Gazdaság

A Vodafone után a Yettelben is részesedése lett a magyar államnak

rtl.hurtl.hu

2023. március 20. 17:18

A 4iG-vel cserélt részvényt a Corvinus Zrt., így szerzett az állam közvetett kisebbségi tulajdonrészt a telekommunikációs cégben.

Részvényeket cserélt az állami Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. és a 4iG Nyrt. leányvállalataként működő Antenna Hungária Zrt – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium hétfőn. A Portfolio szerint 

a Corvinus Zrt. a Vodafone Magyarország alaptőkéjének 19,5 százalékát kitevő részvényeit cserélték el a 4iG Yettel részvényeire (25 százalék).

Ez azt jelenti, hogy az állami tulajdonú Corvinus Zrt. közvetett kisebbségi tulajdonrészt szerez a Yettel Magyarországban, a 4iG pedig ezzel „eladta” az összes részesedését a cégből. Ugyanakkor az állam tulajdonrésze a Vodafone-ban csökkent.

A közlemény szerint az ügylet tovább gyarapítja a Magyar Állam vagyonát és szerepvállalását a stratégiai jelentőséggel bíró telekommunikációs ágazatban, valamint a részvénycserének köszönhetően a hazai telekommunikációs ágazat piacvezető szereplői közül kettőben is kisebbségi részesedésre tesz szert.

Azt hozzátették, a tranzakció közvetlenül nem érinti sem a Vodafone Magyarország, sem a Yettel Magyarország ügyfeleit.

Nyitókép: A Yettel Magyarország felirat a főváros V. kerületében, a Károly körúton. Fotó: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre.

#Gazdaság#yettel#magyarország#corvinus zrt.#részvény#csere#vodafone#magyar állam#tulajdonszerzés#telekommunikáció

Címlapról ajánljuk