Gazdaság

Kevesebb lesz a nyugdíjprémium, mint amit eredetileg ígértek

rtl.hurtl.hu

2022. november 12. 9:36

Idén legfeljebb tízezer forint jár.

Csak 23,5 milliárd forintot költ nyugdíjprémiumra a kormány a tervezett 68,46 milliárd helyett, írja a 24.hu. Ez azt jelenti, hogy egy-egy nyugdíjasnak legfeljebb tízezer forint prémium fog járni.

Azért kellett visszafogni az összeget, mert a kormány 5,2 százalékos gazdasági növekedéssel számolt idénre, ez azonban várhatóan nem jön össze. A lap emlékeztet, hogy az elmúlt években pluszban és mínuszban is volt eltérés az előre tervezett összegtől.

A prémium összegét úgy kell kiszámolni, hogy megszorozzuk a kormány által közölt számmal a nyugdíj összegének negyedét, de legfeljebb húszezer forintot. A kormány száma azt mutatja, hogy hogy a GDP becsült növekedése mennyivel haladja meg a 3,5 százalékot, de ez nem lehet több négynél.

A Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége (NYOSZ) elnöke, Némethné Jankovics Györgyi szerint fontos lenne, hogy amit előre nyugdíjprémiumra különítettek el a költségvetésben, azt a nyugdíjasok kaphassák meg.

Nyitókép: johan10 / Getty Images

#Gazdaság#nyugdíj#prémium#infláció#gdp

Címlapról ajánljuk