Párcserés támadás VV Jerzy módra

rtl.hu

2011. augusztus 12. 19:33

Egy délután elég volt ahhoz, hogy Jerzy elveszítse a fejét és hogy Szandrában megtalálja a másik felét. A villa hősszerelmes macsója most legalábbis úgy érzi, hogy végre az igazival él együtt.

JERZY: „Jól érzem magam”

Kétség sem fér hozzá: elcsavarták VV Jerzy fejét. A villa szépfiúja úgy érzi, hogy megtalálta az igazit, így az első találkozás után összeköltözött szerelmével. Elsőre mindez furcsának tűnhet, hiszen a szerelmesek alig több mint két hete alkotnak egy párt, de azt mondják, erre is meg van a magyarázat: 5 éve ismerik egymást és azon a bizonyos délutánon, amikor Jerzy pusztán baráti szándékkal egy kozmetikai kezelésre kísérte Szandrát, valahogy úgy érezték, hogy együtt kell maradniuk.

Hogy ne legyen minden olyan idilli, a történetben van egy duplacsavar. A fiatalok ugyanis egész egyszerűen párt cseréltek: Jerzy Gigijét ugyanis éppen Alexandra volt párjával, Müller Attilával hozták össze, miután a villa álompárja a lány kiesését követően szakított.

Most minden tökéletesnek tűnik: forró csókok, ölelések, romantikus séta a Duna-parton. De ők is tudják, hogy lesznek nehezebb pillanatok. Az ismertségnek ugyanis ára van, főleg, ha egyiküknek sem teljesen makulátlan a múltja: mindketten szerepeltek már erotikus filmekben, de ez szerelmükben nem jelent akadályt.

A távoli jövőt illetően nem dobálóznak nagy szavakkal, és az esküvőjük időpontját sem tervezgetik, de mindent megtesznek, hogy bebizonyítsák, létezhet még igaz szerelem a celebek szövevényes világában is.

undefined
Nézd vissza a Fókusz adásait az RTL+-on!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!