Tartalmak

3:38
Híradó
2020. november 12. 14:10

AGGASZTÓ: „Embertelen a visszaélés a szakdolgozók elhivatottságával szemben!”

Egy egészségügyben dolgozó arról számolt be az RTL Híradónak, hogy egyből kettő illetve három munkahelyet kellett vállalnia ahhoz, hogy emberhez méltó életszínvonalat tudjon fenntartani a fizetéséből. A nevét nem vállaló dolgozó az új törvény miatt tart, azért az egyik munkahelyén a körülmények és az új szabályozás miatt már fel is mondott. 
2:45
Híradó
2020. november 11. 18:37

Éjfél előtt egy perccel adták be a választások szabályait módosító javaslatot

Módosítaná a választások szabályait a kormány. Kedden egy perccel éjfél előtt nyújtottak be erről javaslatot. Ennek legfontosabb része az, hogy országos pártlista állítására a jövőben csak az lesz jogosult, aki legalább 50 választókerületben állít egyéni jelöltet. Karácsony Gergely szerint a javaslat a közös lista állítására kényszeríti az ellenzéket. A kormány ma nem válaszolt arra a kérdésünkre, hogy miért most, a veszélyhelyzet bevezetése után akarják módosítani választási rendszert.
1:22
Híradó
2020. november 11. 18:35

Két és fél év a lövöldözőnek

Lövöldözött és megállásra kényszerítette az autósokat. Két és fél év börtönt kapott első fokon az a szerb férfi, aki 2018. novemberében egy győri benzinkútnál éles fegyverrel fenyegette meg az embereket. Ha letöltötte a büntetését, akkor 5 évre kiutasítják az országból. A bíróság szerint a férfi enyhén zavart elmeállapotú, de ez nem zárja ki, hogy megbüntessék. Az ítélet nem jogerős.
2:01
Híradó
2020. november 11. 18:25

Kollégiumi szobákat vertek szét

Hallgatók vertek szét több kollégiumi szobát Budapesten. A fiatalok hétfő éjjel azután tartottak búcsúbulit, hogy a Orbán Viktor bejelentette az újabb járványügyi szigorításokat, köztük a kollégiumok bezárását. A buli elfajult, kedd hajnalban többen törni-zúzni kezdtek. A rombolásról videók is készültek, ezeket a Telex vette észre a világhálón. Az egyetem feljelentést tett. A rendőrök garázdaság miatt nyomoznak.
2:35
Híradó
2020. november 11. 18:10

Másfél órával az életbe lépésük előtt jelentek meg az intézkedések részletei

A kijárási tilalom és a többi intézkedés részletei este fél 11-kor jelentek meg a Magyar Közlönyben, mindössze másfél órával azelőtt, hogy a szabályok életbe léptek. Vállalkozások ezreinél okozott ma gondot, hogy kiállítsák például azokat az igazolásokat, amelyekkel a munkatársaik a kijárási tilalom idején is dolgozhatnak. A szakszervezetek és munkajogászok szerint még most is vannak homályos részletek.
2:41
Híradó
2020. november 11. 18:05

Maszkviselés: különböző városokban különböző szabályok

Szegeden az egész városban, Debrecenben például csak a játszótereken és a piacokon lesz kötelező a maszkviselés. Tegnap este derült ki, hogy mától a 10 ezer fősnél nagyobb településeken kötelezővé tehetik a maszkviselést az utcán is, de erről a polgármestereknek kell dönteni. Budapesten könnyen előfordulhat, hogy az egyik kerületben még fel kell venni a maszkot, a másikban már nem. A főpolgármester szerint  egységes szabályozásra lett volna szükség.
2:53
Híradó
2020. november 11. 16:57

Szűkítenék a közpénz fogalmát

Átírná a közpénz fogalmát a kormány az alaptörvényben. Ezzel ellenőrizhetetlenné tennék például a TAO-pénzek, az uniós támogatások, vagy az állami alapítványok vagyonának felhasználását – véli a közpénzek felhasználásával foglalkozó civil szervezet. Emellett szintén az alaptörvényben rögzítenék, hogy a milliárdos közvagyonokat kezelő állami alapítványokat kétharmados törvények védik. Szél Bernadett szerint így akár azt is beleírhatná a kormány az alaptörvénybe, hogy szabad a rablás.
4:40
Híradó
2020. november 11. 15:50

KARÁCSONY GERGELY: „Amikor naponta százan halnak meg, a kormánynak az a legfontosabb, hogy a választási törvénnyel trükközzön”

A kormány egy perccel éjfél előtt nyújtott be javaslatot a választási szabályok módosításáról. Karácsony Gergely szerint a javaslat a közös lista állítására kényszeríti az ellenzéket, de szerinte egyébként is ez lenne kívánatos. Ugyanakkor hozzátétte, hogy a bár a sok millió ember életét érintő új szabályokat tartalmazó rendelet nem készült el időben, de arra volt ideje a kormánynak, hogy törvénymódosításokat nyújtsanak be, ami az ellenzéket hozza lehetetlen helyzetbe. Szerinte ez világosan mutatja, hogy a kormánynak mi a fontos.
2:00
Híradó
2020. november 10. 18:44

Örményországba tüntettek a békekötés miatt

Véget ért a Hegyi-Karabahért vívott háború Azerbajdzsán és Örményország között. Az orosz közvetítéssel aláírt tűzszüneti egyezmény már érvénybe is lépett. A rendet Moszkva fogja fenntartani a térségben, ahol Azerbajdzsán megtarthatja az összes területet, amit szeptember óta elfoglalt. Az azeri fővárosban ünnepeltek, Örményországban viszont a parlament épületébe is betörtek a békekötés miatt felháborodott tüntetők.
1:51
Híradó
2020. november 10. 18:35

A Fidesz lemondatná Korózs Lajost

Ha a szocialista Korózs Lajos nem mond le az Országgyűlés népjóléti bizottságának elnöki posztjáról, akkor a parlamenti többség szerez ennek érvényt - ezt mondta a Fidesz frakcióvezetője a parlamentben. Kocsis Máté szerint Korózs Lajos a nyári mentős videója után vasárnap hamis halálozási adatokat közölt a közösségi oldalán, ezért méltatlanná vált posztjára. Korózs Lajos híradónknak azt mondta: a Fidesz csak az elhibázott járványkezelésről igyekszik elterelni a figyelmet és nem mond le.
2:02
Híradó
2020. november 10. 18:21

Több étterem házhozszállítással próbálja túlélni a következő időszakot

Házhozszállítással próbálják túlélni a következő időszakot az RTL Híradónak nyilatkozó éttermek, miután ma este 11 órakor határozatlan időre ismét be kell zárniuk a koronavírus-járvány miatt. A Szállodaszövetség elnöke azt szeretné, ha az állam alacsony áfával segítené a házhozszállításra átálló vállalkozásokat. A kormány egyelőre bértámogatást és járulékmentességet ígért az éttermeknek a következő harminc napra. Van, aki szerint ez kevés lesz a túléléshez.
2:06
Híradó
2020. november 10. 18:20

A támadó a Koránra is esküdne, hogy ártatlan

Megrázó riport! 6 év 8 hónapra ítélték jogerősen azt az afgán férfit, aki a bíróság szerint két éve megerőszakolt egy nőt egy budapesti gyrosos mosdójában. A támadó kedden a bíróságon azt mondta: a Koránra is esküdne, hogy ártatlan. Korábban azt vallotta, hogy minden a nő beleegyezésével történt. A bíró szerint viszont a nő próbált ellenállni, és kiabált, de a támadó fél órán át nem engedte ki a mosdóból.
2:00
Híradó
2020. november 10. 18:16

Agyonvertek egy 67 éves férfit, két kamasz súlyosabb büntetést kapott

Megbánták, amit tettek - ezt mondták a hajdúhadházi rablógyilkosság fiatalkorú vádlottjai az utolsó szó jogán. A hét tizenéves fiatal tavaly májusban rabolt ki és vert agyon egy 67 éves helyi férfit az otthonában. Édességet és néhány tízezer forintot raboltak. A másodfokú bíróság két kamasz büntetését súlyosította, egyét enyhítette. Az ítélet jogerős.
2:19
Híradó
2020. november 10. 18:15

71 nap után véget ér az egyetemfoglalás

71 nap után véget ér az egyetemfoglalás - kiköltöznek a kollégiumból és az elfoglalt épületekből a Színház- és Filmművészeti egyetem hallgatói - ezt a hétfőn bejelentett járványügyi szigorítások miatt kell megtenniük. Az SZFE helyzete viszont annyiban más, mint a többi felsőoktatási intézményé, hogy a kancellár múlt héten a vírustól függetlenül, felfüggesztette a félévét februárig. Így elvileg nem állhatnának át digitális oktatásra. Karsai György, az egyetem doktori iskolájának vezetője ma Híradónknak azt mondta: az utolsó csepp vérükig kitartanak amellett, hogy a tanítás folytatódjon.
1:46
Híradó
2020. november 10. 18:15

Vádemelés lett a roncsderbi-baleset vége

Vádemelés lett a roncsderbi-baleset vége. Még 2018-ban csapódott nézők közé egy versenyző az ásotthalmi roncsderbin, miután két autó – egyébként a versenyeken megszokott módon – a rajt után nem sokkal összeütközött. Egy ember maradandóan megsérült, öten pedig könnyebben. Az ügyészség szerint a versenyt az ásotthalmi önkormányzat cége szervezte, a vádlott így egy önkormányzati dolgozó.
2:04
Híradó
2020. november 10. 18:12

Oktatófilm lesz a tragédiából

Megrázó történet! Részletesen mesélnek a tragikus estéről azok a tinédzserek, akiknek a barátja májusban kiugrott egy budapesti bérelt lakás ablakán a Fő utcában - erről láthatnak riportot a ma esti Házon kívülben. A 17 éves fiú drogozott, ezután vált agresszívvá, és vetette magát ki magát az ablakon. A fiatalok a rendőrök rábeszélésére vállalták, hogy elmesélik a történteket, az interjúkat oktatófilmként használják majd.
2:03
Híradó
2020. november 10. 17:11

Egyelőre kivárnak a közlekedési cégek a járatok átszervezésével

Egyelőre kivárnak a közlekedési cégek. Híradónk több vidéki közlekedési társaságot is megkeresett, de mindenhol azt mondták, hogy később döntenek a járatok esetleges átszervezéséről. A közlekedési szakértő szerint a fővárosban érdemes lenne néhány napig változatlanul hagyni a menetrendet, és a tapasztalatok alapján átszervezni a járatokat. A fővárosi operatív törzs várhatóan szerdán dönt a menetrend átalakításáról.
2:26
Híradó
2020. november 10. 17:05

Vegyes oktatásra is felkészültek

Van, ahol tömbösítik az órákat, máshol az eddigi órarendnek megfelelően váltakozik majd a digitális és a normál oktatás. Így készülnek az általunk megkérdezett hatosztályos gimnáziumok oktatói a szerdai átállásra. Ott ugyanis egyformán lesznek normál és digitális órák is. A miniszterelnök hétfőn jelentette be, hogy a középiskoláknak és a felsőoktatási intézményeknek a következő harminc napban újra át kell állniuk a digitális oktatásra. Vannak egyetemi kollégiumok, ahol már kedd éjfélig, máshol csak a hét végéig kell kiköltözni.
3:01
Híradó
2020. november 10. 17:02

Sokan kerültek lélegeztetőgépre

Még soha nem ugrott ekkorát egy nap alatt a lélegeztetésre szoruló betegek száma, mint most - 46-tal többen vannak lélegeztetőgépen, mint előző nap. A szombathelyi polgármester azt mondta Híradónknak, az ottani kórházban 32 beteget tudnának lélegeztetni, de csak 17-hez van elég személyzet. A Híradónknak nyilatkozó víruskutató szerint a mostani szigorításoknak leghamarabb két hét múlva lehet eredményük.
Híradó
2020. november 9. 18:19

Évi 25 ezer forint fölé emelkedhet a kötelező biztosítás

8-10 százalékkal, évi 25 ezer forint fölé drágult a kötelező biztosítása azoknak, akik már múlt héten biztosítót váltottak. Ha nem teszik, még rosszabbul járnak. Múlt hétfőn 650 ezer sofőr számára hirdettek új tarifákat, akiknek még január elsejével évfordulós a szerződésük. Az Autóklub szerint elfogadhatatlan az áremelés, mert lényegesen kevesebbet autózunk a koronavírus miatt.
1:57
Híradó
2020. november 9. 17:52

A legfőbb cél Európában az egészségügyi ellátás összeomlásának elkerülése

Portugáliában autóbuszos gyorsteszteléssel, Németországban a bolti sorbanállás kiküszöbölésével próbálják elviselhetőbbé tenni a mindennapi életet az újra bevezetett szigorítások idején. Európa országaiban a tavaszihoz hasonló teljes leállás helyett az emberek szabad mozgását csak éjszaka korlátozzák - a legfőbb cél, hogy elkerüljék az egészségügyi ellátás összeomlását.
2:18
Híradó
2020. november 9. 17:48

Az ellenzék egyetért a szigorításokkal, de szerintük a kormány nagyon elkésett

Egyetértenek a szigorításokkal, de szerintük a kormány nagyon elkésett, és ez több száz ember életébe került Magyarországon. Így reagált az ellenzék a miniszterelnök által bejelentett járványügyi intézkedésekre. A Parlamentben ma többen napirend előtti felszólalásban fogalmazták meg aggályaikat. Kormánypárti politikusok viszont arról beszéltek, hogy Európa más országaiban még rosszabb a helyzet.
2:16
Híradó
2020. november 9. 17:45

Bezárnak a múzeumok és színházak

Nem érte váratlanul a bezárás híre az Örkény Színház igazgatóját. Mácsai Pál Híradónknak azt mondta, az interneten élőben közvetített előadásokkal próbálják megadni a nézőknek a színházi élményt, a színészeknek és a műszaknak pedig a munka lehetőségét, bár a streamelt előadások nem pótolják a kieső bevételeket. A színházak sorra búcsúznak a nézőktől egy időre, vagy jelentik be az élő közvetítésre való átállást. A múzeumok a járvány második hulláma alatt látogatóik 80-90 százalékát elveszítették, de szerdától a maradék 10 százaléktól is elbúcsúzhatnak.
2:14
Híradó
2020. november 9. 17:44

Bajban a szállodák és az éttermek

Bezárnak az éttermek, és a szállodák sem fogadhatnak turistákat, csak üzleti célból érkező vendégeket. Az állam a szállodák esetében a november 8-ig beérkezett foglalások 80 százalékát megtéríti. Az éttermek dolgozói után nem kell járulékot fizetni, és a bérek felét az állam állja. A Szállodák és Éttermek Szövetsége szerint a szálláshelyeknek bejelentett segítség azonban így is nagyon kevés.
2:26
Híradó
2020. november 9. 17:42

A középiskoláknak és az egyetemeknek át kell térniük online oktatásra

A középiskoláknak és az egyetemeknek is át kell térniük az online oktatásra - többek között ezt jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök délelőtt. Arról is beszélt, hogy az általános iskolákban, óvodákban és bölcsődékben dolgozókat hetente tesztelni kell. A Pedagógusok Szakszervezete egyetért az intézkedésekkel, de szerintük segíteni kell az intézményeket az átállásban.
3:23
Híradó
2020. november 9. 17:39

Szerdától kijárási tilalom lép életbe, este 8-tól hajnal 5-ig

Szerdától kijárási tilalom lép életbe, este 8-tól hajnal 5-ig. Csak munkába menet, munkából hazafele vagy rendkívüli esetben lehet az utcán lenni ebben az időszakban. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be délelőtt a közösségi oldalon. Az üzleteknek, fodrászatoknak és más kisipari szolgáltatóknak este 7-kor be kell zárniuk. Családi rendezvényeken legfeljebb 10 fő vehet részt, esküvőket csak lakodalom nélkül lehet tartani.
2:06
Híradó
2020. november 9. 17:12

Orbán Viktor: Szerdától semmilyen sportrendezvényen nem lehetnek nézők

Szerdától semmilyen sportrendezvényen nem lehetnek nézők – jelentette be Orbán Viktor. Ez érinti a következő egy hétre tervezett válogatott focimeccseket is. Az MLSZ visszaadja a jegyek árát. De zárt kapus lesz a Ferencváros Barcelona elleni BL-meccse is. A klub nem válaszolt a megkeresésünkre. A kormány emellett szerdától megtiltja az amatőr csapatsportokat is. Az általunk megkérdezett egyesületek szerint ez akár a megszűnésükhöz is vezethet.