Életmód

Volt, aki csak duriánt evett, más belsőségeket faggyúval – halálos következménye is lehet az egyoldalú divatdiétáknak

Cserei BettinaCserei Bettina

2023. november 2. 14:17

Az internet térnyerése kedvez a szélsőséges fogyókúrák terjedésének, aminek esetenként végzetes következményei vannak. Tehát nagyon nem mindegy, mikor változik át egy ártatlannak tűnő diéta életmóddá. Barcsa Ildikó dietetikus segítségével raktunk rendet a ma népszerű nyers diéták útvesztőjében, és annak is utánajártunk, hogy meddig működhet a sütés-főzés nélküli terülj, terülj asztalkám.

Több társadalmi csoport – sokszor etikai megfontolásból – a természethez való visszatérést szorgalmazza, aminek része az ételek főzés nélkül való elfogyasztása. Ezeknek az irányzatoknak a gyűjtőfogalma a raw foodism, azaz nyersevés. Ennek egy ágazata a raw veganism, azaz a nyers vegán étrend, amely először a 20. század elején szerzett híveket, de csak a közelmúlt óta örvend globális népszerűségnek, még a világsztárok körében is.

Lenny Kravitz az egészséges reformtáplálkozás egyik leghíresebb férfi képviselője. A zenész a Men’s Health-nek adott interjúban bepillantást engedett a hűtőszekrényébe is, aminek tartalma nagyrészt nyers zöldségekből, gyümölcsökből áll. 

Vegán vagyok, és többnyire nyersevő. Egy éven keresztül kizárólag nyers étrendet követtem. Amikor itt vagyok, annyi nyerset eszem, amennyit csak tudok

– mondta a zenész, aki maga termeli zöldségeit bahamai kertjében. 

Zhanna Samsonova orosz származású influenszer vegán életmódja miatt sikert sikerre halmozott a közösségi oldalakon. Ám Samsonova táplálkozása egyre inkább egyoldalúvá vált, amikor Ázsiába költözött, és mint arról korábban az rtl.hu beszámolt, a nő feltehetőleg éhen halt, miután barátai és családja szerint kizárólag egzotikus gyümölcsökön élt Malajziában.

Hét éven át csak duriánt és jackfruitot evett. Nem kell orvosnak lenni ahhoz, hogy megértsük, hová vezet ez

– mondta a vegán influenszer egyik barátja, aki szerint az utolsó hónapokban még inkább egyoldalúvá vált Zhanna táplálkozása.


A rettenetes szagú durián rengeteg omega-3 zsírsavat tartalmaz, magas fehérjetartalma miatt kiválóan beilleszthető a vegetáriánus étrendbe, ám ha csak ezt esszük, az rendkívül egyoldalú táplálkozást jelent. Barcsa Ildikó dietetikus szerint

kizárólag nyersvegán ételekkel sok esetben nehéz elegendő energiát bevinni a szervezetbe. Könnyen fellép a B12-vitamin hiánya, ami elkerülhető pótlással.

Egy tavalyi kutatás alapján a nyersvegán nők nagyobb arányban voltak alultápláltak, és gyakrabban maradt el a menstruációjuk, valamint alacsonyabb csonttömeget figyeltek meg náluk, mint a mindenevő nőknél.

Zhanna édesanyja, Vera Samsonova azt állítja, 39 éves lánya egy koleraszerű fertőzésben hunyt el. A fertőzés súlyosságát növelte, hogy a nyersvegán étrend miatt kimerülhetett a Zhanna szervezete.


Zhanna Samsonova tragikus halálában az egyoldalúan táplálkozók mentális betegsége, az orthorexia nervosa nevű állapot játszhatott szerepet.

Az orthorexiában szenvedők az egészséges étkezés megszállottjai, a jelenséget itthon beteges egészségmániaként is emlegetik.

Ez az állapot az egészséges étkezés betartására irányuló ártatlan kísérletből fejlődhet ki, ilyenkor az egészség iránti vágy csap át kényszeres, beteges viselkedésbe. Bár Zhanna nyár elején hunyt el, az influenszer Instagram-oldala a mai napig él, követői pedig továbbra sincsenek meggyőződve arról, hogy a nő étkezési szokásai szerepet játszottak a halálában. Azt állítják, hogy az általa fogyasztott gyümölcsökben található vegyi anyagok felelősek Zhanna tragikus halálában.

Magyarok is találkoztak már szélsőségekkel

Az élőételes diétának magyar követői is vannak: Turi Glória három éve beszélt arról a Fókusznak, hogy kigyógyulását a rákból a nyers táplálkozásnak tulajdonítja.

A napom nagy részében rengeteg csírát ettem, tehát főétkezésnél a tányér 60-70 százalékát ez tette ki

– mondta Glória, aki szerint a gyógyulás kétharmada a megfelelő táplálkozáson múlik.


Ezt az ideológiát használta ki az a magyar orvos is, aki „különleges” diétákat írt fel fizető betegeinek. Mint ahogyan arról az rtl.hu-n is beszámoltunk, egy páciens fekélyes vastagbélgyulladás miatt fordult hozzá, neki állítása szerint azt mondta, hogy ne egyen semmi mást, csak tiszta forrásból származó húst és rengeteg zsírt.

Belsőséget is kellett ennem, sokat, majd kitalálta a nyers hús evését faggyúval

– mesélte Judit. A különleges módszer valójában nem más, mint a nyers vegánság ellentéte, a Carnivore-diéta, amit magyarul húsevő étrendnek nevezhetnénk.

„A Carnivore-diéta a paleo- és a ketogén diétánál is szélsőségesebb, eliminációs étrend. A diéta kizárólag állati eredetű élelmiszerek fogyasztását engedi, vagyis húst, halat, belsőségeket, állati zsiradékokat, tojást és kevés tejterméket” – világosított fel Barcsa Ildikó. A dietetikus arra figyelmeztetett, hogy ennél a rendkívül extrém étrendnél a szénhidrátbevitel szinte nulla, pedig bármennyire is meglepő, szénhidrátbevitel nélkül nincs egészséges fogyás.

Igaz, a Carnivore-diéta követői olyan pozitív hatásokról számoltak be, mint például a fogyás, a jobb emésztés, a magasabb energiaszint, a tisztább gondolkozás és a gyulladások csökkenése. Ám a dietetikus szerint ezt a pozitív hatást okozhatja egyebek mellett a kevesebb evés, a fehérje magas telítőértéke miatt ugyanis nem éheznek meg a diétázók az étkezések között, a legtöbben általában napi kétszer esznek. A pozitív hatást okozhatja továbbá az is, hogy kizárnak az étrendjükből számos, gyakran panaszt okozó ételt, illetve kialakulhat a ketózis is – az a metabolikus állapot, amikor a szervezet zsírt és ketonokat használ fel fő üzemanyagforrásként. Nemrég Dr. Tóth is beszélt Reggeliben a nyershús-diéta veszélyeiről, szerinte 

ha valaki így akar fogyni, belehalhat.


Barcsa Ildikó szerint is számos hátránya van ennek a diétának: a nagy mennyiségű fehérje megemésztése megterhelheti a veséket, és az is ártalmas, hogy a diétázó megvonja magától a C- és E-vitaminban gazdag növényi eredetű élelmiszereket. Az étrend magas telítettzsír-tartalma szintén aggodalomra ad okot.

Hogyan egészségesebb: sütve, főzve vagy nyersen?

A nyers ételekből álló étrendnek számos egészségügyi előnye lehet, többek között a fogyás, a több tápanyag és vitamin, például C-vitamin bevitele a szervezetbe, a szív egészségének javítása és a cukorbetegség alacsonyabb kockázata. A nyersvegán diéta követése azonban hosszú távon több kárt okozhat, mint amennyi jóval kecsegtet. Akik hosszú időn át ragaszkodnak a nyers vegán étrendhez, azoknál fontos vitaminok és ásványi anyagok hiánya alakulhat ki, hiány léphet fel B12-vitaminból, kalciumból és vasból, és gondot okoz az alacsony fehérjebevitel is. A dietetikus szerint

egyes zöldségek főzve tápanyagdúsabbak, mivel a főzés elősegíti a sejtfalak lebontását, így könnyebben hozzáférhetővé válnak a tápanyagok az emésztőrendszer számára.

Ilyen például a spenót, a brokkoli és a gomba is, amelyeket könnyebben hasznosít a szervezet, ha főzve fogyasztjuk őket. A sárgarépából pedig a bétakarotin szívódik fel könnyebben főzés, párolás, sütés esetén. A főzés emellett elpusztítja a méreganyagokat, például a hüvelyesekben megtalálható lektint is.

Emellett persze nyersen is érdemes mindezeket a zöldségeket fogyasztani, hiszen a C-vitamin például hőérzékeny, így ez valóban nagyobb mennyiségben található meg a nyers zöldségekben, gyümölcsökben. Tehát a legfontosabb a változatosság, alapanyagok és fogyasztási módok szempontjából is.

Volt, aki duriánt evett, más belsőségeket faggyúval – megrázó történetek az egyoldalú étkezés következményeiről

A dietetikus kiemelte, hogy bizonyos betegségek esetében valóban pozitív eredményeket tapasztaltak a Carnivore-diétát követők, azonban erre nem áll rendelkezésre tudományos bizonyíték, az étrend megítéléséhez több kutatásra lenne szükség.

Összességében nincs olyan étrend vagy életmód, ami mindenkinél ugyanolyan hatásfokkal működne. A dietetikus is megerősítette, hogy az egészséges emberekre teljesen más szabályok vonatkoznak, mint a betegekre, ezért az egészségeseknek semmiképpen sem ajánlaná sem a nyersvegán, sem a Carnivore-diétát, mivel amellett, hogy „hamar egyhangúvá és unalmassá válik az étkezés, számos tápanyagot nem a szükséges mennyiségben és formában fogják tartalmazni, ami könnyen tápanyaghiányhoz vezethet”.

Volt, aki duriánt evett, más belsőségeket faggyúval – megrázó történetek az egyoldalú étkezés következményeiről

Barcsa Ildikó arra figyelmeztette a fogyókúrázókat, hogy ha olyan diétát választanak, ami túlságosan szélsőséges, például kizár ételcsoportokat, előírja, hogy ne vigyünk be szénhidrátot vagy zsiradékot, az hosszú távon nem lesz fenntartható. Három hónapon belül biztosan beletörik az ember bicskája, amitől motiválatlan lesz, majd visszatér régi rossz szokásaihoz. 

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) meghatározása szerint az egészséges étrend gyümölcsöket, zöldségeket, hüvelyeseket, dióféléket és teljes kiőrlésű gabonaféléket tartalmaz. Az ajánlás szerint érdemes előnyben részesíteni a telítetlen zsírokat tartalmazó ételeket, például a halat és az avokádót, és korlátozni a telített zsírok mennyiségét, tehát kevesebb zsíros húst és vajat enni.

Egyénre szabott, tudatos táplálkozással már bárki hatalmas lépést tehet az egészségesebb élet felé, aki pedig diétára vagy életmódváltásra adná a fejét, az jobban teszi, ha minél előbb kikéri egy dietetikus tanácsát.

Aki pedig arra kíváncsi, hogyan lehet egészségesen vegánként étkezni, olvassa el cikkünket az egy hónapos vegán kihívásról!

Nyitókép: Merili Magi/ pexels.com

#Életmód#egészség#étkezés#dietetikus#zöldség#gyümölcs#dr tóth#durián#barcsa ildikó#nyersvegán#carnivore-diéta#fogyókúra#diéta#evészavar#ma#fogyás