Életmód

Húsevő paraziták ették meg a szemét annak a férfinak, aki kontaktlencsével aludt el

rtl.hurtl.hu

2023. február 17. 9:58

Csak transzplantáció segíthetne a látásán, ez azonban egyelőre még várat magára.

Mike Krumholz elvesztette a látását, miután egy ritka parazita a szemébe jutott a kontaktlencséjén keresztül – írta meg a LADbible. A 21 éves floridai férfi 2022. december 19-én mindössze 40 percre aludt el a munkahelyén, hogy pihenőt tartson a gyerekek felügyelete közben, ekkor történt a baj.

Bár már korábban is volt, hogy Mike bent felejtette a kontaktlencséjét, de olyankor csak enyhén rózsaszín lett a szeme, most azonban sokkal durvább dolog történt. Acanthamoeba keratitist dagnosztizáltak nála, ami egy súlyos parazitafertőzés – az élősködő ilyenkor szó szerint elkezdi megenni a szöveteket.

A fertőzés olyan súlyos sérülést okozott a férfi jobb szemén, hogy kénytelen volt felhagyni a munkával és egyetemi tanulmányaival, mivel már több mint 50 napja teljes sötétségben tölti mindennapjait.

A szobámban le vannak húzva a redőnyök és minden fényforrás ki van kapcsolva

– mesélte Krumholz, aki azon túl, hogy december óta nem játszhat a gyerekekkel, és nem taníthatja őket, nagy bánatára még a Super Bowl-t sem nézhette a telefonján.

A családom nagyszerű, az édesanyám szabadságot is vett ki, de még a nappaliban sem lóghatok vele. A családom anyagilag is támogatott. Nagyon furcsa, hogy nem láthatok embereket

– fűzte hozzá Mike, aki nem akarja, hogy sajnálkozzanak az emberek, ugyanakkor szeretne újra úgy élni, mint egy átlag 21 éves, a fájdalom azonban elviselhetetlenné teszi mindennapjait.

Még soha nem éreztem ilyen fájdalmat az életemben.

Az említett parazitafertőzés a statisztikák szerint 33 millió kontaklencse viselőből egyet érint. Mike egyetlen lehetősége a részleges transzplantáció lenne, ehhez azonban még túl fiatal, és a szervezetében lévő gyulladás sem tenné ezt lehetővé.

Nyitókép: Instagram @mikekrumholz

#Életmód#kontaktlencse#húsevő#parazita#fertőzés#vakság

Címlapról ajánljuk