Gazdaság

12 éven át fizette lakáshitelét a békásmegyeri nő, alig csökkent a tartozása

rtl.hurtl.hu

2022. február 7. 6:48

Ötmillió forintot fizetett ki, ez mindössze 300 ezer forinttal csökkentette a tőketartozást. 

A Blikk számolt be annak a budapesti asszonynak a történetéről, aki 2008-ban svájci frankban vett fel ötmillió forintos lakáshitelt egy békásmegyeri panellakás megvásárlásához. Az összeget 25 évre, havi 40 ezer forintos törlesztőrészlettel vette fel.

„A forintosítás után is megmaradt a törlesztőrészlet, ám az év végi elszámolásokat kézhez kapva, döbbenten láttam, hogy hiába fizetek, évről évre csak növekszik az eredeti ötmilliós tőketartozás. 13 év után világossá vált, életem végéig sem tudom visszafizetni ezt a pénzt” – mondta el a lapnak. 

Felnőtt lányaival úgy döntött, hogy a a járvány miatt elrendelt moratóriumkor a megspórolt pénzüket kiegészítve minden más megtakarításukkal, kifizetik a bankot, hogy ne kelljen a kamatterhekkel is számolniuk. A végelszámolás szerint azonban bár több, mint ötmillió forintot fizetett vissza a hitel után, félidőben összesen 4,7 millió forintért válható ki a korábbi hitel. 

Vagyis a hátralévő kamatoktól megszabadulva sem csökkent semmit a hitelem

 – tette hozzá az asszony.

Tóth Levente, a Bank360 elemzője szerint a svájci frank 2015-ös forintosítása emelhette meg a család tartozásának alaptőkéjét. „A meglévő devizahitelek forintosításakor az adósok ugyan megmenekültek a további árfolyamromlás okozta veszteségektől, de az addig elszenvedetteket végleg le kellett nyelniük. Ez ebben az esetben is brutális összeget eredményezett.” A szakértő felhívta a figyelmet, hogy a mostanában tervezett végtörlesztéskor mérlegelni kell, hogy a hitelkamatok október óta meredeken emelkednek, ez is plusz kiadásként jelentkezhet. 

Nyitókép: Faludi Imre / MTVA / MTI

 

#Gazdaság#lakáshitel#devizahitel#forintosítás#végtörlesztés