A japánok összefogtak értünk

rtl.hu

2011. január 21. 19:09

Japán fiatalok, akik hallottak a vörösiszap-katasztrófáról, 9 ezer kilométerre tőlünk az utcára vonultak, hogy pénzt gyűjtsenek nekünk.

Az oszakai egyetem magyar szakos hallgatói arra szövetkeztek, hogy a magyarországi vörösiszap-károsultaknak gyűjtsenek. A Fókusz kérésére egy amatőr videót készítettek, amelyen hibátlan magyarsággal mesélik el, milyen indíttatásból segítenek.

“Ajkán lakik egy magyar barátnőm, akiért nagyon aggódtam, és ezért én is szerettem volna segíteni az ottaniakon.”

“Egy évet Budapesten tanultam, és ott van sok barátaim és mindenben segítettek nekem, és Japánba visszajöttem, Japánban hallottam a katasztrófáról, és akartam barátaimnak segíteni vissza.”

Már a katasztrófa után egy héttel szervezkedtek, bankszámlát nyitottak és kreatív ötletekkel hívták fel a japánok figyelmét az adakozásra. Magánakciójukkal két hónap alatt összesen 300 ezer jent, vagyis 780 ezer forintot gyűjtöttek össze, és 9000 kilométeres távolságból bebizonyították, hogy az emberi segítőkészség határtalan.

undefined
Nézd vissza a Fókusz adásait az RTL+-on!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!