Fókusz

„Vannak félelmeim” – Nagy Ervin szerint nagy kihívás lesz eljátszania a Királyt

Czakó JózsefCzakó József

2022. március 22. 19:00

Három évig tartó előkészítő munka, információgyűjtés, forgatókönyvírás után az első csapóra elindult a Király című sorozat forgatása.  Az RTL már régóta készült erre a sorozatra.

A legendás énekes 21 éve halt meg, mégis, a mai napig rendszeresen szolgáltat témát a bulvársajtónak. Jimmy rajongótábora sem fogyatkozott meg a két évtized alatt, bizonyíték erre az évente többször is teltház előtt tartott Jimmy-gála a Csepeli Munkásotthonban. De a sorozat alkotói nemcsak Jimmy történetét, hanem egy korrajzot is szeretnének bemutatni.

1968 és 2001 között vannak jeleneteink és egészen más rákészülést igényel. Tehát itt ugye a ruháknak, a sminknek, a hajnak, az autóknak, a díszletnek, mindennek stimmelni kell az adott korhoz képest. 

 – mondta Kovács Dániel Richárd, a sorozat rendezője.

Az énekes legenda életéről több könyv is született, a Király alkotói ugyanakkor sok más családi dokumentumot, fényképeket, videofelvételeket is tanulmányoztak, hogy közelebbről is megismerhessék Zámbó Imre személyét. A sorozatot valós történések ihlették, de lesznek majd benne fikciós elemek és kitalált karakterek is.

A sorozat kapcsán a legtöbbeket foglalkoztató kérdés, hogy ki alakítja majd a címszereplőt, a Királyt? 

Annyit már most elárulunk, hogy két főszereplő lesz, egy fiatalabb Jimmy és az érett férfi, a befutott sztár. Egyiküket Nagy Ervin játssza, aki azt mondta, nagy kihívást jelent neki a szerep.

Nekem ez egy nagy ellépés lesz a Nagy Ervin alap karakterétől. Őszintén szólva, tartok tőle. Vannak félelmeim. De ez általában engem arra sarkall, hogy minél nagyobb energiát fordítsak a szerep megformálására

 – mondta el a színész.

Nem lesz sétagalopp a feladat, mondja Ervin, aki sokat gondolkodik azon, hogyan lehetne megfogni a figurát. Jimmy színpadi énje gazdagon dokumentált, mindenki látta őt szerepelni, énekelni, de hogy milyen ember volt, amikor lejött a színpadról, azt a családtagokon, a barátokon kívül senki sem tudja. Most ez az oldalát is megismerhetjük.

Iszonyú fejtörést okoz egyfelől, meg egy nagy szabadság, hogy az emberek nem ismerték azt az arcát annyira. Nem azt mondom, hogy azt csinálunk, amit akarunk, de azt kevesen tudják, hogy milyen volt, amikor az ember otthon ült és újságot olvasott és cigizett. 

– mondta Nagy Ervin, aki hozzátette, nagyon sok korabeli anyaghoz, VHS kazettához jutottak hozzá, ami egy színész számára valóságos aranybánya.

#Fókusz#nagy ervin#zámbó jimmy#rtl#A Király#ma

Címlapról ajánljuk