Gazdaság

A családok több mint fele küszködhet százezres gázszámlával ősztől

rtl.hurtl.hu

2022. július 25. 13:20

A rezsiemelés a szegényebb társadalmi réteget érinti majd a leginkább.

A G7 gazdasági portál elemzése szerint a több mint négymillió magyar háztartás közül 2,3 milliót érinthet a rezsiárak emelkedése. A portál a KSH adatai alapján szakemberek segítségével kiszámolta, hogy a nagycsaládosokat érintő kedzevményekkel együtt is a magyar családok legalább fele fog többet fizetni a gázért és az áramért, mint eddig.

Gáz

  • A családok harmada többet fogyaszt, mint a kormány által meghatározott „átlagos fogyasztási” érték.
  • Nagyjából 3 millió magyar háztartásban van vezetékes gáz, közülük 1,1 millió lépi át az átlagos fogyasztási határt.
  • Az 1,1 millió család közül hozzávetőlegesen 250 ezren lépik át a 250 köbméteres felső határt, ezekben a háztartásokban havonta 100 ezer forintnál is többet fizethetnek majd a gázért.

Áram

Az áram esetében bevezetett átlagos fogyasztás fölött nagyjából kétszeres árat kell fizetni kilowattóránként. A G7 szerint ez nagyjából a családok felét fogja érinteni.

  • A 4 millió háztartásból több mint kétmillió olyan van, ahol a villanyszámla meghaladta a limitként meghatározott havi 7500 forintot.
  • A 2 millió háztartásból több mint 600 ezren átlépik a 210 kWh-os határt. Ezek a családok jellemzően 350 kWh körül fogyasztanak, ami azt jelenti, hogy legalább másfélszeresére fog nőni a villanyszámlájuk.

A portál szerint a extrán fogyasztók 90 százaléka családi házban él, így kijelenthető, hogy a rezsiemelés a leginkább azokat fogja érinteni, akik energetikailag elavult Kádár-kockában laknak. A G7 megjegyzi, hogy ez azért aggályos, mert a társadalom jellemzően szegényebb rétegei élnek ilyen épületekben.

A Technológiai és Innovációs Minisztérium (TIM) is hasonló arányokról számolt be vasárnap.A TIM szerint a 5,6 millió áramfogyasztóból 4,2 millióan nem lépik át az átlagfogyasztást, míg „gázellátásban 3,5 millió fogyasztóból, 2,6 millió átlagfogyasztású vagy az alatti”.

Nyitókép: illusztráció / Getty Images

#Gazdaság#gáz#gázszámla#rezsi#áremelkedés

Címlapról ajánljuk