Kilométernyi „poénszolgáltatás” az utasoknak
2012. április 18. 19:10
Bócsa Viktort, a 28 éves fiatalembert már úgy ismeri az ország, mint a vicces sofőrt, akit humoráért ki akarnak rúgni. Egy BKV-engedély nélküli tévészereplés indította el a lavinát.
A sofőr úgy tudja, hogy valószínűleg el is bocsájtják. Sebestyén Balázsékat és a reggeli rádióműsor hallgatóit annyira felháborította az eset, hogy azonnal kampányba kezdtek a buszsofőrért.
Nem sokkal ezután a cég vezérigazgatója egy közleményt adott ki, amelyen azt írja: a cég nem kíván megválni Viktortól, de a szabályokat neki is be kell tartania.
Azt mondja, örül, de továbbra is tart attól, hogy ha nem most, később kirúgják. Egy fegyelmi meghallgatás ugyanis még vár rá.

Viktor azt mondja, korábban több vicces, az utasokkal kedveskedő beszélgető sofőr is dolgozott a cégnél, őket sem rúgták ki, ezért nem érti a történteket.
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem