Tartalmak

2:39
Híradó
2015. május 10. 18:50

Fidesz: az ENSZ félreérti a kormányt

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága felszólította a magyar kormányt, hogy hagyja abba a menekültek rágalmazását. A nemzetközi szervezet szerint a kormány a nemzeti konzultációs kérdőíven szándékosan összekeveri a menekülteket, a gazdasági bevándorlókkal, és tévesen hibáztatja őket a Magyarországra és Európára leselkedő veszélyekért. A Fidesz szerint az ENSZ félreérti a kormány szándékait. A háborús térségekből érkező politikai menekültek ellen nem akarnak fellépni, de az illegálisan érkező megélhetési bevándorlókkal szemben igen. A Demokratikus Koalíció szerint a kormány érti félre a helyzetet.
1:56
Híradó
2015. május 10. 18:50

Aszfalt alá kerülhetnek értékes leletek?

Beton és aszfalt alá kerülhet történelmi örökségünk nagy része - ezt mondta az LMP politikusa, aki szerint, ha elfogadják a fejlesztési miniszter törvénymódosító csomagját, ellehetetlenül a régészek munkája a nagyberuházások és építkezések előtt. Ezt mondják a régészek is - a minisztérium szerint viszont a javaslat nem veszélyezteti a kulturális örökséget, hanem egyszerűen csak felgyorsítja az építkezéseket és azok előkészítését.
3:30
Híradó
2015. május 10. 18:45

Vizsgálat indult a Paralimpiai Bizottságban

Vizsgálatot indított a Magyar Paralimpiai Bizottság felügyelőbizottsága, hogy kiderüljön: szabályosan kaphatott-e 3 millió forintot a bizottságtól devizahitele végtörlesztésére Gömöri Zsolt. A Magyar Paralimpiai bizottság elnöke mellett három munkatársa is kapott támogatást, az elnökség szerint szponzori adományokból. Az RTL Híradó információja szerint egy másik ügyet is vizsgál a felügyelőbizottság. Gömöri két munkatársával áprilisban Mexikóba utazott egy olyan erőemelő-versenyre, amelyen nem vett részt magyar parasportoló.
2:58
Híradó
2015. május 10. 18:40

Strandlabdát, fürdőruhát sem árulhatnak

Strandlabdát, gumimatracot és fürdőruhát sem lehet majd vásárolni vasárnaponként a Balatonnál azokban a boltokban, ahol csak alkalmazottakkal tudnának nyitva tartani. A vasárnapi zárva tartás ugyanis nem csak az élelmiszerboltokra vonatkozik. A tóparti önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség azt kérte a kormánytól, hogy legalább a szezon idejére mentsék fel a térséget a kötelező vasárnapi zárva tartás alól, hogy ne legyen fennakadás az ellátásban nyáron. A Nemzetgazdasági Minisztérium vasárnap az RTL Híradó kérdésére azt válaszolta, nem tervezik bővíteni a kivételezettek körét.
1:59
Híradó
2015. május 10. 18:35

Leállították a kokacserjék irtását

Elszabadul a kokaintermelés. Ettől tartanak a kábítószerellenes hatóságok világszerte, miután a fő termelő Kolumbiában leállították a kokacserjék növényírtós permetezését, amit az Egyesült Államok rengeteg pénzzel támogatott. A vegyszer ugyanis rákkeltő, emiatt a kolumbiai elnök októberig adott határidőt az illetékeseknek, hogy új módszert dolgozzanak ki a drog elleni kémiai harchoz. Addig azonban szabadon és tömegében nőhetnek a cserjék, amelyek leveleiből nyerik ki a kokaint.
2:28
Híradó
2015. május 10. 18:25

Nem vették fel az otthonba, elvehetik a gyerekét

Elveszik a gyermekét egy hajléktalan anyának, mert 7 hónap alatt nem vették fel egy anyaotthonba sem. A kórházban hétfő délutánig maradhatnak, utána nincs hová menniük. A Város Mindenkié csoport is próbált segíteni a nőnek, de nem járt sikerrel. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt írta, hogy az anyaotthonnak kötelező felvennie a válsághelyzetben lévő nőket, és nem hivatkozhatnak helyhiányra.
2:37
Híradó
2015. május 10. 18:05

Három fiú ült hátul, mindannyian meghaltak

14, 18 és 21 éves fiúk vesztették életüket egy autóbalesetben a Veszprém megyei Nemesszalók közelében vasárnap hajnalban. 20 éves barátjuk vezette a kocsit. Úgy tudjuk, meglátott egy rendőrautót és száguldani kezdett. Az autó a nagy sebesség miatt lesodródott az útról és fának csapódott. Öten ültek összesen a kocsiban. Hárman azonnal meghaltak. A sofőrnek, aki információink szerint nem volt ittas, agyrázkódása lett, a mellette ülő 18 éves barátjának pedig eltört a keze.
2:29
Híradó
2015. május 10. 16:29

Részeg betegszállítók elejtették a halottat

Alvó beteget hittek halottnak részeg betegszállítók a berettyóújfalui kórházban. A két férfi olyan ittas volt, hogy a holttest helyett egy beteget próbáltak hordágyra tenni és elvinni a kórteremből. Miután kiderült a tévedés, a holttestet próbálták felemelni, de nem ment, és elejtették. A beteghordókat még aznap hajnalban megszondáztatták, majd azonnal felfüggesztették, és belső vizsgálatot indítottak ellenük.
Híradó
2015. május 9. 18:46

Újabb futóverseny, újabb dugók a fővárosban

Rövid időn belül harmadszor zárták le a belváros útjait sportrendezvény miatt. Ma 11 kilométeres futóverseny volt. A főpolgármester 2010-ben azt ígérte, véget vet a hétvégi útlezárásoknak. 2012-ben szigorítottak a rendeleten, de idén is több futóverseny lesz még a belvárosban. A szocialisták szerint nem önmagában a versenyekkel van a baj, hanem azzal, hogy nélkülük is dugók vannak a városban.
3:06
Híradó
2015. május 9. 18:45

Tovább növelik a dugót a futóversenyek

Rövid időn belül harmadszor zárták le a belváros útjait sportrendezvény miatt. Ma 11 kilométeres futóverseny volt. A főpolgármester 2010-ben azt ígérte, véget vet a hétvégi útlezárásoknak. 2012-ben szigorítottak a rendeleten, de idén is több futóverseny lesz még a belvárosban. A szocialisták szerint nem önmagában a versenyekkel van a baj, hanem azzal, hogy nélkülük is dugók vannak a városban.
4:34
Híradó
2015. május 9. 18:40

Barroso: unió vagy halálbüntetés

Távozzon az Európai Unióból, aki bevezeti a halálbüntetést - ezt mondta José Manuel Barroso, az Európai Bizottság előző elnöke az ATV-nek a magyar kormányfő kezdeményezéséről. Orbán Viktor európai vitát sürget a halálbüntetésről, és tagországi hatáskörbe adná a visszaállításról szóló döntést. A miniszterelnök másfél hete Martin Schultznak, az Európai Parlament elnökének még azt ígérte Magyarország nem tervezi a bevezetést. Péntek reggel az állami rádióban viszont már arról beszélt, hogy idézem: ha másképp nem megy, be kell vezetni a halálbüntetést.
2:11
Híradó
2015. május 9. 18:35

Összefogás a fél karral született kisfiúért

Beteg kisfiúért fogott össze Fertőszentmiklós. A Győr-Moson-Sopron megyei kisvárosban él a 10 hónapos Péter, aki fél karral született, és a gerincével is problémák vannak. Szülei 1000 kilométert autóznak vele havonta a kezelésekre. A helyi szociális intézmény munkatársai most az ő támogatásukért szerveztek futónapot. Minden ötödik fertőszentmiklósi elment és sokan érkeztek a környékbeli településekről is.
2:29
Híradó
2015. május 9. 18:30

A gyerekek is lehetnek reumásak

Az egyik leggyakoribb gyermekkori krónikus betegség, mégis nehéz felismerni a tüneteit. Gyermekkori reumás panaszoktól a becslések szerint közel két- háromezer gyermek szenved ma Magyarországon. És sokan közülük hetekig a kórházi ágyhoz vannak kötve. A kezelések nemcsak a gyerekkenek, a szülőknek is megterhelők, a Semmelwis II. számú Gyermekklinikája ma fodrászattal kedveskedett az édesanyáknak. Céljuk az volt, hogy legalább egy napra levegyék a terhet az aggódó szülők válláról.
2:42
Híradó
2015. május 9. 18:26

Magyar barlangászok térképezték fel a Gortani-barlangot

Magyar barlangászok térképezték fel az olaszországi Gortani-barlang jelentős részét. Az erről készült lélegzetelállító, háromdimenziós felvételeket ma, egy kutatóexpedíciókról szóló fesztiválon mutatták be a nyilvánosságnak. A magyar szakemberek a barlangban sokszor csak rendkívül szűk helyeken, például hason feküdve tudtak haladni, de az is előfordult, hogy több száz méteres mélységgel kellett megküzdeniük.
2:44
Híradó
2015. május 9. 18:20

Moszkva megmutatta a világnak

A győzelem napi ünnepségen Oroszország nemcsak látványos katonai parádét rendezett, hanem legújabb fegyvereit is fölvonultatta. Több mint 16 ezer katona masírozott a Vörös téren, tankok, rakéták gördültek végig a kövezeten, miközben harci gépek rajzolták az égre az orosz trikolort és a 70-es számot. Mindezzel arra emlékeztek, hogy a Szovjetunió és szövetségesei 70 éve legyőzték a náci Németországot. Hiába a nagyszabású parádé, a nyugati vezetők nem vettek részt rajta az ukrán válság miatt.
2:18
Híradó
2015. május 9. 18:10

Kábítószer-kereskedőkre csaptak le

Kábítószer-kereskedő hálózatot számoltak fel a budapesti rendőrök. A kommandósok akkor csaptak le, amikor a magyar áruért mentek a vietnámiakhoz. Az akcióban nemcsak a drog nagykereskedőket, hanem két magyar is elkaptak. A gyanú szerint ők kisebb adagokban árulták a marihuánát. A bíróság mind a 4 férfit előzetes letartóztatásba helyezte. Mivel több, mint 10 kiló drogot találtak náluk, akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphatnak.
1:54
Híradó
2015. május 9. 18:00

Kamionok ütköztek, az egyik felborult

Ketten megsérültek, amikor összeütközött két hűtőgépeket szállító kamion az 52-es számú főúton Kecskemét határában. Úgy tudjuk, egyikük fékezni kezdett, hogy egy parkolóba lekanyarodjon. Azonban a mögötte érkező kamionos ezt későn vette észre és belehajtott az előtte lévőbe. Az ütközéstől az első kamion felborult, a másik teljesen összetört és keresztbe fordult az úton. Csaknem 9 óráig tartott, amíg helyre állt a rend a főúton. A felborult kamion sofőrjét tűzoltók emelték ki a vezetőfülkéből, a mentők mindkét sofőrt kórházba szállították.
0:40
Híradó
2015. május 9. 15:54

Előzetes: Órákra megbénult a forgalom az 52-es főúton

Két hűtőgépeket szállító kamion ütközött össze. Az egyik fékezett, hogy bekanyarodjon a parkolóba, de a másik nem vette észre és belerohant. A szemtanúk látták az ütközést és azt, ahogy a járművek felborulnak. A sofőrök megsérültek, egyiküket a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk. Hosszú autósor torlódott fel, egy kamion ki akarta kerülni, de elakadt, azt is menteni kellett. A káosz képei este hatkor az RTL Híradóban.
0:33
Híradó
2015. május 9. 15:52

Előzetes: Lángolt az autó, a melléképület, a kerítés és a motor is

Egy 63 éves bátaszéki férfi gyújtotta fel őket benzinnel. Egy fiatalember vette észre a tüzeket, többeket riasztott, mindet eloltották, majd a gyújtogató után eredtek. Néhány utcával arrébb bukkantak rá, lefogták és riasztották a rendőröket, akik végül leteperték a gyújtogatók. A helyiek azt mondják, korábban is féltek a férfitól. Hogy mit mondott, miért gyújtogatott, kiderül este hatkor az RTL Híradóból.
Híradó
2015. május 8. 18:55

Egészségügyi béremelés: lesz, aki meg sem érzi a változást

Akár már idén többb pénzt vihetnek haza az egészségügyi dolgozók. A kormány szerdán döntött arról, hogy a jövő évi költségvetésből 15.8 millárd forintot szán az egészégügyi bérek rendezésére, ami már nyáron megkezdőthet. Átlagosan bruttó 10-15 ezer forinttal nőhet az ápolók bére, 20 ezer forinttal pedig az orvosoké. Az ellenzék szerint ez kevés. Az Orvosi Kamara elnöke azt mondta, lesz, aki meg sem érzi majd a változást.
2:38
Híradó
2015. május 8. 18:50

Szintfelmérőt íratnának a diákokkal

Kompetenciatesztet íratnának a felsőoktatásba belépő és az onnan kilépő hallgatókkal. Egyebek között ezt tartalmazza a nemzeti felsőoktatási törvény módosító javaslata. Az államtitkár szerint a szintfelmérésre azért lenne szükség, hogy kiderüljön, hogy az adott képzés mennyit adott a diákok tudásához. Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke viszont nem érti, miért kell az érettségi és a sok vizsga mellett külön szintfelmérőt íratni a diákokkal. 
2:31
Híradó
2015. május 8. 18:50

A győzelem napját ünnepelték Európa-szerte

Ágyúlövésekkel, katonai parádéval, koszorúzással és tűzijátékkal emlékeztek Európában a győzelem napjára, a II. világháború európai harcainak végére. A náci Németország 70 évvel ezelőtt május 7-én adta meg magát feltételek nélkül a felszabadító amerikaiaknak. A kapitulációt a szövetségesek másnap, május 8-án fogadtak el. Így Nyugat-Európában ez lett a győzelem napja. Moszkvában szombaton tartanak hatalmas katonai parádét és megemlékezést. Ez utóbbin Szijjártó Péter külügyminiszter képviseli Magyarországot.
2:46
Híradó
2015. május 8. 18:45

Dolgoznak az autóhitelek forintosításán

A kormány dolgozik a devizalapú autóhitelek és személyi kölcsönök forintosításán. Ezt mondta péntek reggel Orbán Viktor az állami rádióban. Pedig korábban a miniszterelnök és a Nemzetgazdasági Minisztérium is azt nyilatkozta: a kormány nem dönthet ebben az ügyben. Hiába kerestük a kormányt és a minisztériumot, nem árulták el, hogy mikor és milyen árfolyamon tervezik a forintosítást és hogy mi változott az elmúlt pár hétben. Az MSZP szerint Orbán Viktor végre belátta, hogy a kormánynak cselekednie kell.
3:16
Híradó
2015. május 8. 18:40

Van, akinek új elszámolást küldenek

A jegybank szerint elenyésző a hibás devizahiteles elszámolás. Csütörtökön vizsgálatot indítottak, miután árfolyamgátas ügyfelek jelezték, hogy megemelt törlesztőkről kaptak értesítőt. Péntekre kiderült, valószínűleg félreértés történt, az érintett bankok felesleges információkat is feltüntettek az elszámolásban. Néhány pénzügyi vállalkozás viszont saját maga kérte az adósok egy részét, hogy tekintsék semmisnek a kiküldött táblázatokat. Új értesítőt ígértek jövő hétre, más adatokkal, túl a törvényes határidőn.
2:40
Híradó
2015. május 8. 18:35

62 százalék elutasítja a zárva tartást

Az emberek 61 százaléka elutasítja a vasárnapi zárva tartást. Ez derült ki abból a reprezentatív közvélemény-kutatásból, amelyet egy pártoktól teljesen független magánember, Balla Péter készíttetett. A felmérés költségeit online adományokból fizette. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta: ha a választási bizottság úgy dönt, legyen népszavazás a vasárnapi zárva tartásról, a kormány tudomásul fogja azt venni.
2:59
Híradó
2015. május 8. 18:05

Roma gyilkosságok: hat év után sincs vége

Megerősítette a másodfokú bíróság a roma gyilkosságsorozat három vádlottjának tényleges életfogytiglani ítéletét, de az ügynek mégsincs vége. A bíróság ugyanis pénteken egy új vádpontban is bűnösnek találta őket. A fegyverek elrablásakor megkötöztek egy vadászt, amivel megsértették a személyes szabadságát. Mivel ezzel korábban nem vádolták őket, megint fellebbezhettek. Így tárgyalásuk ősszel a Kúrián folytatódik.