Fókusz

„Az orosz parlament úgy döntött, hogy a munkám bűncselekmény” – akár 15 év börtönt is kaphatnak az orosz újságírók álhírterjesztés miatt

Kilyén TamásKilyén TamásLengyel NikolettLengyel Nikolett

2022. május 10. 20:30

El kellett hagynia az otthonát több orosz független újságírónak is, mert szakmájuk tiltottá vált. Oroszországban törvényt hoztak arra, hogy ha valaki nem a közmédia hivatalos álláspontja alapján tudósít a háborúról, akkor börtönbe is zárhatják. 

Alekszej Kovaljov már 20 éve dolgozik újságíróként, de igazán csak az elmúlt néhány hétben értette meg, mennyit is jelent a sajtószabadság.

Elvették tőlem ezt a jogot. Az orosz parlament lényegében úgy döntött, hogy a munkám bűncselekmény. 

A Meduza hírportál újságírója most Litvániából jelentkezik. Március elején családjával együtt oda kellett menekülnie Moszkvából. Egy új törvény miatt ugyanis az újságírókat álhírterjesztés miatt akár 15 évre börtönbe is zárhatják, Oroszországban pedig jelenleg minden álhírnek számít, ami nem a Kreml hivatalos álláspontját közvetíti. 

Március 2-án tudtuk meg, hogy sürgősen el kell hagynunk az országot. A feleségemmel együtt megpróbáltunk repülőjegyet vásárolni, de az európai járatoknál légvédelmi zár volt érvényben, ezért taxit rendeltünk. Összepakoltunk egy táskányi ruhát, és a kutyánkkal együtt 9 órát utaztunk a legközelebbi határig. Szerencsére még éppen időben érkeztünk, és a határőrök nem kérdezősködtek. Hozzájuk ugyanis még nem jutott el a hír hogy Oroszországban szigorítások várhatóak. Ott a helybeli lakosok sem hallottak még erről. 

– mesélte Alekszej.

Ma már viszont csak szigorú határellenőrzés és nemzetbiztonsági átvizsgálás után hagyhatja el valaki Oroszországot. A háborús hírek többsége pedig csak az orosz kormány által ellenőrzött állami forrásokból jut el az emberekhez. A Meduza hírportál szervereit és elérését is blokkolták márciusban, így az olvasók csak speciális titkosítással, egymás között terjesztik a független újságírók beszámolóit.  

Kovaljov elmondta, hogy egy speciális cenzúraminisztérium blokkolja a független híroldalakat. A 2010-es évek eleje óta szisztematikusan építik le az online tér lehetőségeit. Előtte az internet Oroszországban is teljesen szabad volt, mindenki azt írt és posztolt, amit akart. De 2012-ben éles váltást vett a Putyin-rezsim politikája. 

Rácz András Oroszország-szakértő szerint bár a propaganda irtózatosan erős Oroszországban, de vannak dolgok, amiket nem lehet elrejteni egy társadalom elől. 

Hogy az orosz társadalom meddig hajlandó elhinni azt, hogy itt minden rendben van, és ez nem háború, csak különleges katonai művelet, az a hazaküldött koporsók és mankók számától függ.

Alekszej reméli, hogy hamarosan újra biztonságban térhet vissza moszkvai otthonába. Jelenleg egy másik országból ugyan, de továbbra is igyekszik független újságíróként, a valódi hírekről tudósítani az orosz embereket, és bemutatni a háború igazi arcát.  

 

#Fókusz#Külföld#oroszország#putyin#orosz-ukrán háború#rtl#újságíró

Címlapról ajánljuk