték meg Vácot és Pilismarótot az árvíztől

Versenyt futottak az idővel, hogy előbb épüljön meg a gát Vácon, mint ahogy odaér az ár – ezt mondta a Híradónak egy debreceni vízügyi szakember. Kincses Dániel nyolc település védelmét irányította. Pilismaróton egy megcsúszó rézsü okozta a legnagyobb veszélyt, amit 16 óra megfeszített munkával tudtak elhárítani a szegedi árvízi szakágvezető irányításával. Sári Csaba 500 ember munkáját vezette. A háttérben dolgozó vízügyi szakemberek évtizedes tapasztalatok segítségével számolták ki az előrejelzéseket. Elsősorban az ő szakértelmüknek köszönhető, hogy baj nélkül levonult a dunai árhullám.
3:02
Híradó
2024. szeptember 25. 18:42

„Kiskorom óta tudom, hogy ez az egyetlen esélyem, hogy kikerüljek abból a környezetből” – kétmilliót szeretne összegyűjteni a nehéz sorsú Kristóf, hogy indulhasson a sakkvilágbajnokságon

2 millió forintot szeretne összegyűjteni egy 16 éves gilvánfai fiú, hogy kijusson a görögországi amatőr sakk világbajnokságra. Orsós Kristóf egy halmozottan hátrányos helyzetű családba született, de szorgalmának köszönhetően ma az egyik legjobb pécsi középiskolába jár. Két éve tanul sakkozni a kollégiumi nevelőtanárától. A pedagógus arról beszélt a híradónak: sosem találkozott még senkivel, aki ilyen gyorsan, ilyen jó eredményeket ért volna el.
2:12
Híradó
2024. szeptember 25. 18:30

Ámokfutó szorította le az útról egy család autóját az M86-oson, majd balesetet okozott, és autót próbált lopni

Leszorította az útról egy család autóját, nekik ment, majd el akarta ütni a kocsiból kiszállókat egy férfi az M86-os autóúton, Beled közelében. Miután nem járt sikerrel, elhajtott, majd autójával balesetet okozott. Pár órával később a csornai vasútállomáson próbált autót lopni. A rendőrök végül kórházba vitették a 23 éves román ámokfutót.
2:37
Híradó
2024. szeptember 25. 18:26

Kameránk előtt esett össze a sokktól az erdőben megfojtott kislány nagymamája

Annyira felemészti unokája halála, hogy kameránk előtt összeesett a sokktól a nagymama. A 12 éves Kingát szombaton ölte meg a család egyik rokona Nyíregyházán. Egy erdőbe csalta a lányt, ahol megfojtotta. Kingán semmi gyanúsat nem látott tiszarádi otthonukban az édesanyja: sem azt, hogy lánya félne a velük élő sógorától, sem azt, hogy a 32 éves férfi furcsán közeledne a gyerekhez. A gyanúsított mindent beismert a rendőröknek. Mivel vele látták utoljára a kislányt, egyből őt keresték.
2:34
Híradó
2024. szeptember 24. 19:12

„Dúró Dórának akár meg is lehet köszönni, hogy csinált egy nagy hírverést a kiállításnak” – átragasztotta a Mi Hazánk az ARC egyik plakátját

Átragasztották a Mi Hazánk Mozgalom aktivistái az ARC kiállítás egyik plakátját a Bikás Parkban. A köztéri plakátkiállításon az alkotó az anyasággal járó nehézségekre akart rámutatni képével, ezt azonban a párt családellenes propagandának minősítette. A rendőrség rongálás miatt hivatalból eljárást indított.
2:31
Híradó
2024. szeptember 24. 19:04

Megszavazták az új győri polgármester jogköreit korlátozó módosításokat, de Pintér Bence szerint ez sem tarthatja vissza őket

Tüntetők szállták meg a győri városházát, hogy kiálljanak az új, megválasztott polgármester, Pintér Bence mellett. A szimpatizánsok azért érkeztek az ülésre, mert kiderült, hogy Dézsi Csaba András, Győr leváltott, fideszes polgármestere a ciklus utolsó közgyűlésén módosítani akarja az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát. Ez a döntés nagy mértékben csorbítaná a leendő polgármester jogköreit. A módosításokat végül a 20 képviselőből 13 megszavazta, a volt polgármester azonban tartózkodott.
3:03
Híradó
2024. szeptember 24. 18:59

Karácsony Gergely minden frakcióval egyeztet, de még nincs döntés a főpolgármester-helyettesről

Nincs döntés arról, hogy kit jelöl főpolgármester-helyettesnek, de minden frakcióval folyamatban vannak az egyeztetések – erről Karácsony Gergely főpolgármester beszélt a Híradónak. Pedig nincs már sok idő, legkorábban október 4-én lesz a Fővárosi Közgyűlés ülése. Ahhoz, hogy meg tudjon alakulni a fővárost irányító új testület, a képviselők többségének meg kell szavaznia a főpolgármester által jelölt főpolgármester-helyettest. A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter bejelentette, hogy nem ül be a Fővárosi Közgyűlésbe.
2:36
Híradó
2024. szeptember 24. 18:55

Egy felmérés szerint lesújtó a magyarok véleménye az egészségügyről – így reagált a minisztérium

Lesújtó a magyarok véleménye a hazai egészségügyről – legalábbis ez derül ki az IPSOS kutatóintézet nemzetközi felméréséből, amit először a 24.hu összegzett. A megkérdezettek 58 százaléka szerint a magyar egészségügyi ellátás rossz, és majdnem felük szerint a jövőben csak tovább romlik majd a helyzet. Közben az is kiderült, hogy csak a nyár második felében 191 tervezett, nem sürgős műtét maradt el a klímaberendezések meghibásodása miatt. A Belügyminisztérium úgy reagált: teendő még van bőven.
2:28
Híradó
2024. szeptember 24. 18:48

Megkérdezte az RTL Híradó, mennyi pénzt költöttek kormánykommunikációra az árvíz idején

Orbán Viktor közösségi oldala a múlt péntekig 30 millió forintot költött az árvízi védekezés megtekintéséről szóló Facebook-tartalmak hirdetésére, és hasonló tartalmakat a Fidesz is több millióért népszerűsített – ezt a Telex összesítette. Korábban a kormányszóvivő azt mondta: nem szerencsés politikai célokra használni az árvízhelyzetet. Hogy pontosan mennyi közpénzt költöttek közösségi médiás hirdetésekre az árvíz idején, azt ma hiába kérdeztük.
3:06
Híradó
2024. szeptember 24. 18:36

Ihatatlan a csapvíz Dunabogdányban, egy esztergomi iskolában áll az iszap – ez maradt az árvíz után

Dunabogdányban ihatatlan, Pilismaróton, Dömösön és Dobogókőn pedig csak forralás után fogyasztható a vezetékes ivóvíz. Az országos tisztifőorvos szerint azért, mert a települések vízhálózatában szennyeződéseket találtak az árvíz után. A levonult ár nyomában Tahiban most a homokzsákokat ürítik ki és szállítják el, Budapesten pedig az éjjel elkezdték a rakpartok takarítását. Egy esztergomi iskolában azonban továbbra is áll a víz és az iszap, itt nem tudni, mikor kezdődhet el újra a tanítás.
1:40
Híradó
2024. szeptember 24. 18:31

Sétálni vitte az erdőbe, megfojtotta a pedofil férfi a 12 éves lányt Nyíregyházán

Egy pedofil megfojtott egy 12 éves kislányt Nyíregyházán. A gyilkosság még szombaton történt. A 32 éves férfi azt állítja, szerelmi kapcsolatban állt a gyerekkel. Vallomása szerint sétálni mentek az erdőbe, de összevesztek, ekkor fojtotta meg. A kislány eltűnését a nagymamája jelentette. Miután elfogták a férfit, mindent bevallott a rendőröknek, és megmutatta azt is, hol találják meg a holttestet.
2:25
Híradó
2024. szeptember 23. 18:55

A modellváltó egyetemeken már csak a Pannónia programmal tudnak külföldön tanulni a diákok, kevesebb lehetőséggel

Idén szeptembertől valóban megszűnt az Erasmus lehetősége a modellváltó egyetemekre járó diákoknak a hallgatói önkormányzatok országos szervezete szerint. Megkeresésünkre a Corvinus, a Miskolci Egyetem, és a Soproni Egyetem is megerősítette: az Erasmus helyett csak az állami Pannónia programmal tudnak külföldön tanulni a diákok. A Corvinuson ebben a tanévben 700 hallgató van az új ösztöndíjjal külföldön, náluk a korábban elérhető egyetemek 80 százaléka érhető el az új programmal.
2:47
Híradó
2024. szeptember 23. 18:53

280-300 kisbaba maradt az elmúlt három hónapban a kórházakban, az otthoni körülmények nem voltak alkalmasak a fogadásukra

280-300 kisbaba maradt az elmúlt három hónapban a kórházakban. Csak az egri Markhot Ferenc Kórházban tizenketten vannak a Népszava információi szerint. Úgy tudjuk, sok babát azért nem engedtek haza, mert a védőnők szerint az otthoni körülmények nem voltak alkalmasak a fogadásukra. A Mózeskosár Egyesület vezetője szerint ha a szülők nem mondanak le a kicsikről, átmenetileg nevelőszülőkhöz vagy speciális gyermekotthonba kellene kerülniük. De ezekből nincs annyi, amennyire szükség lenne.
2:02
Híradó
2024. szeptember 23. 18:44

Elfelejtette leengedni az autó platóját a sofőr, így ütközött egy hídnak

Egyszerűen elfelejtette leengedni a platóját az a teherautósofőr, aki járművével emiatt vágódott neki az M1-es egyik felüljárójának a hétvégén. A férfi nem sérült meg, mára kiderült, a híd sem, továbbra is biztonságos rajta a közlekedés. A sofőr egy környékbeli útfelújításon dolgozik, és egy közeli pihenőből hajtott fel a pályára, így nem volt ideje felgyorsulni. Ennek is köszönhető, hogy nem lett nagyobb baj. A hibázó teherautós pénzbüntetést kapott.
2:47
Híradó
2024. szeptember 23. 18:34

922 centiméteren tetőzik a Duna Bajánál, csaknem kétszáz családnak kellett elhagynia otthonát

Csaknem kétszáz családnak kellett elköltöznie az árvízvédelmi területnek számító Nagy-Pandúr szigetről Baján, ahol ma este tetőzik a Duna 922 centiméternél. Az önkormányzat a múlt héten átvágatta a gátat, az indoklás szerint azért, hogy a tetőzésekor ne okozzon nagyobb pusztítást a hirtelen betörő víz. A védekezési munkálatokat ma megnézte Orbán Viktor is. Azonban erről a jelenlegi ellenzéki polgármester csak a Facebookról értesült, a miniszterelnök ugyanis csak az egy hét múlva hivatalba lépő fideszes utódjával találkozott. Közben Érsekcsanád közelében is víkendházak tucatjai kerültek víz alá.
2:57
Híradó
2024. szeptember 22. 19:48

Több településen már levonult az ár, kezdődik a takarítás

Több településen már elkezdték összegyűjteni a nem használt homokzsákokat. Szentendrén a homokot újrahasznosítják, a zsákot pedig veszélyes hulladékként kezelik. Kisorosziba egy tonna fertőtlenítőszer adomány érkezett ma. Az országos tisztifőorvos szerint hypóval érdemes tisztítani azokat a helyiségeket, ahova betört a víz. Dömösön, Pilismaróton és Dobogókőn a csapvízben fogyasztását csak forralás után ajánlja a népegészségügyi központ.
2:37
Híradó
2024. szeptember 22. 19:43

Orbán Viktor Magyar Péterről az RTL-nek: „Mindenkivel szívesen beszélünk mindenről ott, ahol annak helye van”

Orbán Viktor nem tudja, hogy miről kellene vitáznia Magyar Péterrel. A miniszterelnök a Híradó kérdésére vasárnap azt mondta: mindenkivel szívesen beszél mindenről ott, ahol annak helye van. Magyar Péter korábban azzal utasította el az állami televízió élő vitájára szóló meghívást, hogy ő csak Orbán Viktorral vitázna. A Tisza Párt elnöke ma azt mondta a miniszterelnök felvetésére: tucatnyi olyan témáról kellene beszélnie Orbán Viktorral, ami az emberek midennapjait érinti.
2:41
Híradó
2024. szeptember 22. 19:27

Pár hétig ingyenes lehet a parkolás a XII. kerületben, az új vezetés ugyanis nyílt pályázatot szeretne az eddigi meghívásos helyett

Könnyen lehet, hogy néhány hétig ingyenes lesz a parkolás a XII. kerületben, a rendszerhez szükséges szoftvert működtető cég szerződése ugyanis lejárt. Ugyan kiírtak egy félmilliárd forintos új közbeszerzést, de erre kizárólag a szoftver készítőjét hívták meg. A másfél hét múlva hivatalba lépő új polgármester, a Kétfarkú Kutyapártot is vezető Kovács Gergely jelezte, hogy nyílt pályázatot szeretnének, mire a szoftvert működtető cég visszalépett. A kerület eddigi, fideszes vezetése szerint az önkormányzat napi 7 millió forint bevételtől esik el, ha mindezek miatt leáll a parkolási rendszer.
2:21
Híradó
2024. szeptember 22. 18:55

Kést fogtak rá, elvették a pénzét, a fiatal magyar bokszbajnok mégsem ütött – nem akart börtönbe kerülni

Letartóztatta a bíróság azt a párt, amelyik két hete megtámadott és kifosztott egy 20 éves magyar bajnok sportolót Budapesten, a Népligetben. Késsel fenyegették meg, miközben egy babakocsit toltak maguk előtt. A bokszoló azonban nem ütötte meg őket, mert félt, hogy börtönbe kerül. Egy korábbi ügye miatt ugyanis felfüggesztett büntetést kapott. A rablók végül elmenekültek, de három nap alatt elfogták őket a rendőrök. A kirabolt bokszoló most Híradónknak azt mondta: börtönbüntetést adna támadóinak.
2:49
Híradó
2024. szeptember 22. 18:33

Másodfokú árvízvédelmi készültség van a paksi atomerőműnél, Budapesten már apad a Duna

Vasárnap délután Pakson tetőzött a Duna 806 centiméteren. Az atomerőműnél másodfokú árvízvédelmi készültség van, de az energiaellátás nincs veszélyben. Budapesten közben már fél métert apadt a folyó a tegnapi legmagasabb vízszinthez képest. A Batthyány téren holnap újra megáll a metró, a Római-parton pedig már van olyan ártéri ingatlan, ahol takarítanak a tulajdonosok.
3:08
Híradó
2024. szeptember 21. 19:02

A magyar titkosszolgálatok is nyomoznak a Libanonban felrobbant személyhívók ügyében

A magyar hírszerző szolgálatok szerda óta nyomoznak a Libanonban felrobbant csipogók ügyében és többször is kihallgatták annak a magyar kft-nek a vezetőjét, amit összefüggésbe hoztak a támadással. Ezt a kormány nemzetközi sajtóirodája közölte és újra leszögezték: a robbantáshoz használt csipogók sohasem voltak Magyarországon. Kaiser Ferenc nemzetbiztonsági szakértő szerint a cégvezető csak stróman lehetett, és valószínűleg nem tudott az izraeli titkosszolgálatnak tulajdonított akcióról, amelyben legalább 39 ember halt meg.
2:09
Híradó
2024. szeptember 21. 18:59

Iványi Gábor szerint egyházüldözést folytat a kormány – az iskolabezárások ellen tüntettek

Álszentség és szívtelenség, ami az Iványi Gábor és egyháza által fenntartott iskolák, óvodák ellen folyik – erről beszéltek fellépők tegnap azon a tüntetésen, amelyen a Magyar Evangéliumi Testvérközösség által fenntartott iskolák bezárása ellen tiltakoztak. Ezeket még augusztus végén záratták be, köztartozásokra hivatkozva. Több száz speciális nevelési igényű gyereknek kellett az utolsó pillanatban új iskolát keresni. Iványi Gábor a tüntetésen azt mondta: a magyar kormány egyházüldözést folytat.
2:29
Híradó
2024. szeptember 21. 18:54

130 pontos megszorítási csomagot vezet be a kormány

Új mentőautók beszerzésétől, a Lánchíd és a Váralagút fejlesztésétől, és útfelújításoktól is forrásokat von el a kormány. Az Orbán Viktor által aláírt kormányrendelet 130 pontban sorolja, mely beruházásokra lesz kevesebb pénz – ezt a Népszava vette észre. A Híradónak nyilatkozó volt jegybankelnök, Bod Péter Ákos azt mondta: a költségvetés augusztusi rekordhiánya után lehetett számítani az újabb megszorításra. A DK a rendelet visszavonását követeli a kormánytól. A kormány kérdésünkre azt közölte: ez nem megszorítás, csak átütemezés.
2:16
Híradó
2024. szeptember 21. 18:49

Hiába az emelések, továbbra is a sereghajtók közt maradhat az EU-ban a magyar minimálbér

Az ütemes emelések ellenére sereghajtók közt maradhat a magyar minimálbér az Unióban a legnagyobb szakszervezeti szövetség szerint. Azt mondják, a kormány havi 299 ezer forint bruttót javasol jövő januártól, miután 2027-ig évi 12%-os növekedést szeretnének. Nagy Márton miniszter szerint 2028-ra ezer euró lehet a havi magyar minimálbér. 2 euróval több, mint jelenleg Lengyelországban.
2:00
Híradó
2024. szeptember 21. 18:42

Életveszélyes lehet az áradó Dunában fürdeni, súlyos betegségeket okozó baktériumok lehetnek a vízben

Vérhas vagy más életveszélyes betegséget okozó baktériumok is lehetnek a kiáradt Duna vizében – erről egy sürgősségi szakorvos beszélt az RTL Híradónak. Egyre többen tesznek közzé videót arról, hogyan úsznak a folyóban. A szakemberek szerint viszont az áradás olyan szennyezéssel jár, hogy az apadás után a rakpartokat is fertőtleníteni kell majd. 
2:22
Híradó
2024. szeptember 21. 18:36

Vízbe borult kenust mentettek az áradó Dunából Tahitótfalunál

Ágakba kapaszkodó embert kellett menteni a Dunából Tahitótfalunál. Azután sodródott az ártéri fák közé, hogy társával a vízbe borultak egy kenuval. A másik férfi szerencsésen ki tudott úszni, ő hívott segítséget. Perceken belül tűzoltók, vízirendészek, légimentők, speciális mentők érkeztek, és épségben partra vitték a bajbajutottat. Budapesten egy kutyasétáltató férfi esett az áradó Dunába, miközben kedvencét próbálta kimenteni a vízből. A kutya alatt beszakadt az alámosott part és elmerült. Az állatot nem találták meg, gazdáját sikerült kihúzni. 
1:48
Híradó
2024. szeptember 21. 18:34

Az Országos Mozgásszervi Intézetbe is betört az árvíz pénteken, harminc beteget kellett átköltöztetni

Az áradás miatt egy budai kórház liftaknájába is betört a víz péntek délután. Az Országos Mozgásszervi Intézet egyik épületében ezért két osztályt ki kellett üríteni. A kórház vezetése azért döntött így, mert félő volt, hogy a víz áramkimaradást okozhat. Több mint 30 beteget vittek át tegnap este az egyik épületükből a másikba. Voltak, akik önként úgy döntöttek, inkább hazamennek. A kórház főigazgatója híradónknak azt mondta: a betegek ellátása folyamatos, a kórház működése zavartalan, a távozó betegek kezelése pedig hamarosan folytatódik.
2:29
Híradó
2024. szeptember 20. 19:31

Megszólalt a robbanó személyhívók ügyében érintett magyar vállalkozás tulajdonosának anyja

A magyar titkosszolgálatok által biztosított védett helyen őrzik a Hezbollah terrorszervezet tagjai elleni támadásban érintett magyar vállalkozás tulajdonosát – ezt állítja a nő anyja, aki az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozott. Erről a hvg.hu számolt be. Az asszony azt mondta: a lánya fenyegetéseket kapott, miután a csipogókat gyártó koreai cég vezetője azt mondta: Magyarországon készültek a felrobbantott személyhívók. A New York Times tegnap azt írta: a zuglói vállalkozás valójában izraeli fedőcég. A kormány napközben nem reagált ezekre az állításokra. Az Alkotmányvédelmi Hivatal az RTL Híradó adása alatt azt közölte, a cég tulajdonosa nem áll titkosszolgálati védelem alatt.
2:32
Híradó
2024. szeptember 20. 19:07

A Fidesz ingyenes tömegközlekedést, a DK a Lánchíd autók előtti megnyitását követeli az árvíz idejére a fővárostól

A Fidesz azt kéri, hogy az árvíz idejére legyen ingyenes Budapesten a tömegközlekedés. Gyurcsány Ferenc szerint nemcsak a BKK-t, hanem a parkolást is ingyenessé kellene tenni. A DK azt is napok óta kéri, hogy nyissák meg a Lánchidat az autósok előtt. Vitézy Dávid szerint ez csak növelné a dugókat. Karácsony Gergely nem nyilatkozott híradónknak, tegnap az ATV-ben azt mondta, ezek az ötletek nem segítenek.
1:59
Híradó
2024. szeptember 20. 19:06

Rendőrök mentették meg a lázgörcsös kislány életét

Izgultak, de tudták, mit kell tenniük – ezt mondták a híradónak a rendőrök, akik Ferencvárosban elsősegélyben részesítettek, majd szirénázva kórházba vittek egy kisgyereket. Amint arról tegnap beszámoltunk, a kislány édesanyja az utcán rohant hozzájuk. Először azt hitték, a gyerek félrenyelt vagy lenyelt valamit, ezért azonnal ellenőrizték a légútjait. Közben azonban még rosszabbul lett, így gyorsan azonnal bevitték a közeli Heim Pál kórházba. Ott kiderült, lázgörcse van. A gyors segítségnek köszönhetően már jobban van.
3:11
Híradó
2024. szeptember 20. 18:36

Esztergomnál pénteken tetőzött a Duna, az RTL riportere honvédségi helikopterrel jutott be a külvilágtól elzárt Kisorosziba

Komáromban pénteken hajnalban, Esztergomban napközben tetőzött a Duna, Vácon pedig holnapra várják a legmagasabb szintet. Az árvízvédelmi felkészülés már mindenhol befejeződött a Dunakanyarban. A vízügyi szakemberek most folyamatosan ellenőrzik a gátak állapotát és figyelik a szivárgásokat. Közben Kisoroszi már harmadik napja van elzárva a külvilágtól, a polgármester szerint ez még jövő hét szerdáig így lehet. Az RTL operatőr kollégája, Benedek Róbert a honvédség helikopterével bejutott a településre.
2:06
Híradó
2024. szeptember 20. 18:08

Kirúgták az állítólag gyerekeket vetkőztető nyírmeggyesi tanárt, gyanúsítottként hallgatták ki

Péntektől nem taníthat az a nyírmeggyesi pedagógus, akit gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt. Több gyerek azt állítja, hogy büntetésből levetkőztetett hat elsős gyereket, köztük egy kislányt, az osztálya előtt még a tavalyi tanév előtt. Állítólag ez volt a büntetésük, amiért szaladgáltak az aulában. A tanító tagad, panaszt tett a gyanúsítás miatt. Az oktatási jogok biztosa szerint a gyerekek méltósága súlyosan sérülhetett. A Belügyminisztérium elítéli az iskolában történteket.
2:01
Híradó
2024. szeptember 19. 18:40

Unokájáért akart bosszút állni a nagymama – balul sült el az eset

Bosszút akart állni a nagymama az unokája haláláért, akit tavaly novemberben öltek meg. A nő és élettársa a gyilkossággal gyanúsított férfi apján akart elégtételt venni. Egy pesterzsébeti piacon támadtak rá. A bűncselekmény azonban balul sült el. Rossz embert támadtak meg, ráadásul egyikük egy karácsonyfatalpban elbotlott, majd a járókelők lefegyverezték. A nagymama és élettársa ellen is eljárás indult.
3:07
Híradó
2024. szeptember 19. 18:34

Soha nem szégyellte magát ennyire: osztályfőnöke egy szál bugyira vetkőztethette a többi gyerek előtt

Szégyellte magát és félt, hogy újra meztelenkednie kell az osztály előtt – ezzel indokolta Híradónknak egy 9 éves kislány, hogy miért nem szólt a szüleinek arról, hogy öt másik fiúval együtt arra utasította őket az osztályfőnökük, hogy vetkőzzenek alsóneműre az osztály előtt egy nyírmeggyesi iskolában. A tanár így büntette őket azért, mert fogócskáztak az iskola aulájában. Az esetről az ATV számolt be először. A szülők csak idén nyáron tudták meg, mi történt tavaly a tanév végén. A rendőrség nyomoz.
1:17
Híradó
2024. szeptember 19. 18:28

Orbán Viktor is elismerte: a vízügyesek bérezése rendkívül alacsony

Több diplomával és akár évtizedes tapasztalattal rendelkező vízügyes szakemberek megalázó fizetésekért dolgoznak – ezt mondta Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a Partizánnak adott interjújában. A miniszterelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján elismerte, hogy „a vízügyeseknek a bérezése az rendkívül alacsony, vékony, gyenge”. A kormányfő 2025-től ígért béremelési programot a vízügyes szakembereknek.
3:12
Híradó
2024. szeptember 19. 18:24

Sorra kapcsolja ki az áramot az EON az elöntött területeken: 1400 háztartásban nincs villany

Már 150 helyen kapcsolta le biztonsági okokból az EON az áramot az árvíz miatt. Csaknem 1400 háztartásban nincs villany. A Dunakanyarban a legtöbb helyen elkészültek a gátak, a legnagyobb gond továbbra is az ártéri ingatlanokkal van. Dunabogdányban van, ahova a szennyvíz is beömlik.  Esztergomban pedig lakóházakat és intézményeket is elöntött már a folyó.
2:28
Híradó
2024. szeptember 18. 19:11

Lánczi Tamás szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal szolgálatára lesz az ex-III/III-as Horváth József

A Belügyminisztérium III/III-as ügyosztályán dolgozott a rendszerváltás előtt a frissen létrehozott Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet vezetője. Horváth József a rendszerváltás után a Nemzetbiztonsági Hivatalnál folytatta pályafutását, a 2000-es évek közepén pedig az MDF-es lehallgatási botrányról ismertté vált UD Zrt társalapítója volt. Lánczi Tamás a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke azt mondta RTL Híradónak, hogy ő nem vizsgálja Horváth múltját, mert meggyőződése, hogy a hivatal szolgálatára lesz.
2:06
Híradó
2024. szeptember 18. 19:09

Elkobozták a civilek által begyűjtött fecskéket a nemzeti park munkatársai Fenékpusztán

Bajbajutott fecskéket gyűjtöttek a civilek, de azokat a helyi nemzeti park munkatársai elkobozták a fenékpusztai madármentő állomáson – egy önkéntes állatmentő szerint amíg a hatóságok a papírmunkával voltak elfoglalva, senki nem látta el a legyengült madarakat. Rengeteg el is pusztult. A nemzeti park azt válaszolta: ők a jogszabályi és szakmai előírásoknak megfelelően jártak el.
2:34
Híradó
2024. szeptember 18. 19:07

Hiába kaptak jogvédelmet, a gyakorlatban mégsem nyithatnak meg újra Iványi Gáborék iskolái

Azonnali jogvédelmet kapott Iványi Gábor egyháza az iskoláikat és óvodáikat bezárató kormányhivatali döntéssel szemben a Fővárosi Törvényszéktől. Ez azt jelenti, hogy az intézmények egyelőre tovább működhetnének. Csakhogy a tanulók nagy része más intézménybe kezdett járni, több tanár pedig új munkát talált, és az állami támogatást is megvonták az iskolától. A kormányhivatal azt közölte: tiszteletben tartja a bíróság döntését, de szerintük továbbra sem biztosított az intézmények működése.
3:26
Híradó
2024. szeptember 18. 19:02

„Nincs itt senki” – ezt találta az RTL Híradó a Libanonban felrobbant csipogókkal összefüggésbe hozott magyar cég székhelyén

Egy titokzatos magyar cég neve is felmerült annak a támadásnak a kapcsán, amit a Hezbollah libanoni terrorszervezet tagjai ellen hajtottak végre kedden. Az összehangolt akcióban több ezer személyhívó robbant fel egyszerre. 2800-an megsebesültek, és legalább 12-en meghaltak, köztük két gyerek. Sajtóinformációk szerint a csipogókba távolról aktiválható robbanóanyagot rejthettek. A tajvani cégvezető szerint azonban a libanoni szállítmányt nem ők, hanem egy magyar cég gyártotta. A magyar vállalkozás vezetője úgy reagált, valamit félreérthettek. Az RTL Híradó elment a cég székhelyéhez.
2:29
Híradó
2024. szeptember 18. 18:55

„Addig csak itt tengődöm” – elköltöztették a Hajógyári-szigeten élő hajléktalanokat a víz miatt

Ételt osztanak, homokzsákokat pakolnak és állatokat is mentenek: a segélyszervezetek is ott vannak azokon a településeken, amelyekhez már közel került az ár. Dunabogdányban az Ökumenikus Segélyszervezet ebédet vitt a dolgozó helyieknek és katonáknak. A Vöröskereszt egészségügyi sátrakban látja el, ha megsérül valaki, a Máltai Szeretetszolgálat pedig a Hajógyári-szigeten élő hajléktalan embereket költöztette éjjeli melegedőkbe.
3:05
Híradó
2024. szeptember 18. 18:54

Árvízhelyzet Budapesten: több utcát elöntött a Duna északon, újraindult a vonatközlekedés Bécs felé

Minden gát elkészült, a fővárosban már csak azok erősítése lesz a szakemberek feladata – mondta szerdán a főpolgármester. A Duna tetőzését már hamarabb, szombatra várják, az előrejelzések szerint a legmagasabb vízállás alacsonyabb lesz, mint 2013-ban. A Duna ugyanakkor ma már több utcát is elöntött a város északi részén, az ártérben. A H5-ös HÉV már nem tud elmenni a végállomásig, és a kettes villamos sem jár a Lánchídnál. A vonatközlekedés viszont újraindult Budapest és Bécs között.
2:52
Híradó
2024. szeptember 18. 18:51

Megnyitották a gátat, ami megvédi Mosonmagyaróvárt az áradástól

Hajnalban megnyitották a Hegyeshalomnál található szükségtározót, ezzel csökkentve a Lajta vízszintjét – erre azért volt szükség, hogy megvédjék Mosonmagyaróvárt az áradástól. A helyiek azt mondják, most már egy fokkal nagyobb biztonságban érzik magukat. A védekezés azonban nem áll le, a vízügy munkatársai folyamatosan figyelik a vízállást, míg a Győr-Moson-Sopron megyei Bácsán önkéntesek töltik meg a homokzsákokat, amiket később a környező településeken osztanak szét.