Tartalmak

2:03
Híradó
2015. május 13. 18:20

Állatmenhelyen dolgozott, kidobta a kutyáját

Sorsára hagyta beteg kutyáját egy 20 éves lány Hajdúböszörményben. A kutya nagyon rossz állapotban volt, a lány ezért nem vitte haza, inkább kitette egy mezőn. Egy állatmenhely munkatársa talált rá. Több mint 30 kullancsot szedtek ki belőle, megmentve ezzel az életét. Gazdájáról azóta kiderült, korábban ugyanazon a menhelyen volt önkéntes. A lányt az ügyészség megrovásban részesítette.
2:22
Híradó
2015. május 13. 18:10

Elegük lett a lakóknak a sok légyottból

Prostituáltak hozzák napi rendszerességgel kuncsaftjaikat egy budapesti csendes mellékutcába - panaszkodnak a környéken lakók. Egyikük videofelvételt is készített erről. A 444.hu birtokába került felvételen  egy autó látszik, amelyben egy prostituált fogadja a kuncsaftját. A környéken élők az RTL Híradónak azt mondták: hiába jönnek ki a rendőrök vagy a közterületfelügyelők, a lányok másnap ismét ugyanott vannak.
2:10
Híradó
2015. május 13. 18:05

Tudta, hogy ki a gyilkos, 17 év után szólt

Valaki tudta, hogy ki ölte meg a szegedi taxist, de csak most, 17 évvel a gyilkosság után szólt a rendőröknek. Az RTL Híradó információi szerint így akadt a rendőrség a gyanúsított nyomára, aki egyébként évek óta Németországban élt. A férfit egy hónapon belül hazahozhatják, ekkor hallgatják ki. Az eset akkoriban óriási felháborodást váltott ki, Szegeden sokáig rettegtek a taxisofőrök.
0:36
Híradó
2015. május 13. 14:54

Előzetes: 17 év után kiderülhet, ki a gyilkos

Valaki tudta, hogy ki ölte meg a szegedi taxist, de csak most, 17 évvel a gyilkosság után szólt a rendőröknek. Az RTL Híradó információi szerint így akadt a rendőrség a gyanúsított nyomára, aki egyébként évek óta Németországban élt. A férfit egy hónapon belül hazahozhatják, ekkor hallgatják ki. Az eset akkoriban óriási felháborodást váltott ki, Szegeden sokáig rettegtek a taxisofőrök. A rejtélyes ügy részletei hatkor az RTL Híradóban.  
0:37
Híradó
2015. május 13. 14:53

Előzetes: 12-en sérültek meg a tömegbalesetben

A Bács-Kiskun megyei Bodoglár közelében két munkásokat szállító kisbusz ütközött össze. Két mentőhelikoptert és több mentőautót is riasztottak a baleset helyszínére. A két kisbusz összes utasa megsérült: egy ember életveszélyesen, négyen súlyosan, heten pedig könnyebben. Az eddigi adatok szerint az egyik kisbusz sofőrje nem állt meg a stop-táblánál, és belerohant a másik járműbe. Részletek hat órakor az RTL Híradóban.
1:52
Híradó
2015. május 12. 21:30

RTL II: Újra egészségügyi dolgozók tüntettek Budapesten

Egyszerre két demonstrációt is tartottak, az egyiket fekete, a másikat fehér ruhában. Egyrészt jobb körülményeket, másrészt pedig magasabb béreket követeltek. Az egyik szónok azt mondta, elkötelezettek a betegekért, de saját családjukért is felelősséget kell vállalniuk, ami a jelenlegi bérek mellett egyre nehezebb. A tüntetők a Parlamentnél és az egészségügyi államtitkárságnál is petíciót adtak át.
Híradó
2015. május 12. 18:55

Több közmunkás is dolgozott Fodor Ibolyánál

Valóban közmunkásokat dolgoztatott albérleténél Fodor Ibolya az egyik munkás szerint. A pécsi képviselőről múlt pénteken derítette ki az RTL Híradó, hogy közmunkások maszekolnak nála, Fodor Ibolya ezt akkor tagadta. Ma az egyik férfi, aki az albérlet felújításán dolgozik, azt mondta, kedvezményeket ígért neki a képviselő a munkáért cserébe. Az MSZP helyi szervezete szerint jogi lépéseket kellene tenni, az önkormányzatnál úgy gondolják, a képviselőnek le kellene mondania mandátumáról.
0:52
Híradó
2015. május 12. 18:50

Nem csökken a televíziók népszerűsége

Huszadik alkalommal rendezik meg idén a Media Hungary konferenciát. A találkozó nyitónapján Kolosi Péter az RTL Klub programigazgatója azt mondta, egyre nagyobb a tematikus kábelcsatornák nézettsége, és annak ellenére sem csökken a televíziók népszerűsége, hogy sokan már okostelefonon követik az adásokat. Vidus Gabriella az RTL Klub kereskedelmi igazgatója szerint más ágazatokhoz hasonlóan indokolatlanul kevés női vezető dolgozik a médiában, és ezen változtatni kell. Csermely Ákos a konferencia főszervezője szerint az elmúlt 20 évben a médiával együtt alakult át a Media Hungary is.
Híradó
2015. május 12. 18:47

Kétszer annyian tervezik a végleges kivándorlást, mint egy éve

Kétszer annyian tervezik a végleges kivándorlását az országból, mint egy évvel ezelőtt. A Tárki friss felmérése szerint nagyjából 700 ezer felnőtt menne külföldre. A kutatók azt mondják, a korábbinál többen tartanak anyagi helyzetük romlásától, és sokaknak "csömörük lett a politikától". Az LMP szerint a kormány téved, mert a fiatalok nem kalandvágyból mennek külföldre. A munkaügyi államtitkár reméli, hogy itthon maradnak a távozásukat tervezők, és azt ígérte, több pénz lehet a magyarok hazacsábítására.
2:52
Híradó
2015. május 12. 18:45

Még soha nem akartak ennyien kivándorolni

Kétszer annyian tervezik a végleges kivándorlását az országból, mint egy évvel ezelőtt. A Tárki friss felmérése szerint nagyjából 700 ezer felnőtt menne külföldre. A kutatók azt mondják, a korábbinál többen tartanak anyagi helyzetük romlásától, és sokaknak „csömörük lett a politikától”. Az LMP szerint a kormány téved, mert a fiatalok nem kalandvágyból mennek külföldre. A munkaügyi államtitkár reméli, hogy itthon maradnak a távozásukat tervezők, és azt ígérte, több pénz lehet a magyarok hazacsábítására.
Híradó
2015. május 12. 18:42

Autópálya helyett gyorsforgalmi út lesz az M4-esből?

Mindenképpen befejezik a félbehagyott M4-es autópályát, ezt mondta híradónknak a Miniszterelnökség helyettes államtitkára. Hogy pontosan milyen formában és milyen nyomvonalon, arról május után dönt a kormány. A Népszabadság információi szerint elképzelhető, hogy nem autópálya lesz, hanem gyorsforgalmi út, amin lámpás kereszteződések is lehetnek. A Demokratikus Koalíció szerint így veszélyes lesz az út, a kormány viszont úgy látja, még így is biztonságosabb lesz, mint a 4-es számú főút.
3:25
Híradó
2015. május 12. 18:40

Visszafizette a 3 milliót, de nem mond le

Visszafizette a devizahitelének végtörlesztésére felvett hárommillió forintos támogatást, de nem mond le Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke. A szervezet vezetőjéről néhány napja derítette ki az RTL Híradója, hogy még 2012-ben a Paralimpiai Bizottságtól kapott pénzből fizette ki devizahitelét. Az alelnök, Deutsch Tamás a múlt héten még azt mondta, hogy a szponzoroktól kapták a pénzt, kedden viszont már arról beszélt, hogy saját bevételekből fedezték a végtörlesztést. A botrány miatt több ellenzéki párt és a Magyar Olimpiai Bizottság egyik elnökségi tagja is lemondásra szólította fel a Paralimpiai Bizottság vezetését.
2:42
Híradó
2015. május 12. 18:40

Kedvezményt ígért a maszek munkáért

Valóban közmunkásokat dolgoztatott albérleténél Fodor Ibolya az egyik munkás szerint. A pécsi képviselőről múlt pénteken derítette ki az RTL Híradó, hogy közmunkások maszekolnak nála, Fodor Ibolya ezt akkor tagadta. Kedden az egyik férfi, aki az albérlet felújításán dolgozik, azt mondta, kedvezményeket ígért neki a képviselő a munkáért cserébe. Az MSZP helyi szervezete szerint jogi lépéseket kellene tenni, az önkormányzatnál úgy gondolják, a képviselőnek le kellene mondania mandátumáról.
2:21
Híradó
2015. május 12. 18:25

Lámpák is lehetnek az M4-esen?

Mindenképpen befejezik a félbehagyott M4-es autópályát, ezt mondta az RTL Híradónak a Miniszterelnökség helyettes államtitkára. Hogy pontosan milyen formában és milyen nyomvonalon, arról május után dönt a kormány. A Népszabadság információi szerint elképzelhető, hogy nem autópálya lesz, hanem gyorsforgalmi út, amin lámpás kereszteződések is lehetnek. A Demokratikus Koalíció szerint így veszélyes lesz az út, a kormány viszont úgy látja, még így is biztonságosabb lesz, mint a 4-es számú főút.
2:37
Híradó
2015. május 12. 18:20

Egyre többen már fiatalon túlsúlyosak

A magyarok kétharmada, azaz csaknem 5 millió ember túlsúlyos vagy elhízott. Ez derül ki egy nemrég nyilvánosságra hozott kutatásból. A fiatal magyar férfiak körében megduplázódott azok száma, akik plusz kilókkal küzdenek. Ennek pontos okát még vizsgálják, de a szakértő szerint sokan végeznek közülük ülőmunkát, miközben helytelenül táplálkoznak, és nem sportolnak. A magyarok egészségi állapota rosszabb az európai átlagnál.
2:38
Híradó
2015. május 12. 18:15

Nem tudnak fizetni, inkább leülik a büntetést

Csaknem 14 millió forint – összesen ennyi bírságot kapott egy prostituált 2012-ben. A szabálysértési törvény módosítása óta a prostituáltakat a rendőrök is megbírságolhatják. Mivel a legtöbb lány nem tudja kifizetni az összeget, börtönbe megy. A Magyar Helsinki Bizottság szerint ez az adófizetőknek plusz pénzükbe kerül. Azt mondják, a problémát egyszerűen meg lehetne oldani, ha az önkormányzatok türelmi zónákat jelölnének ki.
2:12
Híradó
2015. május 12. 18:10

Jogerősen elítélték a divattervező gyilkosát

Tíz év börtönre ítélte a bíróság a világhírű divattervező, Király Tamás gyilkosát. A jogerős döntést még tavaly ősszel mondták ki, de csak most került nyilvánosságra, miután beszámolt róla a Magyar Nemzet. A bíróság akkor nem tájékoztatott az ítéletről. Király Tamást 2013 áprilisában gyilkolták meg saját lakásában. Gyilkosa megfojtotta, majd összeszedte az értékeket és elmenekült. Néhány nappal később fogták el Borsodban, azóta börtönben van.
2:34
Híradó
2015. május 12. 18:00

Titokban szabadult, milliomosként élhet

Már milliomosként élhet az egy hete szabadult biztonsági őr, ha megvan a hat éve eltűnt félmilliárd forint. A Blikk írt arról a férfiról, aki 2009-ben Miskolcon elkábította társait és kipakolta a rá bízott pénzes konténert, amiben 650 millió forint volt.  A gyanú szerint 500 milliót elrejtett, a többivel Thaiföldre menekült. Onnan hozták haza a rendőrök, 5 évet ült. Az eldugott pénzt hiába kereste a rendőrség és a biztosító. A törvények viszont azóta változtak, így újra félhet a rendőröktől az egykori biztonsági őr, ha előkerül.
0:38
Híradó
2015. május 12. 15:16

Előzetes: Előkerülhet a félmilliárd forintos zsákmány

Szabadult a börtönből az a biztonsági őr, aki még 2009-ben Miskolcon kipakolta a rá bízott pénzes konténert. A 650 milliós pénzkötegek helyére téglákat tett. 500 milliót elrejtett, a többivel Thaiföldre menekült. Innen hozták haza a rendőrök, 5 évet ült. Az eldugott fél milliárdot hiába kereste a rendőrség és a biztosító, még az alvilág sem találta. 6-kor az RTL Híradóból kiderül, mi történne, ha előkerülnének a milliók.
0:40
Híradó
2015. május 12. 14:56

Előzetes: Burleszkbe illő jelenetek trafikrablás közben

Kisfia játékpisztolyával akart kifosztani egy egri dohányboltot egy anyuka. Az üzletet jól ismerte, ő maga is ott dolgozott. Munka után otthon átöltözött, magához vette a gyerek műanyag pisztolyát, fejére kötött sapkát húzott, és visszament a trafikba. Megfenyegette kolléganőjét, és dulakodtak. Végül 400 ezer forintot zsákmányolt, de menekülés közben a pénz nagy részét elhagyta. Hogy ezután mi történt, elmondjuk 6-kor az RTL Híradóban.
2:44
Híradó
2015. május 11. 18:55

Csak a szomszédnak sikerült megvenni a lakást

29-szer adták be igényüket a lakásvásárlásra, hiába. A szomszédban az államtitkár mégis vásárolhatott. Egy pécsi nézőnk keresett meg minket azzal, hogy 1994 óta próbálja megvenni azt a lakást, amit már 39 éve bérel a Levéltártól. Eddig hiába próbálkozott, mindig elutasították azzal, hogy összegzik az ingatlanokat. Ugyanakkor ugyanabban az épületben mégis elkelt egy lakás 2011-ben. A vásárló Garai Péter, jelenleg uniós fejlesztések végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár és édesanyja volt.
2:47
Híradó
2015. május 11. 18:40

Káosz a Nyugati téren

Káosz a budapesti Nyugati téren. Megkezdték a felújítást, ezért lezárták az aluljáró egy részét, és a buszmegállókat is áthelyezték. A híradó által megkérdezett emberek többsége panaszkodik a sok egyszerre zajló építkezés miatt. A 4-es 6-os villamospálya felújítása még tart, és épül a fonódó villamospálya is. Ezt egy részen már bontani is kellett. A BKK szerint azért, mert a beton nem volt megfelelő.
2:34
Híradó
2015. május 11. 18:30

A NAV készítette a bevallását, kijavítja

Háromszor is hibásan állapított meg adóhátralékot egy ügyfelének a NAV. Az adóhatóság által készített bevallásában három egymást követő évben is szerepelt munkaviszonyból származó bevétel pedig már évek óta nyugdíjas. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerint ők nem hibázhattak, legfeljebb az adatok voltak rosszak, amelyekből dolgozniuk kellett. Azt mondják: otthon mindig érdemes megnézni a kiküldött adóbevallási ajánlatot, mert eltérés elképzelhető.
Híradó
2015. május 11. 18:17

Nem készül el időben a Budavári Palota felújítása

Nem készül el 2024-ig, a kormány által kitűzött határidőre a Budavári Palota felújítása, és az sem biztos, hogy folyamatosan lesz rá pénz. Ezt valószínűsítette L. Simon László az RTL Híradónak a legalább 100 milliárdos beruházásról rendezett építészeti konferencián. A Miniszterelnökség miniszterhelyettese hétfőn már nem tudta megmondani, mekkora területen állíthatják vissza a 120 évvel ezelőtti állapotokat. Velti László riportja.
1:50
Híradó
2015. május 11. 18:10

El akarta adni a hamis márkajelzésű ruhákat

Egymillió forint értékű hamis ruhát foglaltak le vasárnap a pénzügyőrök Tótkomlóson, egy magyar kocsiban. A sofőr azt mondta Szerbiából hozta azokat, és itthon akarta eladni. A NAV a lefoglalt hamis ruhák nagy részét továbbadja a Karitatív Tanácsnak, hogy szétosszák a nehéz anyagi körülmények között élő emberek között. A hamis cigarettákat és parfümököt viszont minden esetben megsemmisítik.
2:03
Híradó
2015. május 11. 18:05

Tönkrementek a minták, nincs DNS-bizonyíték

Tönkrementek a minták, hiábavaló volt a költséges DNS vizsgálat. Két évvel a tragédia után sem bizonyítani, sem cáfolni nem tudta a szakértő, hogy szamarak marcangoltak halálra egy nyugdíjas tűzoltót Vas megyében. A gyanú szerint a férfit a szomszéd állatai támadták meg. A szamarak gazdája ellen gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat. A tönkrement DNS minták miatt hétfőn ítélet helyett elnapolták a tárgyalást.
2:13
Híradó
2015. május 11. 18:05

16 doboz gyufáért halt meg az idős asszony

Megbánták amit tettek és enyhébb büntetést szeretnének – ezt mondta hétfőn a bíróságon az a testvérpár, akiket elsőfokon tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek tavaly decemberben egy 92 éves asszony megöléséért. A két fiatal a bíróság szerint még 2013-ban ki akarta rabolni a tiszanagyfalui asszonyt, de nem találtak nála pénzt, ezért brutálisan összeverték. A nő néhány hónappal később belehalt sérüléseibe. A gyilkosok 16 doboz gyufáért öltek.
2:45
Híradó
2015. május 11. 18:00

Kirúgják a részeg beteghordókat

Nem dolgozhat többé a berettyóújfalui kórházban az a két beteghordó, akik szállítás közben sérüléseket okoztak egy halottnak. Olyan részegek voltak, hogy egy két napja egy elhunyt férfi fejét többször is a halottasszállító kocsiba vertek. Az elhunyt férfi családja a hírekből értesült arról, mi történt a hozzátartozójukkal. A beteghordók elismerték: jópár üveg sört és tömény szeszt is ittak munka közben.
0:15
Híradó
2015. május 11. 15:53

FORGÓSZÉL: Leszakította egy iskola tetejét

Az Egyesült Államok déli és középnyugati tagállamaiban több vihar is pusztított, ezt a felvételt például Iowa államban rögzítették. A tornádó könnyedén szakította le egy iskola tetejét, és a levegőben tépte darabjaira a fából készült szerkezetet. A legnagyobb károkat eddig Texas-ból jelentették, a legutóbbi vihar éjszaka csapott le egy kisvárosra. Az esős időjárás Texas-ban áradásokat okozott, több városban nincs ivóvíz- és áramszolgáltatás.
0:38
Híradó
2015. május 11. 14:33

Előzetes: Kirúgták a beteghordókat

Nem dolgozhat többé a berettyóújfalui kórházban az a két beteghordó, akik részegen sérüléseket okoztak egy halottnak. Olyan részegek voltak, hogy két napja egy elhunyt férfi fejét többször is a halottasszállító kocsiba vertek. Olyan sokat ittak, hogy alig álltak a lábukon és agresszívak voltak a nővérekkel. Az elhunyt férfi családja a hírekből értesült arról, ami szerettükkel történt. Perelni nem akarnak, a kórház fizeti elhunyt rokonuk elszállításának költségeit. A beteghordók bevallották: jópár üveg sört és tömény szeszt is ittak munka közben.
Híradó
2015. május 10. 19:17

Kulturális kincsek semmisülhetnek meg

Beton és aszfalt alá kerülhet történelmi örökségünk nagy része - ezt mondta az LMP politikusa, aki szerint, ha elfogadják a fejlesztési miniszter törvénymódosító csomagját, ellehetetlenül a régészek munkája a nagyberuházások és építkezések előtt. Ezt mondják a régészek is - a minisztérium szerint viszont a javaslat nem veszélyezteti a kulturális örökséget, hanem egyszerűen csak felgyorsítja az építkezéseket és azok előkészítését.