Pap Dorci tisztázta, mi történt ÉNB Joe-val a hajnali találkozások alatt az Exek csatájában

rtl.hu

2026. szeptember 4. 12:00

Az Exek csatája Kibeszélőben ezúttal a második évad győztesei, Pap Dorci és Esztergályos Patrik ültek le Kamarás Norbival, hogy felidézzék a birtokon töltött napokat. A páros a közel 15 millió forintos nyeremény mellett a legnagyobb konfliktusokra, a szereplők közötti vonzalmakra és az őket ért kritikákra is reagált. Míg Dorci azt is tisztázta, mi történt közte és Joe között a hajnali beszélgetések során, addig Patrik, a leendő apuka elárulta nekünk születendő gyereke nevét.

Sokáig fel sem fogták, hogy megnyerték az Exek csatáját

Dorci és Patrik számára különösen sokat jelentett a győzelem, korábbi versenyeiken ugyanis mindketten közel kerültek már az első helyhez, nyerniük azonban még nem sikerült.

Amúgy én nagyon sokáig nem is fogtam fel, meg nem dolgoztam így fel annyira, hogy mi történt 

– mondta Dorci, aki szerint kellett néhány hét, mire igazán leülepedett benne a győzelem.

Patrikék végül közel 15 millió forinttal, vagyis 14 millió 960 ezer forinttal távoztak a műsorból, a pénzt pedig igazságosan elosztották egymás között. A visszanézett játékok közben ugyanakkor már fájóbb volt látni, mennyi pénzt veszítettek el egy-egy rossz döntéssel.

Nézd meg a velük készült Exek csatája Kibeszélő adást:

Patrik feleségének sem okozott problémát az exével való közös szereplés

Patrik arról is beszélt, hogy felesége egyáltalán nem ellenezte, hogy volt párjával költözzön be a műsorba.

Egy percig se volt probléma 

– jelentette ki, majd hozzátette, szerinte egy stabil kapcsolatban ennek nem is kellene kérdésnek lennie.

A műsor visszanézésekor mindössze néhány vicces megjegyzést kapott otthon.

Annyi volt, hogy egyszer-kétszer elmondta, hogy most éppen a kanapén túl közel ültem Dorkához 

– mesélte Patrik.

Mutatjuk Dorci és Patrik győzlemi pillanatát:

Dorci a Vanesszával való konfliktusról: „Ilyen önuralmat életemben nem gyakoroltam még”

A visszatekintő bejátszó után szóba került Dorci egyik első komoly konfliktusa is. Elmondása szerint már az első napokban annyira feszült volt a helyzet, hogy még az is megfordult a fejében, hogy feladja a versenyt.

A Hranek Dévid és Ahmed Vanessza párossal hamar megromlott a kapcsolata, Dorci szerint ugyanis ő már a kezdetektől nem hitt nekik.

Én elmondtam nyíltan mindenkinek a saját véleményem, hogy én miért fogok rájuk szavazni, hogy én nem hiszem el egyetlen szavukat sem a legelejétől kezdve, és nem tudok bennük bízni, és nem is akarok.

Vanessa később bokszolni is kihívta, Dorci pedig azt mondta, hatalmas önuralomra volt szüksége ahhoz, hogy nyugodt maradjon.

Na, ilyen önuralmat életemben nem gyakoroltam még, mint ott 

– fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy kamerák nélkül másképp reagált volna-e, azt mondta, ma már fontosabb számára, hogy mindne helyzetben ember maradjon.

Mutatjuk a pillanatot az Exek csatája 2. évadából:

Patrik több nőt is megnevezett, akik tetszettek neki

A beszélgetés könnyedebb pillanataiban előkerült az is, hogy Patriknak ki tetszett a birtokon. A műsorban korábban Széphalmi Juliskát nevezte meg, egy másik feladat során pedig Szorcsik Vikinek kellett szerelmet vallania.

Mint kiderült, Viki már gyerekkorában is tetszett neki.

Régi múzsám volt, igen 

– mondta Patrik.

Amikor Norbi újabb nőkről kezdte kérdezgetni, már ő maga is érezte, hogy kezd veszélyessé válni a téma.

Még bevonnának még egy harmadik nőt, hogy ki tetszett, mert akkor már valószínűleg haza is megyek 

– viccelődött. 

A romantikus szerelmi vallomás visszanézhető itt:

Dorci reagált a Joe-val kapcsolatos hajnali pletykákra

A Hidegzuhany bejátszó után újra előkerült az egyik legtöbbet emlegetett történet: Sebestyén Ági azt állította, Dorci rendszeresen hajnalban tért vissza Varga Miklós Joe-éktól.

Dorci szerint azonban ebből a műsorban sokkal nagyobb történetet csináltak, mint ami valójában történt.

Ez egy nagyon aljas, undorító húzás volt szerintem 

– mondta Ági kijelentéséről.

Azt is tisztázta, hogy egyetlen alkalommal ment vissza valóban hajnali négy körül.

Ez a négy–fél öt körül járok haza, ez egyetlen egyszer történt ilyen, hogy négy óra körül mentem fel.

Dorci szerint számára természetes volt, hogy Joe-val beszélgetett, és meg sem fordult a fejében, hogy bármi több legyen közöttük. Ágival való kapcsolatáról pedig ennyit mondott:

Én azt gondoltam, hogy mi vagyunk olyan kapcsolatban, hogy meg sem fordul a fejébe olyan, hogy én bármit is akarnék Joe-tól és azért beszélgetek vele.

Azt sérelmezte leginkább, hogy Ági nem négyszemközt kérdezett rá a történtekre, hanem egy interjúban beszélt róla.

Ha meg is fordul a fejében ilyen, akkor hívjon félre és kérdezze meg négyszemközt, nem egy ország előtt interjúban 

– fogalmazott az influenszer.

Nézd vissza az adásrészletet:

Már megvan a helye a közel 15 milliós nyereménynek

A finálé végén természetesen az is kiderült, mire fordítják a győzelemmel járó pénzt.

Dorci nemrég lakást vásárolt, így nála gyorsan megtalálta a helyét az összeg.

Én most vettem ugye lakást, úgyhogy minden pénznek megvan a helye jelenleg 

– mondta.

Patriknál pedig a hamarosan érkező kisbaba miatt akad bőven kiadás. A Kibeszélőben azt is elárulta, hogy kisfiukat Vincének fogják hívni.

Mindig mondták, hogy a gyermekvállalás az drága mulatság. Na de azt nem tudtam, hogy már az azt megelőző pár hónap is az 

– viccelődött, majd a kicsi nevét is elárulta.

Nemrég volt egy nagyon szép kismamafotózás, úgyhogy igen, izgatottan várjuk a kis Vincének a megérkezését.

A győztes páros így nemcsak egy komoly közös sikerrel, hanem közel 15 millió forintos nyereménnyel is lezárhatta az Exek csatája második évadát.

Borítókép forrás: RTL

Exek csatája 2. évad július 8-tól az RTL+ Premiumon! Premier dupla epizóddal, új rész szerdánként!

Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!