Fókusz

Ronnie Coleman Arnold Schwarzenegger rekordját is megdöntötte

Kilyén TamásKilyén Tamás

2024. július 12. 19:39

Ronnie Coleman az egyik legnagyobb testépítő példakép, aki nyolcszor nyerte meg a Mr. Olympia címet, ezzel megdöntötte Arnold Schwarzenegger rekordját. Az internetes felületeken is megtalálta a helyét, ma már influenszerként igyekszik motiválni az embereket. Most exkluzív interjúban mesélt arról a Fókusznak, hogyan éli meg, hogy az elmúlt években kerekesszékbe kényszerült.

Ronnie Coleman fénykorában 250 kilóval nyomott fekve, a combjaira egytonnás súlyokkal edzett. Naponta 6000 kalóriányi ételt fogyasztott, így nem is csoda, hogy 136 kilogrammos izomkolosszus vált belőle.

A legnagyobb ellenfelem én voltam, mivel minden évben felül kellett múlni önmagam. Évről évre feszegettem a saját határaimat és megküzdöttem a korábbi eredményeimmel. Ráadásul mindig idősebb lettem, és a testem sem volt már olyan jó fizikai állapotban

– mesélte Ronnie. A 60 éves legenda máig keményen gyúr és nem hagyja, hogy izmai kisebbek legyenek. Továbbra is a konditerem az otthona és esze ágában sincs nyugdíjba menni. Egy héten hat napot edz, azt mondta mindenre gyúr: jöhet mell, váll, bármi. 

Nagyjából hasonló az edzésmódszerem évtizedek óta, csak most már jóval kisebb súlyokkal edzek, de sokkal több ismétlést csinálok velük. Ugyanúgy építem az izmaimat, mint csúcskoromban.

Nyolcszor nyerte meg a testépítők legfontosabb versenyét, a Mr. Olympiát. Ezzel ő lett a második ember a világon, aki ennyiszer kapta meg a bodybuilding legjobbjának járó címet. Ez Arnold Schwarzeneggernek is csak hétszer sikerült.

„Sosem mulasztom el felemlegetni neki, ha találkozunk, hogy egyel többször nyertem” – Ronnie Coleman Arnold Schwarzenegger rekordját is megdöntötte
Ronnie Coleman és Arnold Schwarzenegger együtt edzenek

Arnoldban is hatalmas versenyszellem volt, amikor hétszer megnyerte a Mr. Olympiát és bennem is, amikor megdöntöttem a rekordját. Ezt mindig az orra alá dörgölöm, ha találkozom vele. Ezt sosem mulasztom el felemlegetni neki, ha találkozunk, hogy egyel többször nyertem meg a címet

– mondta Ronnie. Végül 2006-ban Jay Cutler volt, aki megszakította bajnoki sorozatát és letaszította őt a trónról. „Előbb utóbb mindig jön egy fiatalabb versenyző aki le fog győzni. Ezt én sem úszhattam meg. Nem lehetünk örökké a csúcson” – nyilatkozott Jay Cutler eredményéről Ronnie Coleman.

Ronnie Coleman Achilles-sarka

A hátproblémáim már a gimnáziumban elkezdődtek, aztán az egyetemen négy évig amerikai fociztam és ott csak még rosszabb lett a sok ütközéstől

– kezdi mesélni egészségügyi kálváriáját. Coleman ugyanis egy ideje már csak kerekesszékkel tud közlekedni, hátsérülései miatt komoly egészségügyi problémái lettek.

A hátfájás az egész testépítő karrieremet is végig kísérte, óriási fájdalmaim voltak, amikor bajnoki címeket nyertem.

Több műtétje is volt, de ezek nem sikerültek jól, így nem tudni, hogy valaha újra sétálhat-e segítség nélkül. Már 1996-ban mondták neki, hogy műtétre lenne szüksége, de ő elutasította, mert versenyezni akart. Végül 2007-ben műtötték őt először. Azt mondta, semmit nem csinálna másképp, a mai napig a legnagyobb sikerei a legfontosabbak számára.

Ronnie Coleman 60 évesen is az egyik legnagyobb hatású testépítő, aki az internetes felületeken is megtalálta a helyét, ma már influenszerként igyekszik motiválni az embereket és szórakoztatni rajongóit sajátos stílusával.

Ronnie Coleman a videóban elmondja, mit gondol kihívóiról, az influenszertevékenységéről, és trónfosztója, Jay Cutler is elmondja, hogy mit gondol a testépítésről.

#Fókusz#Videó#színes#Életmód#testépítés#budapest#Ronnie Coleman#mr. olympia#exkluzív

Címlapról ajánljuk