Fókusz

Egy nap, amikor nincs lemondás vagy aggódás, csak az öröm – hátrányos helyzetű gyerekeknek szervezett adventi délutánt az Ökumenikus Segélyszervezet

Morva AnnaMorva Anna

2022. december 20. 19:20

A nagy álmokon nem lehet spórolni, a vágyakat sem lehet örökké elfojtani – ezért dolgozik az Ökumenikus Segélyszervezet. Adventi délutánnal kedveskedtek hátrányos helyzetben élő gyerekeknek.

Egy ilyen délután nem szólhat másról, csak a mókázásról – Mezei Léda például bátran botorkál a korival a jégen, ő úgy segít, hogy igazinak és esendőnek meri vállalni magát, ezzel tudnak a kicsit megszeppent gyerekek a leghamarabb feloldódni. 

Bennük kevesebb gát van még, hála a jó istennek, mint a felnőttekben, kevesebb frusztráltság, úgyhogy ha nyitott emberekkel találkoznak, akkor ők is nyitottá válnak. Annyi szeretet van bennük, és egy-egy kíváncsi kérdés nekem is sokat ad 

– mesélte Mezei Léda.

Ez a mesebeli alkalom kivételes, a segítő felnőttek is csak a gyerekekre tudnak koncentrálni. Most nincs szorongás a villanyszámla miatt, sakkozás a konyhapénzzel, és az a fojtogató lemondás előbb az édességről, aztán a kétfogásos ebédről, majd a jól befűtött szobáról. Azért, hogy legalább a karácsony néhány napján ez teljesüljön, az Önök segítségére is szükség van! 

Pénteken, december 23-án hagyományainkhoz híven az Ökumenikus Segélyszervezet munkáját támogatjuk, fázó, éhező, otthontalan családoknak, gyerekeknek, egyedül maradt időseknek, betegeknek segítünk, a Fókusz nézőivel együtt. 

A 1353-as adományvonal már most is él! Aki hívja, vagy SMS-t küld a szeretet szóval, 250 forinttal segít, ami most talán életet ment. 

Válságos időket élünk, most nagyobb szükség van a segítségünkre, az összefogásra, mint korábban bármikor. Az önkéntesek, ismert emberek és hétköznapi angyalok, nemcsak ilyenkor, hanem az év sok száz hétköznapján is részt vesznek a segélyszervezet munkájában.   

#Fókusz#Videó#magyar ökumenikus segélyszervezet#rtl#adomány#1353#mezei léda#katus attila#önkéntes

Címlapról ajánljuk