Gazdaság

Hiába nő az átlagbér, az infláció elviszi a kétharmadát

rtl.hurtl.hu

2022. január 25. 9:58

A nettó átlagkereset 320 800 forint volt novemberben, a mediánérték viszont 250 ezer. A legtöbbet az infokummunikációs szektorban lehet keresni, ahol 750 ezer a bruttó átlagbér.

A múlt év novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 482 400, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 320 800 forint volt, mindkettő 10,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – írta az MTI a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése alapján.

A tizennégy éves csúcsra ugró 7,4 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek 2,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel azelőtt.

A munkáltatók teljes körére, azaz az öt főnél kisebb vállalkozásokra is kiterjedő felmérés szerint 421 100 forint volt a bruttó átlagkereset, ami 8,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A bruttó kereset mediánértéke – aminél ugyanannyian kerestek kevesebbet, mint ahányan többet – 375 600 forint volt, 8,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Ez nettóban, kedvezmények nélkül 249 774 forint.

A közfoglalkoztatottakat nem számítva 494 100 forint volt a bruttó átlagkereset, 9,7 százalékkal több az előző év novemberében.

A vállalkozások körében a bruttó keresetek 8,8, a költségvetési szférában – a béremeléseknek köszönhetően – 11,1 százalékkal nőttek. Az egészségügyben 32,7 százalékos volt az emelés a KSH adatai szerint.

A feldolgozóiparban 8,3, az építőiparban 10,8 százalékkal nőttek a keresetek és 447 700, illetve 339 400 forintot értek el. A kereskedelemben 399 800, a szálláshely szolgáltatás és vendéglátás területén 261 200 forint volt a novemberi bruttó átlagkereset 9,3, illetve 10,3 százalékos növekedéssel. 

Az infokummunikációs szektorban 749 300 forint volt a bruttó átlagkereset, ami meghaladta a pénzügyi, biztosítási szektor 738 600 forintos átlagát. Előbbi 12,4 százalékkal, utóbbi 7,3 százalékkal emelkedett. 

Az egészségügyben 584 100 forint volt az átlagkereset, az oktatásban 437 400 forint, ami 9,9 százalékkal nagyobb az előző novemberinél. A közigazgatás és védelem területén 9,4 százalékos emelkedéssel 609 300 forintot ért el az átlagkereset.

A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 409 600 forintra becsülhető, 8,7 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

A legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál alkalmazásban állók száma 91 ezerrel, 3,4 százalékkal nőtt egy év alatt tavaly novemberig, a közfoglalkoztatottakat nem számolva.

Nyitókép: Dolgozók a Videoton EAS Kft. székesfehérvári üzemében a Videoton vállalatcsoport támogatói okirata átadásának napján, 2021. január 21-én. Fotó: MTI/Vasvári Tamás

 

#Gazdaság#ksh#kereset#átlagbér#medián

Címlapról ajánljuk