Katy Perry is ráharapott – magyar anyák világsikere a Cápák közöttből
2025. április 14. 16:46
Rengeteg vállalkozó életét változtatta meg a Cápák között: Bába Kristóf még csak tízéves volt, amikor már robotokat épített, ma pedig befektetők versengenek a jövőjéért. Rengeteg vállalkozó életét változtatta meg a Cápák között: A Fókusz riportjából kiderül, hogyan támogatják egymást a vállalkozók a műsor után is.
Bába Kristóf még csak tízéves volt, amikor LEGO helyett már számítógépeket és elektronikai kütyüket kezdett építeni. Mire tizenkettő lett, már saját készítésü robotokat bütykölt otthon, miközben édesanyja minden lépésénél mellette állt. Most pedig a Cápák között című műsorban kapott lehetőséget – és nem is akármilyet.
Nagyon hálás vagyok minden Cápának – nem csak a pénzért, hanem a lelki támogatásért is
– mondta Kristóf édesanyja a Fókusz stábjának.
A Bába Kristóffal készült interjúnkat itt lehet megnézni:
A Cápák között nemcsak üzleti show
A Cápák között egy olyan közösség is, ahol a vállalkozók, mentorok és befektetők szinte családként működnek együtt. Lakatos István szerint ez tudatos: „Nemcsak munka van – személyes dolgokról is beszélgetünk. Jó érzés, hogy ilyen emberekkel dolgozhatok.”
Lakatos István fontosnak tartja, hogy időnként munkaidőn kívül is találkozzon a vállalkozóival, sőt, azt is, hogy ők is megismerjék egymást. A Cápa a legutóbbi ilyen eseményre éppen ezért saját készítésű kvízzel is készült.
Fodor-Magyar Dorina a kvízesten azt is elárulta a Fókusznak, hogy gyermekruházati márkájuk már Katy Perryhez is eljutott, ami igazi visszaigazolás a számukra.
A közösség ereje egyre inkább megmutatkozik. A Cápák nemcsak pénzt adnak, hanem hitet, bátorítást és kapcsolatokat is. És bár a műsorban sokszor a szigor dominál, a színfalak mögött egyértelmű: itt tényleg mindenki hisz egymásban.
Kép forrása: Gilbert Flores/Variety via Getty Images