Életmód

Egy céges buli után lefeküdt kolléganőjével, akinek viselkedése ezután furcsán megváltozott

rtl.hurtl.hu

2023. szeptember 24. 10:27

Felajánlotta a hölgynek, hogy ha nem lenne menyasszonya, szívesen bánna vele a megfelelő módon. Történetük szokatlan fordulatot vett.

Szeretője furcsa viselkedésváltozása miatt kért segítséget a brit Sun párkapcsolati rovatának szakértőjétől egy 33 éves férfi, aki bevallása szerint a vendéglátásban dolgozik, egy éttermet és egy bárt vezet.

Itt ismerkedett meg az étterem 28 éves, leírása szerint gyönyörű, vonzó recepciósával, aki minden vendéggel jól kijön és aki rendkívül jól végzi munkáját. „Egy nap beszélgettünk, és elmondta, hogy a szerelmi élete pocsék. Annak ellenére, hogy abszolút gyönyörű, mindig csak olyan férfiakkal találkozik, akik szexre használják őt. Elhintettem egy megjegyzést, hogy ha nem lennék eljegyezve, akkor is szívesen a megfelelő módon bánnék vele” – elevenítette fel a férfi, aki szerint ezután a nő egyre inkább kereste társaságát. Egy céges buli után a nő felajánlotta, hogy menjen fel hozzá, ő pedig – mivel éppen mosolyszünetet tartottak egy vita után jegyesével – igent mondott. Jól érezték magukat és bár a férfi szavai szerint spicces volt, a nő felajánlotta, hogy józanon is találkozhatnának. „Most már mögém jön a munkahelyemen, simogat engem vagy magát. Bejön az irodámba, és átölel. Nagyon féltem, hogy lebukunk, de ő csak nevetett. Már háromszor szexeltünk a munkahelyünkön, de de abba akarom hagyni. A menyasszonyommal már rendbe hoztuk a dolgokat, de rettegek, hogy rájön erre” – panaszkodott a férfi, aki szerint a recepciós hölgy állandóan hívogatja és találkozót követel.

„A kifogások már eléggé fogynak a menyasszonyomnál. Ez a nő elkezdett azzal vádolni, hogy olyan vagyok, mint a többi férfi, csak a szexre használom őt. Azt mondja, megígértem, hogy jól bánok vele, és lehet, hogy el kell mondania a menyasszonyomnak, milyen emberhez megy feleségül. Soha nem tudom, mikor fog kapcsolatba lépni velem, vagy hogy mit, mit fog tenni legközelebb” – fogalmazott.

A tanácsadó szerint a szellem már kiszabadult a palackból. Úgy látja: a férfi csak reménykedhet benne, hogy a menyasszonya eléggé szereti ahhoz, hogy adjon még egy esélyt. A férfinak most határozottnak és egyértelműnek kell lennie.

„Mondd meg neki, hogy jó volt, amíg tartott, de vége. Álld a szavad. Lehet, hogy kell némi győzködés, hiszen tudja, hogyan nyomkodja a gombokat.Bölcsen tennéd, ha tisztáznád a menyasszonyoddal, mivel valószínűnek tűnik, hogy a kaland elmondja neki. Jobb első kézből megtudni” – javasolta.

Knapek Éva pszichológus a Reggeliben mondta el, hogy mi a megcsalás valódi oka:


Nyitókép: Getty Images

#Életmód#megcsalás#zsarolás#étterem#tanács#jegyesség

Címlapról ajánljuk