Hofi Géza még a hatalomból is viccet csinálhatott – húsz éve halt meg a nagy nevettető

Imádta a társaságot. Annak ellenére, hogy később rájöttem, hogy a pályám legmagányosabb embere ő. De ő úgy szerette a társaságot, hogy körülötte legyenek és ő műsort adott. Akár baráti társaságban, akár a színpadon.

Így emlékezett Hofi Gézára egykori pályatársa, Pásztor Erzsi. 

Április 10-én lesz 20 éve, hogy nincs köztünk, mégis olyan mintha még mindig itt lenne. 

Hofi Géza, a legnagyobb magyar humorista színésznek készült, de a sokadik próbálkozás után sem vették fel a Színművészeti Főiskolára. Kitartásának köszönhetően mégis színpadra állhatott. A debreceni színházba szerződött, ahol a társulat középpontjává vált. 

Porcelángyárból a színházba

Nagyon aranyosan tudta elmesélni, hogy hogyan történt a bemutatkozása a színházban – emlékszik vissza Tímár Éva. A társulati ülésen bemutatták az újonnan szerződott színészeket, és mindenkiről elmondták, hogy honnan jött. Az egyik a pécsi színházból – nagy taps, a másik Szolnokról – nagy taps, Hoffmann Géza – porcelángyár. Csönd, majd gyér taps. Így mesélte később, de ha így történt is, a helyzet gyorsan megváltozott, mert nagyon szeretett tagja volt a társulatnak.

Amúgy tényleg a porcelángyárból érkezett, mert Hofi Géza a színészkedés előtt a kőbányai porcelángyárban dolgozott. Tányérokat festett, ki tudja, hogy hány családnál fordul elő olyan tányér, ami az ő keze munkája. 

A vörös dög és Jóska bácsi

Pásztor Erzsi és Hofi Géza megismerkedése és barátságuk kezdete nem volt hétköznapi. Amikor Pásztor Erzsi fiatal színésznőként a debreceni színházhoz került, első nap csak ült a portán egy bőröndön és zokogott. Egy fiatalember (akkor még Hoffmann Géza) megkérdezte, miért sír, mire elmondta neki, hogy a férje az esőben bolyong a városban és valami szállást keres, mert nincs hol aludniuk.

– Ne sírj, majd bemegyek a Jóska bácsihoz és megbeszéljük, nálunk elalhattok. Talán a vörös dög is beleegyezik – mondta a fiatalember.

Azt hittem, hogy a vörös dög a macska, de a felesége, Gitta volt az, egy gyönyörű, vörös hajú nő

– mesélte Pásztor Erzsi.

Jóska bácsi pedig Szendrő József, a színház akkori igazgatója, aki közölte, hogy „Hoffmann Géza, ilyen névvel nem lehet a pályára menni”. Így végül hosszas tanakodás után tőle kapta a Hofi nevet.

Mindenből vicc lesz

Szinte minden pillanatot humorrá varázsolt. Folyamatosan figyelte az embereket, az átélt helyzetekből pedig bármikor viccet csinált. Ez történt a színházban is.

Eleinte csak a büfében szórakoztatta az többieket, egyre nagyobb sikerrel. Ez odáig fajult, hogy a premierek után mindenki ott volt a színészklubban, alig vártuk, hogy vége legyen a premiernek és a Géza előadását hallgassuk – emlékszik vissza Tímár Éva.

Képes volt még a színházi előadás közben is valami vicceset csinálni. Sokszor maguk a színészek sem bírták ki röhögés nélkül. 

Később már nem csak a barátai és a kollégái hallgatták a vicceit, aztán különböző rendezvényekre is elhívták.

Mindenkit lejátszott

Persze ez is hofisan zajlott. Elmentek egy ilyen műsorba ahol kilökték első számnak, mert ez egy senki, úgysem ismerik – idézte fel Pásztor Erzsi. „Akkor a teljes, után következő föllépő gárdát leutánozta. Sikítottak a nevetéstől a nézőtéren, az énekesek pedig meg se tudtak nyekkeni, mert amikor megjelentek, ordítva nevetett a közönség. Soha többet nem volt a Hofi az első szám.”

Innentől pedig már egyenes út vezetett a sikerhez.

A közönség imádta a közvetlenségét, amiben nagy szerepe volt annak, hogy előadásait előre leírt szöveg nélkül csinálta végig. A súgótáblára csak kulcsszavakat írt. De nem a memóriája miatt kellett aggódni: néha annyira belelendült, hogy észre se vette az előadás végét.

Akkora sztár volt, hogy még a fennálló rendszert és annak vezetőit is bírálhatta. Ő volt a nép hangja, a kőbányai melós, aki a hatalomból is paródiát csinál. Érdekes, de még Kádár János is nagyon kedvelte őt. 

Ha az emberek meg akarták tudni, hogy mi történik a világban, Hofit hallgattak, de ha csak jókedvre vágytak, akkor is a humoristához fordultak. Több generáció felnőtt a viccein, amik a mai napig időtállók.