Életmód

Árpa Attila: Olyan világban élünk, ahol a temetők tele lesznek gyönyörű szép emberekkel

rtl.hurtl.hu

2024. május 24. 14:40

Hiába tünteted el a ráncokat, úgyis meg fogsz halni előbb-utóbb. Csak mindezt rohadt jóképűen – mondta Árpa Attila.

Árpa Attila színész és producer Garami Gábor Klasszik című podcast műsorában beszélt arról, hogy miért festeti a haját. Kifejtette, hogy szakmai okokból tartja fontosnak a megjelenését fenntartani, mivel sok szerepre amúgy is befestik a haját.

Nyilván az ember ápolja magát, észreveszi azt, ha nagyobbak a ráncok, nagyobbak a karikák, gondolkodik azon, »mit csináljak, mivel kenjem magam, vagy hallgassak a többiekre, akik azt mondják, hogy a férfiaknak ez jól áll?«. Szóval foglalkozni foglalkozok az idősödéssel, mondom, már csak szakmailag is, azért mégiscsak valahogy ebből élek mint színész, mint képernyőn lévő ember

– mondta Árpa Attila a 24.hu szemléje szerint.

Megjegyezte, hogy az öregedéssel kapcsolatosan nincs különösebb aggodalma, bár volt egy időszak a negyvenes évei közepén, amikor zavarták az első ősz hajszálak. Jelenleg azzal foglalkozik, hogyan lassítsa az öregedés külső jeleit, bár tudja, hogy az idő múlását nem lehet megállítani.

Azt tudjuk csinálni, hogy a lehetőségekhez képest próbálunk jól kinézni. Olyan világban élünk, ahol a temetők tele lesznek gyönyörű szép emberekkel… Mert hiába szabatod szépre az arcodat, tünteted el a ráncokat, meghalni meg fogsz úgyis előbb-utóbb, csak lehet, rohadt jóképű leszel

– tette hozzá a műsorvezető.

Nyitókép: RTL

#Életmód#árpa attila#jóképű#ránc#öregedés#szépészeti beavatkozás#plasztikai sebészet#arcplasztika