Fókusz

Megszólalt a Megyeri hídi botrány egyik károsultja

rtl.hurtl.hu

2012. július 18. 19:30

A 62 milliárd forintos beruházással épült Megyeri hidat 2008-ban adták át. Az elvárt minőségben és határidőre elvégzett munkájuk ellenére azonban csaknem 30 gazdasági társulást nem fizetett ki a Ganz Zrt.

Hazánk legdrágább hídjának építésén több száz alvállalkozó dolgozott. Hozták gépeiket, szerszámaikat, fizették munkásaikat, kiállították a számlákat, de csak hónapok után kapták meg a pénzüket. Az utolsó részletet azonban soha.

A károsultak között van Gyöngyösi Attila is, akinek egy háza, majd egy albérlete bánta, hogy bízott a fővállalkozóban. 3 millió forintját azóta sem fizették ki neki. Attila a Megyeri híd egyik lakatosa volt. Az egykor jól menő vállalkozónak mindene megvolt, most 8 négyzetméteren él feleségével és kislányával, havi 73 600 Ft-ból.

A szülők szeme fénye, a tizenéves Petra, akinek a nélkülözés ellenére próbálnak minent megadni. A jótanuló kislánynak tejallergiája és refluxbetegsége van.

A szorult helyzetű családon most egy jóakaró próbál segíteni. Nagy Gábor építési vállakozó saját kapcsolatait mozgatta meg, hogy pénzt gyűjtsön a családnak, Attiláéknak ugyanis hamarosan az átmeneti otthonból is menniük kell.

#Fókusz#család#rtl#RTL Klub#pénz#fizetés#híd#alvállalkozó#építkezés#károsult#tönkrement

Címlapról ajánljuk