NELLI

6:08
ReggeliLovi: Kétszer beköltöztem, kétszer ki is estem – megszólaltak az Éden Hotel kiesői
2024. január 12. 11:35

Lovi: Kétszer beköltöztem, kétszer ki is estem – megszólaltak az Éden Hotel kiesői

Nelli és Lovi voltak a Reggeli vendégei, ők estek ki az Éden Hotelből január 11-én. Lovi próbálta átlátni a játékot, folyamatosan taktikázott, ebben is fáradt el. Azt mesélte, volt, hogy egy nap alatt hatszor kellett újratervezni a játékát, annyi minden változott. Ez mentálisan kimerítő volt. Nellinek az okozott nehézséget a játékban, hogy olyan emberekkel kellett együtt lenni, akiket az életben elkerült volna, az Éden Hotelben viszont nem térhetett ki előlük. Mexikóból felejthetetlen élményeket hoztak haza, amit elmeséltek a videóban. Terveikről is beszéltek: Lovi nagyon szeretne más műsorokban szerepelni, Nelli pedig nyelvet akar tanulni.
Éden HotelEgy lány ment, egy új fiú jött – pörögnek az események az Éden Hotelben
2024. január 9. 23:10

Egy lány ment, egy új fiú jött – pörögnek az események az Éden Hotelben

Megtartották az Éden Hotel következő Párválasztó ceremóniáját, ahol Balázs kezébe került két lány sorsa. Miután meghozta a taktikai döntését, többen kiakadtak, de az új nap új élményeket hozott. A játékot, vagyis a jégkrémbe zárt kulcsos kihívást Jázmin élvezte igazán, viszont a legnagyobb csavart nem az eredményhirdetés, hanem sokkal inkább a nyeremény és az új beköltöző okozta.
3:58
Éden Hotel„Balázs megint bevetette a Jászai Mari-díjas színészkedését” – taktikai döntés áldozata lett az Éden Hotel új kiesője
2024. január 9. 23:10

„Balázs megint bevetette a Jászai Mari-díjas színészkedését” – taktikai döntés áldozata lett az Éden Hotel új kiesője

A Párválasztó ceremónián Kendy és Barbi fix párt alkottak, így miután Szani Arnihoz, Jázmin Lovihoz, Fanni Norbihoz, Zsófi pedig Balázshoz állt, Nellinek nehéz dolga volt utolsó lányként. Végül ő is Balázs mögé állt, ezzel a kezébe adva a sorsát. A srác eleinte hezitált, hogy az eszére vagy a szívére hallgasson, de meghozta döntését, amivel többeknél kiverte a biztosítékot.
2:28
A mi kis falunkIntim pillanatban zavarta meg Zsoltot az anyósa
2024. január 6. 21:15

Intim pillanatban zavarta meg Zsoltot az anyósa

Zsolt teljesen a falra mászott a nászútjukon, hiszen az apósa horkolásától egy szemhunyásnyit sem tudott aludni. Mivel hullafáradt alvajáróként tengette a napjait, elhatározta, hogy a szállásuk előtt ver sátrat magának. Felesége, Nelli is csatlakozott hozzá, ám amikor szerették volna kiélvezni a kettesben töltött pillanatokat, hirtelen rá kellett döbbenniük, hogy nincsenek egyedül a sátorban…
Éden HotelSzani titokban végighallgatta Arni és Jázmin randiját, majd próbára tette a srácot
2023. december 21. 23:56

Szani titokban végighallgatta Arni és Jázmin randiját, majd próbára tette a srácot

Az Éden Hotel új beköltözője, Jázmin teljesen kikészítette a játékosokat, majd randira hívta Arnit. Arra azonban egyikük sem gondolt, hogy Szani – tőlük mindössze néhány méterre – szemmel tartja az együttlétük minden egyes pillanatát. Később Szani kifaggatta Arnit, és bár úgy tűnt, szent a béke közöttük, a páros elkezdett egymás ellen szövetkezni.
1:45
Éden HotelElőzetes: „Ez nagyon meleg” – Arni meghatódik, majd egy titokzatos lánnyal is csókolózik a folytatásban
2023. december 21. 23:55

Előzetes: „Ez nagyon meleg” – Arni meghatódik, majd egy titokzatos lánnyal is csókolózik a folytatásban

„Sosem szabad, hogy kiengedjétek a kezetekből az irányítást, mert mindig van egy csavar, mindig van egy fordulat” – mondja Miller Dávid az Éden Hotel játékosainak, akik teljesen összetörnek a véghajrában: Arni elsírja magát, Szani összetörve hullajtja a könnyeit, Csenge pedig zokogva rogyik össze a medence partján. Az Éden Hotel 2024-ben is folytatódik hétfőtől csütörtökig az RTL-en.
Éden HotelSzani és Arni volt a legjobb páros az Éden Hotelben, a srác mégis Zsófi csókjára vágyott az esti buliban
2023. december 20. 23:46

Szani és Arni volt a legjobb páros az Éden Hotelben, a srác mégis Zsófi csókjára vágyott az esti buliban

Az Éden Hotel virslipartiján Szaninak csak úgy csillogott a szeme a boldogságtól, amit Arni ki is használt. Az esti felező partin azonban Zsófi keltette fel az érdeklődését, akivel addig kerülgették egymást, míg végül össze nem melegedtek. Mikor Szani tudomást szerzett Arni tettéről, egyből összepakolta a bőröndjét, hogy búcsút intsen a srácnak.
Éden HotelBalázs beleáll Szaniba, összefeszül Arnival, majd szövetséget köt Csengével
2023. december 13. 23:56

Balázs beleáll Szaniba, összefeszül Arnival, majd szövetséget köt Csengével

Szani úgy látja, hogy Balázs kifejezetten taktikus, aki rendkívül alattomosan forgatja a lapokat, ezzel veszélyt jelentve rá és a szövetségeseire. Balázs taktikai lépése pedig alá is támasztja a lány elméletét, hiszen a srác egy hazugsággal tért vissza a hármas randijukról, majd este beleáll Arni párjába, és végül Csengét is megpróbálta Zsófi ellen hangolni.
Éden HotelBalázsért odavannak a lányok az Éden Hotelben, és azon kívül is
2023. december 12. 23:55

Balázsért odavannak a lányok az Éden Hotelben, és azon kívül is

Balázs már a beköltözése pillanatában az ujjai köré csavarta Csengét és Zsófit, az viszont egyáltalán nem volt az ínyére, hogy Lovi feltűnően kerülte a társaságát. Bár később ő is a bizalmába fogadta az új játékost, Balázs inkább megtartja a két lépés távolságot, és megpróbál mindenkitől információkat szerezni. A beszélgetés után Zsófit hívta el randizni, ahol váratlanul felbukkant az Éden Hotel új játékosa, Nelli is.
11:40
Fókusz„Pont a nyakamra estem, a csigolyám fogta fel az ütést” – az orvosok sem hittek benne, hogy Nelli újra járni fog
2023. június 21. 20:19

„Pont a nyakamra estem, a csigolyám fogta fel az ütést” – az orvosok sem hittek benne, hogy Nelli újra járni fog

Még egy év sem telt el azóta az éjszaka óta, ami nemcsak Nelliét, de még sok ember életét örökre megváltoztatta. Egy majdnem végzetes baleset, amiből még az orvosok sem gondolták, hogy valaha is felépül és újra járni fog. Tavaly szeptemberben egy házibuliban volt a barátjával a lány, a teraszon álldogáltak, amikor egy rossz mozdulat következtében átesett a korláton és 3 métert zuhant. Egyenesen a nyakára esett.
5:06
FókuszMikecz Estilla elárulta, hogy az általa alakított karakter, Nelli figurájához hasonlóan régen ő is rajongott a vetélkedőkért, szerepelt is az egyikben
2022. június 21. 19:30

Mikecz Estilla elárulta, hogy az általa alakított karakter, Nelli figurájához hasonlóan régen ő is rajongott a vetélkedőkért, szerepelt is az egyikben

A mi kis falunk a sorozat hatodik évadát zárta szombaton, az utolsó részben egy izgalmas vetélkedő tartotta lázban a pajkaszegieket. A történetben Nelli jelentkezik egy tévés vetélkedőre, és titokban elmegy egy próbajátékra. A szerkesztőknek nagyon megtetszik a lány, ezért felajánlják, hogy ugorjon be az élő adásba. Ehhez azt a feltételt szabták, hogy játsszon rá a vidéki lány karakterére, amit Nelli elfogad és erős tájszólással alakítja vetélkedőben a parasztlányt. A Nellit alakító színésznő, Mikecz Estilla korábban szerepelt már egy RTL-es vetélkedőben.