Tartalmak

2:15
Híradó
2016. szeptember 28. 18:40

Pukli István kilép a Tanítanék Mozgalomból

Otthagyja Pukli István a Tanítanék Mozgalmat. Az egykori kulcsember az RTL Híradónak azt mondta, azért folytatja külön utakon, mert a mozgalom már nem az eredeti célért; az oktatás szabadságáért küzd, hanem olyan tiltakozó akciókba is beleáll, amelyeknek nincs közük a tanításhoz. A Tanítanék Mozgalomnál azt mondták, elfogadják Pukli István döntését, és nélküle is folytatják a munkát.
1:58
Híradó
2016. szeptember 28. 18:33

Pályázatok sorsa múlhat a szavazáson?

Sikerrel pályázhat pénzre a falu, ha minél többen nemmel szavaznak vasárnap - ezzel buzdítja részvételre a helyieket Győrújfalu polgármestere. Az erről szóló levelét a 444.hu közölte. A polgármester az RTL Híradónak már azt mondta, nem tudja, hogy ezen múlik-e a pályázatok sorsa, de szerinte, ha kényszerbetelepítés lesz, a kormány listázni fogja a településeket. A Miniszterelnökség államtitkára annyit mondott: a népszavazás nem uniós pénzről, hanem a kvótáról szól. Az MSZP a választási bizottsághoz, a DK pedig az unióhoz fordul.
1:59
Híradó
2016. szeptember 28. 18:28

Közmunkás kismamát hívtak toborzásra

Hiába kérte, hogy otthon maradhasson, mégis Marcaliba kellett utaznia egy nyolc hónapos terhes kaposvári kismamának a munkaügyi központ határvadász tájékoztatójára. Az esetről a sonline.hu írt először. A kismama a portálnak úgy nyilatkozott, hogy akart orvosi papírt küldeni állapotáról, de a hivatalban azt mondták neki, ha nem jelenik meg, kizárhatják a közmunkából. Az általunk megkérdezett terhes torna specialista szerint a kimerítő út a magzat egészségére is hatással lehet.
1:22
Híradó
2016. szeptember 28. 18:24

Kevés az orvos, sokat kell várni a rendelőben

Az egyik legjobb Európában a magyar egészségügy - ezt írta egy ír lapnak Pálffy István. A korábban televíziós műsorvezetőként és KDNP-s képviselőként ismertté vált Pálffy most dublini nagykövetként írt az Irish Times egyik cikkére reagálva az újságnak, méghozzá azt, hogy Magyarországon a betegeknek nem kell pluszpénzt fizetniük az orvosoknak és nem kell várakozniuk. A Házon Kívül riportere viszont azt tapasztalta, hogy több szakrendelőben is nagyon sokat kell várniuk a betegeknek, mire ellátják őket. Az egyik budapesti rendelésre például már reggel 5-től sorban állnak, hogy megvizsgálják őket.
1:56
Híradó
2016. szeptember 28. 18:13

Szörnyethalt az elgázolt kerékpáros

Szörnyethalt egy kerékpáros, miután elgázolták a Bács-Kiskun megyei Bácsborsód közelében. A baleset szerda reggel történt, az áldozat és a gázoló is munkába tartott. Az autót egy középkorú férfi vezette, egy kanyarnál kisodródott, valószínűleg meg is csúszott a nedves úton. Az elektromos kerékpárral közlekedő áldozatának esélye sem volt elkerülni az ütközést. A férfi bátyja sírva nyilatkozott az RTL Híradónak.
2:08
Híradó
2016. szeptember 28. 18:06

Mozgássérült kerekesszékét lopta el a tolvaj

Kerekesszéket lopott el egy férfi Békéscsabán egy lépcsőházból. A tulajdonosa, egy mozgássérült asszony kórházban van, férje vette észre, hogy az elektromos kerekesszék eltűnt a tárolóból. Az eszközt egy járókelő találta meg a környéken, a tolvajt még keresik. Egy ilyen kerekesszék több mint félmillió forint és csak nyolcévente lehet igényelni. Ha ellopják, akkor előbb is pótolható.
2:29
Híradó
2016. szeptember 28. 18:00

Kiengedték az intenzívről a rendőrnőt

Kiengedték az intenzív osztályról a szombati budapesti robbantásban megsérült rendőrnőt is. Az RTL Híradó úgy tudja, hogy ennek ellenére továbbra sincs kihallgatható állapotban, így egyelőre nem tudják kikérdezni a merényletről. Az ügyészség és a rendőrség közben arra kér minden szemtanút, hogy jelentkezzen. Egy internetes oldalt is létrehoztak, ahová feltölthetők a helyszínen készült mobiltelefonos felvételek. Úgy tudjuk, a rendőrségen jelentkezett az a nő, aki közvetlenül a rendőrök előtt sétált a körúton a robbanás előtt.
1:03
Híradó
2016. szeptember 28. 13:36

BEPRÉSELŐDÖTT: túlélte az ütközést a sofőr

Csodával határos módon élt túl egy balesetet egy személyautó vezetője. A 4-es főutat Fegyverneknél javították, emiatt a félpályát lezárták. Egy Szolnok felől érkező kamion szabályosan meg is állt a sor végén, és a mögötte haladó Peugeot is lefékezett. Az őt követő kisteherautó viszont nem tudott megállni, és hátulról belement az előtte álló kocsiba. Azt szinte bepréselte a kamion alá. Az autó vezetője saját lábán szállt ki a roncsból, könnyű sérülésekkel vitték a szolnoki kórházba.
0:59
Híradó
2016. szeptember 28. 11:01

KERESIK: Elektromos kerekesszéket lopott

Elektromos kerekesszéket lopott egy tolvaj Békéscsabán, még vasárnap hajnalban. A férfi valószínűleg tudta, hogy mit talál a tárolóban. A képeken is látszik, hogy először kihozza a széket, majd tudta, mit kell tenni. Bekapcsolta a kerekesszék elektromos motorját, és hogy ne kelljen tologatnia, a kis botkormányt irányítva vitte el. A férfiról jó felvételt készített a biztonsági kamera, keresi a rendőrség. A bordó színű elektromos kerekesszék ismertetőjele, hogy a jobb kerekénél lévő burkolata sérült. 
1:28
Híradó
2016. szeptember 27. 18:47

3D-s épületfestés: magyar siker!

Magyar siker a világ legnagyobb épületfestő fesztiválján! A Limelight Alkotócsoport tagjai nyerték meg a bukaresti esemény zsűrijének díját és a közönségdíjat is. Hat ország háromdimenziós produkciói közül választották a legjobbnak a magyarokét, akiknek az volt a feladatuk, hogy a román parlament épületére 23 ezer négyzetméter nagyságban vetítsenek egy olyan 4 és fél perces klipet, amelyhez a zenét is ők szerezték.
2:34
Híradó
2016. szeptember 27. 18:40

Clinton nyerte az első vitát

Hillary Clinton nyerte az amerikai elnökjelöltek első televíziós vitáját - legalábbis a mértékadó amerikai sajtóorgánumok szerint. Az elemzők kiemelték, hogy a kemény szócsatában a demokrata jelölt akarata érvényesült, de Donald Trump is bevitt néhány komoly ütést, bár nem volt elég felkészült. A becslések szerint ez volt minden idők legnézettebb elnökjelölti vitája: több mint 100 millió amerikai látta.
2:19
Híradó
2016. szeptember 27. 18:30

Vizsgálhatják a fűtőelemek szállítását

Veszélyes volt a polgárháborús Ukrajnán keresztül szállítani a megsérült paksi fűtőelemeket - ezt állítja a Párbeszéd Magyarországért párt európai parlamenti képviselője. Az esetet az Európai Bizottság is vizsgálja. A Népszabadság szerint nem volt európai engedély arra, hogy a 2003-ban történt paksi balesetben megsérült nukleáris fűtőelemeket Oroszországba szállítsák. A paksi atomerőmű a hírt pánikkeltésnek nevezte. A Nemzeti fejlesztési Minisztérium szerint minden engedély megvolt a szállításhoz, amely teljes biztonságban zajlott.
2:23
Híradó
2016. szeptember 27. 18:22

Rendőrök vitték el a polgármestert

Letartóztatták Madácsi Imrét, Kisléta polgármesterét. Híradónk információi szerint múlt csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezték. A Fővárosi Törvényszék megerősítette, hogy az ügyészség jogosulatlan gazdasági előny megszerzésével vádolja a polgármestert, de ennél nem árultak el többet. Madácsi Imre nem először áll bíróság előtt. Korábban ugyanezzel vádolták, akkor másfél év felfüggesztett börtönre ítélték, ami jövő januárban telne le.
1:49
Híradó
2016. szeptember 27. 18:20

Védett madarakat ejtett csapdába

Hurkapálcára kente a ragasztót az etetőben, így ejtett csapdába védett madarakat egy férfi a Pécs melletti Pogányban. A befogott állatokkal teletömött egy ketrecet. Enni és inni nem adott nekik, így egy részük elpusztult. A csapdába esett madarak között volt zöldike, fenyőpinty, tengelic és nádi sármány is. Az ügyészség most vádat emelt a férfi ellen, ha elítélik, akár három év börtönt is kaphat.
1:55
Híradó
2016. szeptember 27. 18:11

Négy embert gázolt el a 17 éves fiú

Sajnálja, és nagyon megbánta - ezt mondta az utolsó szó jogán az a fiatal, aki 17 évesen négy embert gázolt el, amikor autójával felszaladt a járdára tavaly februárban Alsózsolcán. Ezek után segítségnyújtás nélkül elmenekült a helyszínről. Mára kiderült: ketten maradandó sérüléseket szenvedtek. A bíróság kedden felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a gázolót, akinek nincs jogosítványa, és többszörösen megszegte a közlekedési szabályokat.
2:45
Híradó
2016. szeptember 27. 18:04

Egy hetet voltak Budapesten a párizsi merénylők

Egy hetet töltött Budapesten az a három terrorista, akik tavaly novemberben 89 embert gyilkoltak meg a párizsi Bataclan szórakozóhelyen, ezt Németh Szilárd fideszes képviselő jelentette be francia, belga és magyar titkosszolgálati adatokra hivatkozva. A tömeggyilkosok a menekültekkel érkeztek a balkáni útvonalon, hamis szír útlevelekkel. Németh Szilárd szerint a merénylők Budapesten tervezték meg a párizsi terrortámadást. Az LMP szerint sokkal szorosabb együttműködésre lenne szükség az európai titkosszolgálatok között, hogy az ilyen információk minél hamarabb kiderülhessenek.
2:37
Híradó
2016. szeptember 27. 18:03

Tucatnyi sérült is lehetett volna

Elhagyhatta az intenzív osztályt az egyik rendőr, aki a budapesti robbantásban sérült meg. Társát, a rendőrnőt azonban továbbra is intenzíven ápolják - közölte az Országos Rendőrfőkapitányság. A Híradónak nyilatkozó bombaszakértő szerint sokkal több sérültje is lehetett volna a budapesti robbantásnak, mert csak a szerencsének köszönhető, hogy a házilag készített szerkezet nem idő előtt robbant fel.
1:37
Híradó
2016. szeptember 27. 16:46

ITT VANNAK AZ ÚJ METRÓKOCSIK: De mikor indulnak el?

A kocsik üléseit és padlóját homokzsákokkal rakták tele, mintha utasok lennének rajta. Ennek az az oka, hogy fékméréseket különböző terhelésekkel kell elvégezni. Az eddigi tesztek sikeresek voltak, most 15 ezer kilométert kell mennie a szerelvénynek hiba nélkül. A felújított metrókocsi prototípusa határidőre megérkezett, a metró felújítása viszont tovább csúszhat ugyanis a 3-as metró felújításának ideje alatt közlekedő buszokról lassan egy éve nincs döntés.
Híradó
2016. szeptember 27. 12:04

Srácok az etyeki kutyákért

Merészet gondolt az Etyeki Àllatvèdő  Egyesület: kisportolt civileket fotóztak csalàdot kereső kutyusokkal. A cèl, hogy segítsenek az etyeki menhelyen élő ebeknek gazdit talàlni és menhelyüket népszerűsítsék. A Facebookon közzétett fotókat màr több mint ötezren likeoltàk, többségében, nem meglepő módon, hölgyek. A képeken látható kutyàk Bendegúz, Palkó, Shíva, Fernandó és Tyson remélhetőleg hamarosan gazdára találnak.
2:06
Híradó
2016. szeptember 26. 18:45

Halomra gyilkolják Aleppó lakóit

Civilek százai haltak meg az utóbbi pár napban a szíriai Aleppó elleni légicsapásokban. A szír kormány és a vele szövetséges Oroszország légiereje szünet nélkül, példátlan hevességgel bombázza a várost. Az ENSZ főtitkára háborús bűncselekménynek nevezte, hogy az ostromlók tiltott fegyvereket, például gyújtóbombákat is bevetnek. Moszkva szerint azonban épp hogy a várost védő terroristák kerítették be a kormánycsapatokat, akik csak védekeznek.
2:05
Híradó
2016. szeptember 26. 18:40

Újabb 7 milliárdot kért és kapott az MTVA

Újabb hétmilliárd forint közpénzt kapott az állami média – írta meg a Népszabadság. Az indoklás szerint azért, mert az eredeti több mint 77 milliárd forintból nem tudták ellátni közfeladataikat. Az MTVA így majdnem 85 milliárd forintot költhet el idén. A Demokratikus Koalíció szerint ebből a pénzből egy sor hasznosabb dolgot ki lehetne fizetni. A kormány azt közölte: támogatja az állami médiát abban, hogy jobb és változatosabb műsorokat készítsen.
2:20
Híradó
2016. szeptember 26. 18:40

Nem kapott támogatást az elismert tanoda

Hiába pályázott, nem kapott állami támogatást az Igazgyöngy Alapítvány által működtetett Toldi tanoda. Ezt elsőként a Magyar Narancs írta meg. Az alapítvány vezetője, L. Ritók Nóra gyakran bírálja a kormány szegénység- és oktatáspolitikáját, szerintük ennek is köze lehet a döntéshez. A minisztérium szerint azonban a pályázatra többszörös volt a túljelentkezés, csak a szakmailag legjobbaknak jutott pénz.
3:33
Híradó
2016. szeptember 26. 18:35

Krumplit adnak és szavazásra buzdítanak

Ingyenkrumpli és száraztészta mellé a vasárnapi népszavazáson való érvényes szavazásra buzdító levelet is kaptak az újpesti nyugdíjasok a fideszes önkormányzattól. Az Együtt szerint ezzel a kerület vezetése megsértette a választási törvényt, mert a vasárnapi szavazás tétje az is, hogy hányan nem mennek el szavazni, vagy szavaznak szándékosan érvénytelenül. A polgármester viszont azt állítja: Európában egyedül Magyarországon veszik komolyan a demokráciát, ezért buzdítanak a népszavazáson való részvételre.
2:09
Híradó
2016. szeptember 26. 18:30

Virágnyelven beszélhettek a csalásokról

Ítélet az utóbbi évek legnagyobb adócsalási ügyében. Az Eclipse-ügy néven elhíresült bírósági eljárásban a 12 vádlott közül hétfőn 8-at bűnösnek talált a Fővárosi Törvényszék. Összesen 21 és fél év börtönt kaptak adócsalásért és okirathamisításért. A legszigorúbb büntetés 4 és fél év szabadságvesztés. A vádirat szerint az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. és alvállalkozásai csaknem három milliárd forint adót csaltak el.
1:58
Híradó
2016. szeptember 26. 18:25

Gyászol a gimnázium a diákok tragédiája miatt

Gyászol a sárospataki Református Gimnázium. Ott tanultak azok a fiatalok, akik balesetet szenvedtek pénteken délután Sárospatak közelében. A három kárpátaljai diák egyikük édesanyjával és nagyapjával hétvégére hazafelé tartottak Ukrajnába, amikor egy furgon egy kanyarban átsodródott a sávjukba és frontálisan ütközött az autójukkal. Egy tizedikes diák és az idősebb férfi a helyszínen meghalt. Életveszélyes állapotban van egy kilencedikes fiú. Az édesanya is súlyosan megsérült, a harmadik diák könnyebb sérüléseket szenvedett.
2:01
Híradó
2016. szeptember 26. 18:20

Megkéselte kislányát, 13 év fegyházat kapott

13 év fegyházat kapott az lajosmizsei férfi, aki tavaly ősszel bedrogozva négyszer szúrta meg egy éves kislányát egy konyhakéssel, majd magával is végezni próbált. A nagyszülők a gyerek sebeit először nem is vették észre, csak pelenkázáskor derült ki, hogy az apa a kislányt is megkéselte. De hiába vitték orvoshoz, csak sebtapaszt kaptak. A gyerek később vért hányt, életveszélyes állapotban került kórházba.