Krasznahorka: nem tétlenkednek a falubeliek
2012. március 27. 19:10
Azon a bizonyos szombat délutánon 6 órán át égett Krasznahorka büszke vára, az Andrássyak egyik leghíresebb otthona, azért, mert két meggondolatlan tizenéves fiú a vár tövében cigarettázott.
Több milliós a kár – nem forintban, euróban. A lista még nem teljes, de becslések szerint a műkincsek mindössze 10 százaléka veszhetett oda. Egy ekkora tragédiánál ez kisebb csodának mondható. Főleg, ha belegondolunk, hogy magának az épületnek a tűzben esélye sem volt, hiszen minden pillanatok alatt történt, ráadásul a terep nehezen járható. Főleg egy tűzoltókocsinak.
A tűz után most a víz a legnagyobb ellenség.
A várat legutoljára az 1820-as években lakták, és a Kiegyezés óta működik benne múzeum. Évente mintegy 80 ezer turista látogat el ide, de erről a bevételről ebben az évben biztosan le kell mondani.

A vár termeiben több centiméter vastagon áll a hamu. Az üresen tátongó törött vitrinekben már csak a kincsek ismertető cédulái árválkodnak, a megmenekült műtárgyakat már más múzeumokba szállították.
Nézd vissza a Fókusz adásait az RTL+-on!
Kövess minket, és értesülj a friss hírekről a Facebookon is!
Követem