EUEurópa

Uniós támogatás: 140 ezer laptopot kapnak diákok és oktatási intézmények országszerte

rtl.hurtl.hu

2023. november 14. 21:37

476 állami, egyházi, nemzetiségi önkormányzati és alapítványi köznevelési intézményfenntartó jelezte, hogy csatlakozna a projekthez.

Novemberben és decemberben újabb 140 ezer oktatási célú, személyes használatú, illetve intézményi használatú laptophoz jutnak hozzá 7. és 10. évfolyamos diákok és iskolák országszerte – jelentette be a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára kedden Ráckevén.

Balatoni Katalin a helyi Ady Endre Gimnáziumban tartott eszközátadáson hangsúlyozta: Magyarországot is érinti a digitalizáció, a koronavírus-járvány pedig különösen rávilágított arra, milyen fontosak azok az eszközök és technikai feltételek, melyekkel lépést lehet tartani a világgal.

 Emlékeztetett: 

az Európai Unió támogatásával, több mint 200 milliárd forint keretösszeggel megvalósuló „Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára” című projekt keretében 2025 végéig 579 ezer oktatási célú, személyes használatba adható laptopot osztanak ki országszerte.

 A laptopok tavaly kezdődött szétosztása mellett több mint 4000 helyszínen létesítettek hozzáférést vezeték nélküli internethez, továbbá 10 milliárd forintból az érintett intézmények elektromos hálózatát is felújították. Emellett több mint 300 digitális tankönyv fejlesztése készült el, míg a KRÉTA rendszer ma már angol és német nyelvtanulási alkalmazást is tartalmaz.

Nyitókép: Máthé Zoltán / MTI

#Európa#uniós támogatás#laptop#uniós pénz#európai unió#oktatás#közoktatás#digitális oktatás