„Pont a nyakamra estem, a csigolyám fogta fel az ütést” – az orvosok sem hittek benne, hogy Nelli újra járni fog

Nincs, amit feldolgozzak, nem emlékszem semmire és olyan, mintha meg sem történt volna velem

– meséli Nelli, aki videót készített a felépüléséről, amit rövid időn belül egymillióan láttak. Öthónapnyi küzdelme és felépülése sokaknak adott erőt.

Tavaly szeptemberben egy házibuliban volt a barátjával. A teraszon álldogáltak, aztán teljes képszakadás, egészen az intenzív osztályon töltött első-második hétig. Azt mondja, csak akkor tért magához. A balesetéből semmire nem emlékszik.

Tettem egy rossz mozdulatot, nem tudom, pontosan hogyan, de átfordultam és pont a nyakama estem.

Nelli három métert zuhant, a csigolyája fogta fel az ütést. Nem emlékszik rá, de válaszolt a hozzá siető, és őt kérdezgető barátainak: azt mondta, fáj a nyaka, és csak a karját tudta mozgatni.

Akkor már gondolták, hogy ez valami súlyosabb sérülés lesz.

Édesanyja nem szeret visszaemlékezni arra az éjszakára. Nelli barátja, Dani szólt, hogy baj történt, de először nem mondta meg, mennyire súlyos a dolog. A kórházban szembesültek vele, hogy mekkora a baj. Az éber lány azt kérdezgette szüleitől, hogy fel fog-e épülni. Biztatták őt. Ekkor megjöttek az MR és CT eredményei.

Közölték az orvosok, hogy nagyon súlyos a helyzet. Egyrészt az egyes, kettes csigolyánál is van probléma, másrészt pedig az ötös csigolya úgy tört össze, azt mondta doktor úr, mint hogyha egy kalapáccsal egy kockacukorra rácsapnánk, apró darabokra tört össze és azt ki kell operálni.

11 órás műtét következett, először hanyatt fekve, majd hason operálták meg Nellit.

Az egyes és kettes csigolyája össze van csavarozva, azért nem fordul a nyaka oldal irányba.

Lélegeztetőgépen volt hetekig, a legrosszabbra készítették fel a családot, hogy soha nem fogja tudni magát ellátni, folyamatos felügyeletre lesz szüksége. Az intenzív osztály főorvosa azt tanácsolta a szülőknek, hogy ne tervezzenek hosszú távra, mindig csak egy nappal előre. Ha elértek valami pozitívat, örüljenek neki.

Úgy fogtam fel ezt az egész sérülést, hogy most itt vagyok, látom, hogy nem működnek a testrészeim, de olyan, mint egy betegség, mondjuk egy hónap múlva kigyógyulok belőle

– meséli Nelli, akit szüleit is végig biztattak. Nelli szerencsére napról napra erősödött, bár a fertőzések mindig visszavetették a fejlődésben. Az intenzív osztályról rehabilitációra került, igaz, akkor még kerekesszékben.

A szüleim nagyon titkoltak mindenféle információt előlem. Nem használtak semmiféle olyan szót, hogy gerincvelő vagy lebénulás

– így próbálták meg védeni őt attól, hogy nehogy feladja a reményt. Anyja azt mesélte, nagyon félt neki telefont adni, nehogy rákeressen betegségére és összeroppanjon az információ súlya alatt.

Öt hónap kórház és rehabilitáció után Nelli a saját lábán távozott. A fejlesztése azonban nem ért véget. Naponta kétszer megy Csepelre Xantus Rita gyógytornászhoz, aki neurológiai sérültek rehabilitációjára specializálódott. 

A szakember szerint Nelli a csoda kategóriájába tartozik, és úton van a teljes gyógyulás felé. Nagyon gyors ütemben javul, már az úgynevezett erő-állóképesség tréningnél tartanak. A gyakorlatokat Nelli saját maga is csinálja otthon. Két hónapja újra elkezdett edzőterembe járni, persze vannak még olyan gyakorlatok, amiket nem tud megcsinálni. Ahogy elkezdett járni tanulni, nemcsak az izmait kellett visszaépíteni, hanem a súlyát is. 53 kilósan vitték be a kórházba, ahol 35 kilóra fogyott le.

Az idegenek már nem nagyon veszik észre rajta, hogy nem tökéletes a mozgása. Szeptembertől pedig visszatérhet az egyetemre, ahol pszichológiát tanul.

Hogy egy ilyen súlyos gerincsérülésből hogyan sikerülhetett felépülnie, amellett, hogy a legjobb idegsebészek és rehabilitációs szakemberek segítették, csak találgatni lehet. A család pozitív hozzáállása és végtelen támogatása, valamint Nelli makacssága és küzdeni akarása nélkül biztosan nem ment volna.

Úgy gondolok rá, hogy bármilyen nehézség jön velem szembe az életben, tudom, hogy legyőzöm, mert túl vagyok egy ilyen hatalmas sérülésen

– mondja Nelli. Bár még nagyon közeli a trauma és nincs teljesen túl rajta, mégsem végzetes balesetként gondol rá, hanem egyfajta ajándékként. Az pedig külön öröm lenne számára, ha példájával másoknak segíthetne. Szeretné megmutatni, hogyan becsüljük meg jobban az életünket. Őt erre tanította meg a balesete:

Az élet kis dolgainak kell örülni, annak, hogy tudsz lélegezni, tudsz járni, ki tudsz menni a napra sétálni.