Tóth Ildikó, a Cápák között befektetője 13 éve küzd autoimmun betegséggel
2025. január 31. 12:39
Tóth Ildikó a Cápák között új női befektetője üzletasszony, feleség és édesanya. A sikernek azonban nagy ára van, amivel Tóth Ildikónak is szembesülnie kellett. A Fókusz riportjából kiderül, hogyan építette fel Tóth Ildikó a karrierjét, mit csinált a nagypapája Brazíliában, miért fordult a luxusingatlanok felé és az is kiderül, hogyan érte el, hogy ma már Hollywoodi sztároknak ad otthont, valamint fogyásáról és Hashimoto-szindrómájáról is őszintén beszél a fenti riportban.
Tóth Ildikó karrierjének kezdete: Az autóipartól a kockázatos befektetésekig
Tóth Ildikó 21 évesen kezdte pályafutását az autóiparban. Családi hátterének köszönhetően már fiatalon kapcsolatba került a gépjármű-kereskedelemmel: anyai nagymamájának már a II. világháború előtt taxitársasága és benzinkútja volt, édesanyja pedig autóalkatrész kereskedést üzemeltetett a '80-as években. Magától értetődő volt, hogy Ildikó is a család bizniszben helyezkedik el: 1994-ben egy Honda márkakereskedést nyitott. Kezdetben kereskedelemmel és marketinggel foglalkozott.
Munkanapjaim 16 órásra nőttek, de soha nem éreztem ezt lemondásnak
– meséli Ildikó. Később egyre nagyobb kockázatokat vállalt, majd az ingatlanpiac felé fordult, ahol főként luxus lakások fejlesztésére specializálódott.
Tóth Ildikó kétlaki élete: Brazília és Magyarország
Amikor Tóth Ildikónak 2007-ben megszületett a kisfia, elhatározta, hogy kétlaki életre váltanak, és Brazíliába költöznek.
Ez nem csupán családi gyökereihez való visszatérést jelentett, hanem egy teljesen új életforma kipróbálását is. A döntés egyik mozgatórugója az volt, hogy nagyobb szabadságot kapjon, mivel az éjjel-nappali munka nem volt összeegyeztethető a családi élettel.
Eladtuk az autóipari cégcsoportot, majd ingatlanokat kezdtem fejleszteni. A luxus lakások piacában találtam meg azt a területet, ahol kevesen voltak, és kimagasló minőséget tudtam kínálni.
– mesélte Tóth Ildikó, akit mindig is érdekelt a belsőépítészet, a képző-, és iparművészet – ezeket új vállalkozásában mind-mind tudja kamatoztatni.
„Nagyon magas minőségű luxus lakások, nagyrészt külföldi bérlőkkel, és még most is nagyon-nagyon kevés olyan ingatlant fejlesztenek, amit kimondottan külföldieknek, külföldi cégvezetőknek, készítenek, céloznak meg olyan csomaggal, amiben benne van a folyamatos takarítás, a pincér, a rendezvényszervezés. Nagyon sok A kategóriás Hollywoodi sztár is vett ki nálunk lakást, csak a szerződés miatt nem árulhatom el a nevüket!” – árulta el luxusingatlan bizniszének részleteit a Cápák között befektetője.
Férje szerint Ildikó szerencsés csillagzat alatt született, ő azonban ebben nem hisz. Szerinte sikere mögött szakértelem és rengeteg jól átgondolt döntés áll. Azt vallja, az egyik legfontosabb erény az alázat és a folyamatos tanulás, és az, hogy végig kell járni a ranglétrát. Azt mondja, sikeres pékséget sem lehet nyitni anélkül, hogy valaki ne töltött volna el legalább 3-4 hónapot egy üzemben.
Tóth Ildikó Michelin-csillagos séfek kezei alatt is tanult
Ha az élet úgy hozza, a Cápák között női befektetője szívesen próbálja ki magát új területeken, egy vállalkozásba azonban soha nem vágná a fejszéjét – annak ellenére sem, hogy szenvedélyesen szeret főzni.
„2008-ban azt gondoltam, hogy megcsinálom a világ legjobb éttermét, és ezért elmentem Michelin-csillagos éttermekbe tanulni, főzni. Amiért nagyon sok pénzt kell fizetni, hogy az embert tanítsák, és sok-sok hónap tanulás után, főzni megtanultam, és azt is megtanultam, hogy semmilyen éttermet nem csinálok, mert ez emberfeletti munka. Erre rámegy a család, rámegy az ember élete, tehát hogyha a konyhába ténylegesen maximumot akarja kihozni magából egy szuper séf és egy szuper csapat, akkor az bizony nem 12 óra, hanem 20 óra.”
– mesélte Tóth Ildikó, akinek főzés iránti szenvedélyét azóta leginkább családja élvezheti.
A siker ára
Az üzletasszony tárgyalás közben egyedül fiának veszi fel a telefont, és az sem jelent számára problémát, ha akkor kell üzleti e-mailekre válaszolnia, miközben a barátaival vacsorázik.
A sikernek viszont olykor ára van. Nem is akármilyen:
Nagymamám temetéséről elkéstem, mert be kellett fizetni két és fél milliárd forintot készpénzbe egy bankba, mert egy cég készpénzbe fizetett, és ott nem volt más megoldás. Az volt egy olyan mérföldkő, hogy ezt át kell gondolni, hogy ezt így lehet-e vagy nem, de az édesapám és az édesanyám azt mondta, hogy ez csak így lehet.
– mesélte el élete egyik legmegrázóbb történetét Tóth Ildikó a Fókusznak.
A Hashimoto-szindróma és a fogyás kihívásai
Tóth Ildikó a Cápák között 8. évadának felvételei után hosszabb szünetet tartott, megműtötték, 13 éve küzd ugyanis Hashimoto-szindrómával. Az autoimmun betegség a pajzsmirigy működésének zavarával jár, amely hízáshoz és hormonális egyensúlytalansághoz vezethet.
„Létezik egy hormonkezelés, de igazából megoldást a betegségre ez nem nyújt, csupán hormonpótlást csinál. A hormonpótlás eredménye pedig egy elképesztő hízás. Nagyon sok nő szégyelli azt, hogy miért kövér, holott lehet, hogy emögött egy betegség van. És azt gondolom, hogy nagyon fontos azt felvállalni, hogy nem csak aerobik órák és varázs porok léteznek, hanem van olyan eset, amikor műtéti segítség kell ahhoz, hogy hogy valaki ebből a problémából ki tudjon mászni egyedül.”
– mondta fogyása körülményeiről Tóth Ildikó, aki
hat hét alatt már 20 kilót fogyott, és várhatóan a következő hat hónapban körülbelül még 30 kilót fog leadni.
Tóth Ildikó a Cápák között befektetőjeként legnagyobb missziójának az edukációt tartja, fontos számra, hogy ne csak egy banki átutalással segítse a vállalkozókat, hanem valódi mentorálással is, mivel jól tudja, kifejezetten nehéz ma Magyarországon vállalkozónak lenni.
A Cápák között következő epizódja vasárnap 20 órától látható az RTL-en, az adás visszanézhető az RTL+ Premiumon, ha pedig Extra tartalmakra vágysz, akkor keresd fel az rtl.hu/capakkozott oldalát.