„A kemoterápia alatt végig futottam” – Magdi szerint hatalmas ajándék volt számára a mellrák

Ignácz Magdolnának két unokája van, és egy pillanatig sem okoz gondot számára, ha kirándulni kell velük, vagy éppen futni utánuk. Ma már semmi sem állíthatja meg.

Korábban azonban ez nem volt egyértelmű.

Ráfordultam a 65. évemre, és egyszer csak hihetetlen fáradtságérzet lett úrrá rajtam

– mondta a Fókusznak.

Emiatt kezdett el futni, túl a hatvanon, de utólag visszagondolva úgy véli, ez a fáradtság talán már a komoly betegség első és egyetlen tünete lehetett.

Azt hitte, hogy 65 évesen jön a nagy szabadság – befejezte a munkát, és teljesen egészséges volt. Miután nagyon aktív életet élt, korábban is túrázott, és a futást is elkezdte, úgy gondolta, hogy most fog kiteljesedni az élete. Éppen egy félmaratonra készült.

És akkor kapta meg az ijesztő diagnózist: nyirokáttétes mellrák. Magdi azonban eldöntötte, mindez nem fogja megakadályozni abban, hogy megvalósítsa a terveit. 

Élni akart. Tudta, hogy élete legnehezebb feladata előtt áll, de egy pillanatig sem engedte meg magának, hogy a rosszabbik forgatókönyvre gondoljon.  

„Megkérdeztem az onkológust, hogy körülbelül mennyi idő a kezelés, a rehabilitáció. Gyakorlatilag megterveztem a gyógyulást” – mondta.

Bár a betegség miatt élete első félmaratonján nem állhatott rajthoz, célul tűzte ki, hogy egy évvel később teljesíteni fogja. Ez volt a legfontosabb kapaszkodója, a dátum, ameddig meg akart gyógyulni. Sikerrel járt.

Az évek során egyre többen tartottak vele, ma már futónagykövet. Bár minden lépés küzdelmes számára, soha nem adja fel. 

A kemoterápia alatt én végig futottam. Az első 5 napot úgy hívtam, hogy sötét szoba, az bizony rendesen a földhöz vágott. De utána már egész jól voltam, és akkor irány a Városliget.

Magdi a futást kiegészítő terápiaként alkalmazta. A kezelések során igyekezett úgy élni, mintha nem történt volna semmi, mintha egészséges lenne. Ez nem mindig sikerült, neki is voltak mélypontjai. „Az ötödik kemoterápia nemhogy odavágott, hanem gyakorlatilag földbe döngölt. Akkor a 8. napon se tudtam felkelni” – emlékezett vissza.

Arra gondolt, ha nem tud felkelni a kemótól, és nem tud elmenni futni, akkor döntést kell hoznia. Az utolsó kezelést nem kérte, viszont elment futni. Az orvosa megértette. Onnantól pedig felgyorsultak az események, mert következett a műtét. Radikális beavatkozást választott: eltávolították az egyik mellét.

Esélyt sem akart adni a betegségnek. A varratok még benne voltak, amikor már ismét futott. Magdi szerint az orvosok és a tudomány is azt mondja, hogy aki egy ilyen betegség után megéri az első 5 évet, annak nagy az esélye, hogy gyakorlatilag meggyógyul, tünetmentes lesz.

„Amikor én elértem az 5 évet, akkor arra gondoltam, hogy én ezzel az egésszel együtt legyőzhetetlen vagyok” – mondta.

A futóversenyeken mindig a Legyőzhetetlen felirat virít a pólóján. Még erősebbnek érzi magát tőle. 70 évesen 13 félmaratont futott, és a 30 km-t is leküzdötte. A futás mellett önkénteskedik is, az Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület tagjaként. Úgy érzi, az a feladata, hogy megossza tapasztalatait, hiteles információkat adjon át, és felhívja a figyelmet a szűrés és a testmozgás fontosságára. Rendezvényeket, konferenciákat, futásokat szervez. Ezek az események fontos mérföldkövek az érintettek életében, ahol sorstársakkal találkozhatnak. 

Mindenki meglepődik, ha én azt mondom, hogy hatalmas ajándék volt az életben ez a betegség

– mondta.

Úgy gondolja, eszébe nem jutott volna a betegsége előtt, hogy el kell mennie a Himalájába vagy a Pireneusokba túrázni, de utána már úgy érezte, nincs előtte lehetetlen. Ahogy fogalmaz, megszűnt a félelemérzete.

A térde már nem az igazi, ezért futás helyett gyakran inkább túrázik, hiszen mindig, mindenre van B és C opciója is. Sokan szeretnének 73 évesen olyan aktívak és életvidámak lenni, mint ő, de Magdi szerint ez nem így megy. Akarni kell, és akkor minden sikerülhet.