Gazdaság

Egyre többen kérnek már háromhavi kauciót az albérlőktől Budapesten

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 9. 16:24

A rezsiemelésből eredő kockázatokat akarják elkerülni a lakástulajdonosok.

A fővárosban az albérletárak júliusban már meghaladták a 182 ezer forintot, az előző hónaphoz képest 4,8 százalékkal emelkedtek – közölte adatai alapján a Rentingo.com kedden.

A közösségi albérletkereső platform szerint júliusban az energia-veszélyhelyzet kihirdetése után kezdett látványosan nyílni az árolló a kínálati és a keresleti bérleti díjak között.

A fővárosi bérbeadók áremelésével egyidejűleg a felsőoktatásba kerülő tanulók lakáskeresése felpörgette a keresletet a budapesti albérletpiacon, de ennek ellenére a keresleti árak nem tartottak lépést a kínálati árakkal. A bérlők átlagosan 166 ezer forintért kerestek júliusban fővárosi albérletet, ami a júniusi átlagártól 0,3 százalékkal elmaradt.

Ugyanakkor jelezték, a külföldi diákok augusztusban és szeptemberben erősíteni fogják a keresleti oldalt, ezzel még emelhetnek a bérlők által átlagosan fizetendő díjon, de középtávon az árolló szélesebbre nyílását várják.

Arra is kitértek, hogy a rezsiárak növekedésének további, rövid távon is érzékelhető hozadéka, hogy a júniusban mért 2 százalékról, júliusban 6 százalékra ugrott azoknak a lakástulajdonosoknak az aránya,

akik bérbeadáskor háromhavi kauciót kértek a bérlőktől, ezzel próbálva kivédeni az emelkedő rezsiből adódó kockázatokat.

A portál szerint azonban kérdéses, hogy a jelenlegi helyzetben, amikor a bérlők terhei eleve jelentősen nőnek, mennyire teszi próbára az albérletpiac tűrőképességét a háromhavi kauciós elvárás.  

A kényszer azonban nagy úr, főleg az egyetemi hallgatók számára. Az egyetemi kollégiumokban szinte minden évben 130-140 százalékos a túljelentkezés.

Nyitókép: Nagy Zoltán / MTVA

#Gazdaság#albérlet#budapest#kaució#áremelés#rezsiemelés

Címlapról ajánljuk