EUEurópa

A szlovén miniszterek részt vehetnek a magyar uniós elnökség budapesti találkozóin

rtl.hurtl.hu

2024. július 22. 16:09

A szlovén külügyminiszter ott akar lenni a külügyminiszterek augusztus végi tanácskozásán, amit bojkottálhatnak a kollégái.

A szlovén miniszterek részt vesznek a magyar EU-elnökség által Budapesten szervezett informális találkozókon, hacsak nem születik más irányú uniós szintű döntés – közölte Tanja Fajon szlovén külügyminiszter hétfőn Brüsszelben az Európai Unió külügyminiszteri találkozójára érkezve.

Korábban Svédország, Finnország, Lengyelország, Észtország, Lettország és Litvánia is bejelentette, hogy kihagyják az informális találkozókat Magyarország féléves elnöksége alatt, míg Szlovákia nem kívánja bojkottálni ezeket az összejöveteleket. Az uniós vezetők azért nem akarnak részt venni a találkozókon, mert Orbán Viktor bejelentés nélkül tárgyalt Moszkvában és Pekingben is, majd a posztjaiban a magyar elnökség logóját használta, ezzel azt a látszatot keltve, hogy uniós vezetőként találkozott Vlagyimir Putyin orosz- és Hszi Csin-ping kínai elnökkel.

Egy hete a Politico arról számolt be, hogy az uniós külügyminiszterek ellenrendezvény szervezésével bojkottálnák Orbán Viktor augusztus végére tervezett EU-s külügyi csúcstalálkozóját.

Tanja Fajon most azt mondta, ő maga részt kíván venni a külügyminiszterek augusztus végi tanácskozásán, noha még nem kapott arra meghívót.

Orbán Viktornak moszkvai és pekingi útjával kapcsolatban Fajon azt mondta, még ha jó szándék vezérelte is, a magyar miniszterelnöknek biztosan nem volt erre uniós mandátuma.


Azt kívánjuk, hogy a tárgyalások a lehető leghamarabb elkezdődjenek, és a háború véget érjen Ukrajna feltételei szerint. De ma még nem tartunk ezen a ponton. Támogatunk minden, az ENSZ Alapokmányán és a nemzetközi jogon alapuló tervet – tette hozzá a szlovén külügyi tárcavezető.

Nyitókép: Getty Images/Anadolu/Dursun Aydemir

#Európa#európai unió#külügyminiszter#találkozó#brüsszel#szlovénia#tanja fajon