Gazdaság

Mészáros Lőrinc szerint nehéz idők jönnek, ezért nagy tudásra van szükség

rtl.hurtl.hu

2022. augusztus 2. 16:15

Háborús helyzet, gazdasági válság, energiaválság.

Balatonalmádiban zajlik a Mészáros Alapítvány VI. konferenciája, ahol többek között a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, Hankó Balázs is beszédet mondott. 

Az államtitkár szerint 

minden nehézség ellenére jó egyetemistának lenni Magyarországon.

A rugalmasabb modell bevezetésétől, a két és félszeresére nőtt finanszírozástól és az alapítványi fenntartástól azt várják, hogy az intézmények jelentősen előre lépjenek az egyetemi rangsorokban. Hankó Balázs a célok között említette, hogy 2030-ig a világ száz legjobbja közé kerüljön egy magyar egyetem, illetve legalább három intézmény kerüljön be az Európai Unió legjobb 100 egyeteme közé.

Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó, a Mészáros Alapítvány alapítója arról beszélt, hogy a háborús helyzet miatt nehéz évek következnek Magyarország, Európa és a világ számára, hiszen gazdasági és energiaválság indult el. Úgy vélte, ilyenkor van szükség nagy tudásra, amellyel a hallgatók az egyetemeken tudnak felvérteződni

– idézi Mészárost az MTI. 

A Mészáros Alapítvány konferenciája az orosz-ukrán háború biztonságpolitikai, gazdasági és társadalmi következményeire fókuszál, a kétnapos rendezvényen mintegy 200 ösztöndíjas vesz részt. Előadást tart többek között Prőhle Gergely, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem stratégiai tanulmányok intézetének igazgatója, Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke és L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.

Az MTI beszámolója szerint a nyitónapon az is elhangzott, hogy a Mészáros-csoport küzd az energiaválsággal, de szerencsére a csoporthoz tartozó V-Híd Zrt.-nek már megvan a stratégiája. 

Sárváry István közölte: érződik a válság hatása, hiszen az alapanyagként használt acél ára 2016 óta háromszorosára nőtt, a rézé pedig 2 és félszeresére.

Elmondta, a válság kezelése érdekében olyan gépeket vesznek, amelyek fajlagosan olcsóbbá teszik az építési tevékenységet, emellett törekszenek az anyagok újrahasznosítására.

A 20 milliárd forintos eszközparkkal rendelkező V-Híd 50 kilométernyi vasutat épít át évente; a feladatai közé tartozik felüljárók, aluljárók építése, villamosítás – ismertette.

A felhasznált alapanyagokról szólva közölte: évi 1500 tonna acélt használnak fel a sínekhez, vasúti zúzott kőből 7500 tonna szükséges egy kilométernyi szakasz fedéséhez. Az anyagokat Ausztriából, Hollandiából szállítják, de hazai alapanyagokat is használnak.

Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

#Gazdaság#mészáros-csoport#mészáros lőrinc#balatonalmádi#felsőoktatás#hankó balázs

Címlapról ajánljuk