Tartalmak

2:40
Híradó
2015. május 8. 18:00

100 év fegyház a banda tagjainak

Összesen több mint 100 év fegyházat kaptak a csepeli eperföldi gyilkosságok vádlottjai. Az öt halálos áldozatot követelő ügyben pénteken hirdette ki a bíróság az ítéletet. A legsúlyosabb büntetést a banda vezére kapta, őt életfogytig tartó fegyházra ítélték, legkorábban negyven év múlva szabadulhat. A bíróság szerint ők kilencen felelősek egy diósdi férfi és egy négytagú család brutális meggyilkolásáért.
Híradó
2015. május 7. 19:03

Vagyonosodási vizsgálat Szijjártó és Habony ellen?

Vizsgálódik az adóhatóság Szijjártó Péterrel és Habony Árpáddal szemben. A külügyminiszter ellen a DK, a miniszterelnök tanácsadója ellen pedig az Együtt kezdeményezett vagyonosodási eljárást. Szijjártó Péter nem tud vizsgálatról. A Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig nem kommentálta a NAV intézkedését. Az adóhatóság adótitokra hivatkozva nem árul el részleteket, így nem lehet tudni, hogy pontosan milyen eljárást indítottak.
Híradó
2015. május 7. 19:03

A Paralimpiai Bizottság fizette az elnök végtörlesztését

A Paralimpiai Bizottság fizette az elnök lakáshitelének 3 millió forintos végtörlesztését. Nemcsak Gömöri Zsolt, hanem három munkatársa, azaz a Magyar Paralimpiai Bizottság összes dolgozója kapott végtörlesztési támogatást az elnökség döntése alapján. A Paralimpiai Bizottság alelnöke, Deutsch Tamás azt mondta: erre ő tett javaslatot. Az elnök szerint azért volt erre szükség, mert a bizottság munkatársai a devizahitel terhe miatt nem tudtak megfelelően a munkájukra koncentrálni. Nem állami pénzből, hanem a szponzori adományokból és más bevételeikből költöttek a végtörlesztésre, a bizottság szerint szabályosan és etikusan.
Híradó
2015. május 7. 18:57

Százezrek nem értik a devizahiteles elszámolást

Sokan egyáltalán nem értik a devizahiteles elszámolást. Jócskán megnőtt a jegybanki felügyelet ügyfélszolgálatainak forgalma. A Nemzeti Bank alelnöke az RTL Híradónak elismerte, hogy nehéz az értesítőt értelmezni, mert nagyon bonyolult jogi megoldás van mögötte. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig azt mondta, aki elégedetlen az elszámolással, ne a kormány, hanem a bankok előtt tüntessen, vagy a Kúria bíróival beszéljen.
2:48
Híradó
2015. május 7. 18:50

400 milliós stadion épül a kisvárosi csapatnak

Ötezer fő befogadására alkalmas stadion épül Mezőkövesden. A kisvárosban 16 ezren élnek, a focicsapat a másodosztályban játszik. A 400 millióból készülő komplexum egy része már kész, szeptemberre fejezhetik be. Tállai András államtitkár, aki korábban a település polgármestere volt, most pedig a helyi focicsapat elnöke, Facebook oldalán büszkélkedett az építkezéssel. Igaz, posztja mára eltűnt az oldaláról. A helyiek közül van, aki örül a beruházásnak, mások azt mondják, a stadionépítésre fordított pénzt másra kellett volna költeni.
3:17
Híradó
2015. május 7. 18:45

3 milliót kapott végtörlesztésre az elnök

A Paralimpiai Bizottság fizette az elnök 3 millió forintos végtörlesztését. Nemcsak Gömöri Zsolt, hanem három munkatársa, azaz a Magyar Paralimpiai Bizottság összes dolgozója kapott végtörlesztési támogatást. A Paralimpiai Bizottság alelnöke, Deutsch Tamás azt mondta: erre ő tett javaslatot. Az elnök szerint azért volt erre szükség, mert a bizottság munkatársai a devizahitel terhe miatt nem tudtak megfelelően a munkájukra koncentrálni. Nem állami pénzből, hanem a szponzori adományokból és más bevételeikből költöttek a végtörlesztésre, a bizottság szerint szabályosan és etikusan.
2:31
Híradó
2015. május 7. 18:25

Nem tudják már fizetni a kislány kezelését

A nyakára tekeredett a köldökzsinór és agyvérzést kapott születése után az a 9 hónapos kislány, akinek szülei a nyilvánosságtól kértek segítséget.  A szülők nem bírják anyagilag tovább fizetni a baba kezeléseit, ráadásul az albérletükből is menniük kell. A kis Jázminnak már 7 műtétje volt, fejlődésben lemaradt kortársaitól, és valószínűleg sohasem fog járni, vagy beszélni.
2:20
Híradó
2015. május 7. 18:10

Ellopták a gázcsövet, felrobbant a ház

Vádat emeltek három férfi ellen, akik miatt a gyanú szerint felrobbant és összedőlt egy táti családi ház, és 25 másikban komoly károk keletkeztek tavaly januárban. A banda tagjai betörtek az egyik házba, hogy ellopják a gázcsöveket, a kiömlő gáz azonban berobbant, ez okozta a pusztítást. A kár 70 millió forint. Az ügyészség két férfira letöltendő szabadságvesztést kér közveszély okozása miatt, harmadik társukat lopással vádolják.
0:36
Híradó
2015. május 7. 14:18

Előzetes: Életveszélyben a vonatbalesetben megsérült nő

Életveszélyes koponyasérülése lett annak a fiatal nőnek, aki kocsijával szerda délután a sínekre hajtott Tiszavasváriban, és elütötte a vonat. A baleset egy sorompó nélküli átjáróban történt, a fényjelzés viszont működött. A 25 éves sofőrt valószínűleg elvakította a nap, ezért hajthatott a sínekre. Egyedül ült a kocsiban, a vonat épp az ő oldala felől érkezett, a tűzoltók szabadították ki a roncsból. A baleset részletei 6-kor az RTL Híradóban.
Híradó
2015. május 6. 19:27

A nemzeti konzultáció leállítását követelik az európai szakszervezetek

A bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció leállítását követeli az Európai Szakszervezeti Konföderáció. Szerintük ugyanis a konzultáció célja a bevándorlók kriminalizálása és a populizmus növelése. Az Európai Bizottság alelnöke szerint a konzultáció rosszindulatú és helytelen. A kormány szerint a konzultáció egy politikai kérdőív, a PM szerint viszont csak egy ostoba és bunkó gumicsont.
2:14
Híradó
2015. május 6. 18:55

Novella felolvasás énekszóval

"Muzsika ez is" címmel zongora és énekszólóval tarkított novella felolvasással ünnepelték az Európai Esélyegyenlőség Napját kedden este a Vakok Iskolájában. Az estet Hoffmann Rita és Flamich Mária, két látássérült angol- tanár szervezte. Ők korábban az amerikai Berkeley egyetemen tanultak. Az eseményen részt vett az Egyesült Államok budapesti nagykövete, aki magyarországi tartózkodása óta először adott interjút magyar televíziónak.
2:49
Híradó
2015. május 6. 18:45

Európai szakszervezetek a konzultáció ellen

A bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció leállítását követeli az Európai Szakszervezeti Konföderáció. Szerintük ugyanis a konzultáció célja a bevándorlók kriminalizálása és a populizmus növelése. Az Európai Bizottság alelnöke szerint a konzultáció rosszindulatú és helytelen. A kormány szerint a konzultáció egy politikai kérdőív, a PM szerint viszont, „csak egy ostoba és bunkó gumicsont”.
Híradó
2015. május 6. 18:45

Együtt: Kivételezett fideszeseknek jutottak a trafikok

Három trafikot is üzemeltet az a cég a XIII. kerületben, amiben a helyi Fidesz-KDNP-s képviselő cégének ügyvezetője a kültag, tudta meg a Népszabadság. A képviselő Harrach Tamás, akinek az apja Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője. Az Együtt szerint a kerületben is a kivételezett fideszeseknek jutottak a trafikok. Harrach Tamás az RTL Híradónak nem nyilatkozott, a Népszabadságnak azt mondta, nem gyakorolt befolyást a trafikkoncessziók kiosztására.
3:01
Híradó
2015. május 6. 18:45

Harrach Tamás: Nem gyakoroltam befolyást

Három trafikot is üzemeltet az a cég a XIII. kerületben, amiben egy helyi Fidesz-KDNP-s képviselő cégének ügyvezetője a kültag, tudta meg a Népszabadság. A képviselő Harrach Tamás, akinek az apja Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője. Az Együtt szerint a kerületben is a kivételezett fideszeseknek jutottak a trafikok. Harrach Tamás az RTL Híradónak nem nyilatkozott, a Népszabadságnak azt mondta, nem gyakorolt befolyást a trafikkoncessziók kiosztására.  
3:12
Híradó
2015. május 6. 18:40

Máris több ezer károsult jelentkezett

A 36 ezer Quaestor károsultból már az első napon ezrek jelezték a kártérítési igényüket. Mától postán és 26 kijelölt kormányablakban is leadhatják a dokumentumokat, amely alapján kártalanításra számíthatnak. 30 millió forintig minden befektető megkapja a pénzét. A Miniszterelnökség arra figyelmeztet: aki kicsúszik a 30 napos határidőből, semmilyen kártérítésre nem számíthat. A szocialisták attól tartanak, hogy olyanok is pénzhez juthatnak majd, akiknek nem is volt befektetésük a Quaestornál.
2:41
Híradó
2015. május 6. 18:25

Elítélték a vizslákat éheztető családapát

Nyolc hónap börtönt kapott a vizslákat éhezető családapa, de az ítélet végrehajtását egy év próbaidőre felfüggesztették. A férfi házánál állatvédők találtak három csontsovány vizslát, még tavaly augusztusban. Azt mondta, a család mellett nem volt ideje gondozni a állatokat. A tárgyalás előtt kutyabarátok tüntettek, azt remélték, letöltendő büntetést kap az állatkínzó. A bíró szerint elrettentő ítélet született.
3:01
Híradó
2015. május 6. 18:20

Gyerekrablásoktól rettegnek a szülők

Gyerekeket kocsiba tuszkoló szerv- vagy emberkereskedők, játszóterek vagy iskolák környékén gyanús furgonok. Isaszegen, Pestszentlőrincen, Csongrádon, de nemrég Miskolcon is látni véltek hasonlót az internetezők. Felhívások árasztják el a Facebookot már hetek óta. A rendőrség azt mondja, minden ilyen jellegű hírt komolyan vesznek, ha érkezik erről hozzájuk bejelentés. De szerintük legtöbbször az interneten keringő rémhírekről van szó.
1:32
Híradó
2015. május 6. 18:15

Véletlenül gyújtotta fel a családját

Felgyújtotta saját testvérét és családtagjait egy férfi, testvére napokkal később belehalt sérüléseibe. A 25 éves férfi ellen a napokban emelt vádat az ügyészség. A hajléktalanokból álló család a vádirat szerint tavaly februárban egy tűzrakás körül melegedett, amikor a vádlott valamilyen ismeretlen anyagot – vélhetően hígítót – locsolt a tábortűzre. A folyadék belobbant, hat embert vittek kórházba a mentők.
2:17
Híradó
2015. május 6. 18:15

Nem kért bocsánatot a gyilkosságokért

Nem kért bocsánatot és mentegette magát a bíró előtt a csepeli eperföldi gyilkosságok elsőrendű vádlottja. Az öt halálos áldozatot követelő gyilkosságsorozat ügyében a vádlottak szerdán beszélhettek utoljára a bíró előtt. A többiek bocsánatot kértek az áldozatok hozzátartozóitól. A bandát azzal vádolják, hogy 2010-ben megölték egy ismerősüket, 2011-ben pedig egy család négy tagját.
1:57
Híradó
2015. május 6. 18:15

Szomszédját is lebuktatta a csempész

Lakcímkártyája buktatta le a csempészt, aki a szomszédját is bajba sodorta. A kiskunhalasi férfi kocsiját megállították a vámosok, de hirtelen gondolt egyet és elhajott. Iratait, köztük a lakcímkártyáját a vámosok kezében felejtette. Ők elmentek a házához, és azt látták, a szomszéddal épp kartondobozokat pakolnak át a kerítésen. A csomagokban csempészett cigi és illegálisan főzött szesz volt. A szomszédnak orgazdaságért is felelnie kell.
2:30
Híradó
2015. május 6. 18:00

Szirénázó mentő elé hajtott a teherautó

Egy szülő nőhöz száguldó mentőautó és egy teherkocsi ütközött össze reggel az M1-es autópálya herceghalmi lehajtójánál. A mentőkocsi sofőrjét életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel szállították kórházba, a mellette ülő ápoló súlyos sérüléseket szenvedett. Úgy tudjuk, hogy a mentőautó használta a megkülönböztető jelzéseit, amikor nagy sebességgel belerohant a kikanyarodó teherkocsiba.
0:40
Híradó
2015. május 6. 14:31

Előzetes: Teherautó ütközött a mentővel, két súlyos sérült

Szülő nőhöz siető mentőautó és egy tehergépkocsi ütközött össze reggel az M1-es autópálya herceghalmi lehajtójánál. A sérülteket tűzoltóknak kellet kivágni a roncsokból. A mentőkocsi sofőrjét életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel szállították kórházba, a mellette ülő mentőápoló súlyos sérüléseket szenvedett. Úgy tudjuk, hogy a mentőautó használta a megkülönböztető jelzéseit, amikor a baleset történt. Valószínűleg a teherautó sofőrje hibázott, mert a stoptábla ellenére kihajtott a mentő elé. Részletek 6-kor az RTL Híradóban.