Gazdaság

Durva drágulás jön az árstopok eltörlése után

Rédli BalázsRédli Balázs

2023. március 1. 5:23

Akár a duplájára is drágulhatnak a hatósági áras termékek az árstop eltörlése után, amire a tavasz utolsó heteiben, nyár elején kerülhet sor – így számol az rtl.hu-nak nyilatkozó szakértő. A csirkemell, a liszt, a kristálycukor és a többi érintett termék ára több mint egyéves lemaradásban van a jócskán megdrágult élelmiszerekhez képest, de ha a kormány eltörli az intézkedést, visszaállnak a piaci árak. A miniszterelnök a parlamentben arról beszélt: ha az infláció tartósan csökkenni kezd, akkor az ársapkákat el lehet törölni. 

Megszokott látvány a boltok bejáratánál az árstopokról szóló kék matrica vagy hirdetőtábla. A kereskedőknek tavaly február elseje, vagyis a hatósági árak bevezetése óta kötelező tájékoztatást adniuk arról, hogy a kormány több alapvető élelmiszer árát befagyasztotta. A táblák tartalmát és arculatát központilag írták elő, ahogy a cseréjüket is, amikor az intézkedést meghosszabbították, vagy bővült az árstopos termékek köre. A kék hirdetések néhány hónapon belül eltűnhetnek boltokból, mert a kormány fontolgatja az árstopok megszüntetését.

Orbán Viktor hétfőn a Parlamentben ellenzéki kérdésekre válaszolva többször is visszatért a hatósági árak eltörlésének várható menetrendjére. Szerinte ehhez arra van szükség, hogy az infláció érezhetően és biztatóan csökkenni kezdjen. 

Amint az infláció meggyőző módon, tartósan csökkenő pályára áll, akkor az ársapkákat ki lehet vezetni
 

 – fogalmazott a miniszterelnök. Ő úgy látja, a kormány meghozta az ehhez szükséges intézkedéseket. „Az ellenszert a szervezetbe bejuttattuk, és azt várjuk, hogy a következő hónapokban ennek látható jelei lesznek” – mondta. Orbán Viktor azt is elismerte: általában az a jó, ha gazdaság a saját logikája szerint működik, állami beavatkozás nélkül. „Nem lenne jó, ha ez állandó gyakorlattá válna, és beépülne a gazdaságpolitika eszköztárába” – mondta az árstopokra utalva.

Még rekordokat dönt a drágulás

Ha mindenről az infláció alakulása dönt, akkor mikor törölhetik el a hatósági árakat? A KSH legutóbbi adatai szerint a fogyasztói árak januárban átlagosan 25,7 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, ami 27 éves rekord, és az élelmiszerek továbbra is brutálisan drágulnak. 

A tavaszi hónapokra várhatjuk azt, hogy csökkenni kezdjen az infláció
 

 – mondta az rtl.hu-nak Hornyák József, a Portfolio.hu elemzője. Ez azonban várhatóan még csekély mértékű csökkenés lesz. „Ha a döntéshozóknak elég egy hónapnyi csökkenés, és az, hogy az előzetes részadatok alapján folytatódjon a csökkenő trend, akkor akár az sem elképzelhetetlen, hogy az árstopokat nem hosszabbítják meg” – mondta. Ez azt jelentené, hogy április 30-án ütne a hatósági árak órája. Hornyák József ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a miniszterelnök meggyőző és tartós csökkenésről beszélt a Parlamentben. „Ez általában azt szokta jelenteni, hogy az infláció több hónapig, folyamatosan csökken. Erre leginkább tavasz végén, nyár elején van esély. A tartós csökkenés május-júniusra fog bekövetkezni” – magyarázta.

Hornyák József szerint az infláción túl azért várhatóan más körülményeket is figyelembe vesznek majd a döntésnél. „Valószínűleg nézni fogják, hogy a boltokban mennyire elérhetők az árstopos termékek, illetve azt, hogy a hatósági áras termékeknél a külföldi import mennyire szorítja ki a magyar termékeket. És nyilván azt is, hogy a kisboltoknak mekkora nehézséget jelent az árstop fenntartása, mert ezekben a hónapokban számukra az életben maradás a tét” – mondta az elemző.

De mire számíthatnak a vásárlók az hatósági árak eltörlése után? A szakértő szerint nem sok jóra. „Az árstopok eltörlésekor már másfél éve ugyanaz lesz az ára ezeknek a termékeknek. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt időszak inflációját be kell hozniuk, és visszaállnak a piaci árak.” Ez pedig ugrásszerű drágulást jelent. 

Az árstopos termékek ára is jelentősen emelkedni fog: ennek mértéke 50 és 100 százalék közé várható. Tehát egyes termékek ára akár meg is duplázódhat majd
 

 – mondta Hornyák József. „Ha valaki most 25-30 ezer forintból hoz ki egy heti nagybevásárlást, akkor több ezer forinttal többet fognak kérni tőle a kasszánál az árstop kivezetése után, feltéve, ha vásárol az érintett termékekből” – mondta.

Hornyák József szerint azt is érdemes észben tartani, hogy az infláció csökkenése nem azt jelenti, hogy olcsóbb lesz az áru a boltokban, csak azt, hogy lassul a drágulás üteme. 

Az élelmiszerárak mostani 40-50 százalékos emelkedése emelkedés az átlagosan 20-30 százalékos élelmiszerár-emelkedésbe vált majd át
 

 – magyarázta. 

Azért van jó hír is. Ha a boltoknak nem kell a hatósági árak okozta hatalmas veszteséget kigazdálkodniuk, akkor várhatóan többet tudnak majd akciózni. „Több lehetőségük lesz arra, hogy olcsóbban adjanak más termékeket. Az árstop ezeknek az akcióknak a lehetőségét nagyon beszűkítette, mert a boltok folyamatos veszteséget termeltek az érintett termékek eladásán” – mondta a Portfolio.hu elemzője.

Választási csodafegyverként indult

Orbán Viktor még tavaly januárban, a választási kampányban jelentette be, hogy a kormány hatósági árat vezet be a csirkemellre, kristálycukorra, a búza finomlisztre, az étolajra, a sertéscombra és a 2,8 %-os tehéntejre. „Ennek a hat terméknek az árát vissza kell vinni arra szintre, ahol tavaly október 15-én állt. Ez minden üzletben meg kell, hogy történjen, és február 1-től ezen az áron lehet már őket megvásárolni” – mondta a miniszterelnök a Facebook-oldalára feltöltött videóban. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter másnap pontosította a listát: akkor derült ki, hogy a csirke far-hát árát is központilag szabályozzák. Az intézkedés eredetileg tavaly május elsejéig szólt volna, de azóta is hosszabbítgatják – most épp hivatalosan április 30-áig tart – és az árstopos termékek köre is bővült a tojással és a burgonyával.

Az árstopok bevezetése után sok kisboltban rejtegetni kezdték a hatósági áras termékeket, mert annyi veszteségük keletkezett rajtuk. Majd beindult a vásárlók rohama, és az árstopos termékek azóta is gyakran hiánycikknek számítanak, amit a kormány azzal próbált orvosolni, hogy nagyobb készlet tartását írta elő az üzleteknek. Ezt a fogyasztóvédelmi razziákkal és bírságokkal igyekszik kikényszeríteni. 

Az árstopok jócskán megdobták a világszinten is rekordernek számító hazai inflációt, mert a hatósági árak miatt elszenvedett veszteséget a kereskedők a többi termék árának megemelésével kompenzálták. 

A hatósági árak bevezetése miatt hazai élelmiszer-láncok egy része – nem tudni, melyik cégekről van szó – az Alkotmánybírósághoz fordult. Szerintük a kormány visszaélt a jogalkotói jogkörével, és sérti a jogbiztonság követelményét, hogy az ideiglenesnek ígért intézkedést újra meg újra meghosszabbították. 

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

#Gazdaság#árstop#infláció#drágulás#áremelkedés#ma

Címlapról ajánljuk