Tartalmak

2:37
Híradó
2015. május 20. 18:55

Kedvencei köszöntötték a világhírű etológust

A kutyák szőrös gyerekek - csak egy, a merésznek tűnő kijelentések közül, melyre hosszas kutatás után jutott Csányi Vilmos. A világhírű etológus-író kutyákkal kapcsolatos vizsgálatait a világ nagy tudományos magazinjai is közlik, könyvei pedig itthon is a ponyvaregények sikereivel vetekszenek. Csányi Vilmos 80 éves lett - barátai, kollegái pedig rendhagyó módon ünnepelték a New York Művész Páholyban.
3:43
Híradó
2015. május 20. 18:45

A bizottság pénzén nyaralt az elnök?

Kétmillió forintot fizetett egy tenerifei edzőtábor szervezéséért a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, a parasportolók pénzéből. A Bors szerdai számában írta meg, hogy Gömöri Zsolt az edzőtábor után nem is utazott haza, hanem maradt még öt napot Tenerifén. Gömöri szerint akkor sem nyaralt, hanem dolgozott. Parasportolók szerint az elnök már akkor hiteltelenné vált, amikor kiderült, hogy például a devizahitelének végtörlesztését a bizottság 3 millió forinttal támogatta.
2:42
Híradó
2015. május 20. 18:40

Beleszólnak a tv csatornák sorrendjébe

Az állami tévécsatornák lesznek az első helyen a tévékészülékeken júliustól. Ezt törvény írja elő, de az MTVA azt is megmondaná, hogy a csatornáikat milyen sorrendbe tegyék a szolgáltatók. Az RTL Híradó által megkérdezett médiaszakértő szerint a kormány és az állami média arra játszik, hogy az emberek lusták, pedig a nézők bármikor módosíthatnak a csatornabeosztáson. A DK szerint ettől nem fogják többen nézni az állami csatornákat. A Fidesz nem reagált. 
2:48
Híradó
2015. május 20. 18:40

Corvinus: Aggódnak az ingatlanokért

Ha kell, harcolni fognak a Corvinus Egyetem Budai Campusáért - ezt mondják a diákok. A vs.hu írt arról, hogy az egyetem Villányi úti épületeit és az ott lévő arborétumot el akarja adni az állam. Az itt működő karok fórumot szerveztek, ahol a vezetés és a diákok is azt mondták, nem akarnak máshova menni. A felsőoktatásért felelős államtitkár az RTL Híradónak úgy reagált, egyelőre nincs semmilyen konkrét tervük az átalakításra. A PM szerint a kormánynak az értékes területre fáj a foga.
3:06
Híradó
2015. május 20. 18:35

Kemény kritikát kapott Orbán Viktor

Tele van irányított és félrevezető kérdésekkel - ezt mondta a bevándorlókkal kapcsolatos magyar konzultációs kérdőívről az Európai Bizottság képviselője kedden Strasbourgban. Az Európai Parlamentben vitát tartottak Orbán Viktor a bevándorlókról és a halálbüntetés visszaállításáról szóló kijelentéseiről. Valamennyi hozzászóló elítélte, hogy a magyar kormány torz képet fest a bevándorlókról és az uniós alapszerződéssel ellentétesen a halálbüntetés visszaállítását napirenden tartja. Orbán Viktor szerint a magyaroknak senki nem mondhatja meg, mit gondoljanak.
2:22
Híradó
2015. május 19. 19:05

„Hello Twitter! Barack vagyok. De tényleg!”

„Hello Twitter! Barack vagyok. De tényleg! Hat év után végre adtak nekem saját fiókot” - ez volt az első üzenete az amerikai elnöknek a népszerű közösségi csevegő-oldalon. Barack Obamát a biztonsági szolgálatok eddig szigorúan korlátozták. Csak egy lebutított okostelefonja lehetett. Mostantól azonban közvetlenül is cseveghet bárkivel a Twitteren. Egy nap alatt 1 millió 800 ezer követője lett, és már szócsatát is vívott a korábbi elnökkel, Bill Clintonnal.
1:58
Híradó
2015. május 19. 19:00

Varga nem tud a krétahiányról

Nem hallott még arról, hogy az iskolákban ne jutott volna pénz krétára vagy papírra - ezt mondta Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter hétfő este a Magyarul Balóval c. műsorban. Az általunk megkérdezett diákok azonban mást mondanak. Körülbelül egy hete számoltunk be a diákparlamenti jegyzőkönyvekről, amelyben mindennapi eszközök, például a kréta hiányáról panaszkodtak a tanulók. Az MSZP szerint Varga Mihálynak fogalma sincs, mi zajlik az iskolákban.
3:02
Híradó
2015. május 19. 18:55

Jókor vásárolta be magát a cégbe Garancsi

A társaság, amely online pénztárgépekbe szállít sim kártyákat, egy év alatt 16-szorosára növelte az árbevételét. Erről a Hír24 számolt be. A tulajdonosok 2013-ban még nem vettek ki osztalékot a cégből, egy évvel később viszont már igen, 220 milliót. A Párbeszéd Magyarországért szerint a kormány folyamatosan a miniszterelnök ismerőseinek kedvez. A Fidesz szerint Garancsinak nincs köze a cég sikeréhez.
2:42
Híradó
2015. május 19. 18:50

Lázár utazásai: mindenről be kell számolni

Újabb pert vesztett a Miniszterelnökség Lázár János utazásaival kapcsolatban. A miniszterelnökséget vezető miniszter semmiképpen sem szeretné elárulni, hol szállt meg, valamint kikkel tárgyalt 2012-ben és 2013-ban, három külföldi útján. Még a szállására költött pénzt is visszafizette, csak ne kelljen beszélnie. A bíróság első fokon most kimondta, el kell árulnia, kikkel találkozott és miért.
Híradó
2015. május 19. 18:34

Lázár Jánosnak el kell árulnia utazásai részleteit

Újabb pert vesztett a Miniszterelnökség Lázár János utazásaival kapcsolatban. A Miniszterelnökséget vezető miniszter semmiképpen sem szeretné elárulni, hogy hol szállt meg, kikkel tárgyalt 2012-ben és 2013-ban három külföldi útján. Még a szállására költött pénzt is visszafizette, csak ne kelljen beszélnie. A bíróság első fokon most kimondta, el kell árulnia, kikkel találkozott és miért.
2:18
Híradó
2015. május 19. 18:30

Eszi a rozsda a Lánchidat

Eszi a rozsda a főváros egyik legfontosabb jelképének számító Lánchidat, hétfő délután egy autó alatt még az útpadka is beszakadt. A lyukat kedden befedték, ám ez csak átmeneti megoldás. Teljes körű pályafelújításra és felújításra lenne szükség, ezt már egy 2011-es műszaki felülvizsgálat is megállapította. A Budapesti Közlekedési Központ szerint a híd biztonságos, a felújítás kezdetét azonban egyelőre nem tudták megmondani. Csak annyi biztos, hogy a kiviteli tervek jövő tavaszra készülnek el.
2:29
Híradó
2015. május 19. 16:19

ELFOGÁS: Bilincsben az áfacsalók

Teherautók, házak, ipari gépek és csarnokok és még egy egész ipari park is van a zár alá vett vagyontárgyak között. 5 megyében, 40 helyen csaptak le egyidőben a vámosok. Egy debreceni férfi irányította az áfcsalókat. Szlovákiából vasárukat hoztak Magyarországra, majd nem létező cégeken keresztül visszakérték a 27%-os forgalmi adót. Egy ideje olyan jól ment az üzlet, hogy már 60 céget használtak fel a csaláshoz. Volt olyan áru, melyet többször is eladtak, persze csak papíron, a nehéz vaslemezek és gépek azonban egy métert sem utaztak.
2:30
Híradó
2015. május 18. 19:05

Hagyományos roma recepteket gyűjtenek

Paradicsomos, mint a hagyományos szabolcsi töltött káposzta – a rozmaringtól és a parmezántól pedig máris mediterrán. Így készítette el nekünk nyári töltött káposztáját két gasztroblogger. Barbara és Zsani cigány ételeket készít hagyományos módon és átalakítva is. Azt mondták azért, mert az étel híd a kultúrák között, és ezen a hétköznapi nyelven megtanulhatjuk egymás elfogadását is.
2:28
Híradó
2015. május 18. 18:50

Saját cége támogatását is megszavazta

Saját cégének ötvenmillió forintos támogatására szavazott igennel a költségvetés elfogadásakor Farkas Sándor - értesült a Blikk. A fideszes országgyűlési képviselő a tulajdonában lévő lovasparkot fejlesztette a pénzből, amelynek kiépítéséhez egyébként már korábban is kapott 50 milliós támogatást. Farkas Sándor cégei összesen közel 4 milliárd forintot kaptak uniós és hazai forrásokból. A szocialisták szerint a kormány valóban támogatja a családi gazdaságokat, de csak akkor, ha fideszesek családjairól van szó. 
3:12
Híradó
2015. május 18. 18:45

Négyen egyeztettek hetente a pályázatokról

Csak a kiírandó pályázatokról és nem a kivitelezőkről döntöttek a szerdai megbeszéléseken - ezt Németh Lászlóné volt fejlesztési miniszter mondta az RTL Híradónak. A korábbi tárcavezető a volt amerikai nagykövet könyvében leírtakra reagálta, miszerint Némethné arról beszélt neki: Orbán Viktorral hetente egyeztettek a középítkeztetési projektek nyerteseiről. Az Együtt szerint tisztán kell látni, ezért kikérik az érintett időszak döntéselőkészítő anyagait.
1:47
Híradó
2015. május 18. 18:25

20 méteres szakadékba zuhant a motoros

20 méter mély szakadékba zuhant egy motoros vasárnap délután a Mecsekben. A sofőr a 66-os főúton haladt, amikor az egyik kanyarban elesett, a szalagkorlátnak ütközött és átrepült fölötte. Csak tűzoltók segítségével, kötélpályán sikerült felhozni a szakadékból. A férfinak leszakadt a lépe és a veséje, megműtötték, már nincs életveszélyben. Életét valószínűleg annak a másik motorosnak köszönheti, aki látta a balesetet és hívta a mentőket.