Gazdaság

Lázár János újabb fővárosi gigaberuházást állíttatott le, nem építik át a Nyugatit és környékét

Nagy Attila KárolyNagy Attila Károly

2023. január 17. 18:36

A kormány a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítésére hivatkozva több mint egymilliárd forint uniós támogatásról mondott le.

A Magyar Közlöny keddi számában megjelent 1004/2023. (I. 17.) számú kormányhatározat utolsó pontjából derült ki, hogy a közeljövőben nem valósul meg a Nyugati pályaudvar átépítése és a Duna alá tervezett, a Déli és a Nyugati pályaudvarokat összekötő vasúti alagút sem, vette észre a Telex.

A közlönyben kedden megjelent, „Magyarország projektjavaslatainak az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz 2022. évi CEF2 második pályázati kiírására történő benyújtásáról” című kormányhatározat az Európai Hálózatfinanszírozási Eszközből származó források felhasználásáról szól, de az építési és közlekedési miniszter, azaz Lázár János felelősségi körébe tartozó 6. pont így szól:

a Magyarország szomszédságában zajló háború idején a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében szükséges költségvetési intézkedésekről szóló 1281/2022. (VI. 4.) Korm. határozat alapján egyetért az Európai Bizottsággal 21_HU-TG-BUD-TUNNEL-NYUGATI-M számon megkötött Támogatási Megállapodás felmondásával.

Lázár János újabb fővárosi gigaberuházást állítatott le, marad a Nyugati és környéke olyan amilyen
Forrás: Magyar Közlöny, 2023. január 17., kedd


A Nyugati pályaudvart és környékét megújító tervekre vonatkozó támogatási megállapodást még az Innovációs és Technológiai Minisztérium, azaz annak volt minisztere, Palkovics László kötötte az unióval 2022-ben. „Budapesti vasúti csomópont fejlesztése – Új vasút tervezési szakasza” címen 2 767 211 eurót kapott rá a magyar kormány.

Lázár János újabb fővárosi gigaberuházást állítatott le, marad a Nyugati és környéke olyan amilyen
Forrás: European Commission

A Lázár János vezette új, Építési és Közlekedési Minisztérium ezzel újabb uniós projektet állított le Budapesten, úgy hogy 1,1 milliárd forintnyi uniós támogatást kell Brüsszelnek visszafizetni. 

A 12 évesre tervezett nagyberuházás lefújásának következményeképp a közeljövőben egész biztosan nem újul meg sem a Nyugati pályaudvar, sem a Nyugati téri közlekedési csomópont sem, helyén marad a műszakilag elavult, közlekedészervezésileg korszerűtlen felüljáró, és a két főpályaudvart összekötő vasútvonal sem épül meg a Duna alatt.

Nyitókép: Nagy Attila Károly / rtl.hu

#Gazdaság#budapest#lázár jános#nyugati pályaudvar#uniós források

Címlapról ajánljuk