Varga Viktort sakkban tartják

rtl.hu

2010. július 28. 20:26

A Csillag születikben feltűnt Varga Viktor ugyan nem jutott a döntősök közé, de minden jel szerint élni tudott a tehetségkutató adta lehetőségekkel, és a tévéműsor után kézbe vette sorsát. Fülbemászó, slágerlista-vezető dala után az első színházi szerepet is megcsípte.

Viktor első saját dala igazán nagy sláger lett. A művet Malek Miklós, az X-Faktor egyik mentorának hollywoodi stúdiójában rögzítették és a hozzá készülő videó klipet is Los Angelesben forgatták le. Ez a dal a közelmúltban hetekig vezette a rádiós játszási listákat, ami azért is nagy szó, mert Viktor nem a Csillag Születik döntős csapatához tartozott.

A fiatal énekes újabb nagy lépés előtt áll, hiszen megkapta élete első musical főszerepét, mégpedig egy szabadtéri világpremierben. A legendás ABBA együttes szerzőpárosa, még a 80-as évek közepén írta meg a Sakk című darabot.

A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon az eredeti mű koncertváltozatát mutatják be, egy új, látványos produkciót láthat majd a nagyközönség, amelyet a Vámpírok Bálja musical csapata, az ismert díszlet-jelmeztervező, Kentaur tervei alapján visz színpadra augusztus elején.

Viktort egy komoly, többfordulós válogatás után választották ki erre a szerepre, ahol a sakktudás nem volt követelmény, Bár ő azt meséli, gyerekként édesapjával rengeteget sakkozott.

undefined
Nézd vissza a Fókusz adásait az RTL+-on!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!