Életmód

Aki nőből van, és öregszik, akármit csinál, nem nyerhet – Madonna azonban nem hagyja magát

Czeglédi FanniCzeglédi Fanni

2023. február 9. 12:40

Miután vasárnap színpadra állt a Grammy-díjátadón, Madonnának azzal kellett szembenéznie, hogy az emberek képtelenek leszállni az arcáról. Úgy véli, „rávetült az ageizmus és a nőgyűlölet vakító fénye, amely áthatja a világot”. Az énekesnő nyilvánvalóan kés alá feküdt, ám „méltóságteljes öregedést” várni tőle már csak azért is hülyeség, mert egy olyan szakmában dolgozik, amely irtózik az idő múlásától.

Vasárnap este Madonnáé volt a megtiszteltetés, hogy a színpadra szólítsa a nembináris Sam Smith-t és a transznemű Kim Petrast a Grammy-díjátadón. A páros már korábban nyert egy díjat Unholy című számukért. 

Nem sokkal később a közösségi médiában fotók kezdtek el keringeni Madonnáról, pontosabban a díjátadón mutatott arcáról. Kismillióan rohanták le az énekesnő profiljait, hogy gúnyolódjanak a külsején, vagy azt találgassák, milyen plasztikai műtéten esett át. Piers Morgan brit műsorvezető megosztott egy közeli képet Madonnáról a következő felirattal: „azt hittem, Halloween októberben van”.

Az énekesnő kedden az Instagramon közzétett nyilatkozatában sajnálkozott, amiért a külsejéről szóló üres fecsegés beárnyékolta a díjátadó történelmi pillanatát.

„Megtiszteltetés volt számomra, hogy bemutathattam Kim Petrát és Sam Smith-t a Grammyn” – írta egy videómontázs mellé. „Szerettem volna átadni az utolsó díjat, ami az év albuma volt, de fontosabbnak tartottam, hogy bemutassam az első transz nőt, aki fellép a Grammyn – ez egy történelemformáló pillanat!!! És ráadásul még Grammy-díjat is nyert!!!”

Ahelyett azonban – írja Madonna – hogy arról szólt volna az este, hogy köszönetet mondhatott a művészek bátorságáért, sokan inkább úgy döntöttek, hogy a róla készült közeli fotókról beszélnek. „Ezeket egy sajtófotós készítette rólam teleobjektíves kamerával, ami bárki arcát eltorzítaná” – írta. A 64 éves Madonna úgy véli, rávetült az ageizmus és a nőgyűlölet vakító fénye, amely áthatja a világot, amelyben élünk.

Ez egy olyan világ, amely nem hajlandó ünnepelni a 45 év feletti nőket, és úgy érzi, hogy büntetnie kell őket, ha továbbra is erős akaratúak, szorgalmasak és kalandvágyóak maradnak.

Madonna hozzátette, hogy soha nem kért bocsánatot semmilyen kreatív döntéséért, sem azért, ahogy kinéz vagy öltözködik – és nem is most fogja elkezdeni. „A média a karrierem kezdete óta lealacsonyított, de ezt az egész próbatételnek fogom fel, és örömmel végzem el az úttörő munkát, hogy az utánam következő nőknek könnyebb dolguk legyen az elkövetkező években.” Madonna ezek után Beyoncét idézve azzal zárta a posztját, hogy „nem fogod összetörni a lelkemet”.

Mások is csinálják, csak jobb a sebészük

Madonna nyilvánvalóan engedett a társadalmi nyomásnak, és alávetette magát valamilyen plasztikai sebészeti eljárásnak, mint oly sokan mások. És igen, az eljárás a legtöbbször sikeres, de van, hogy a végeredmény egészen távol áll a természetestől. Nem Madonna az egyetlen ilyen híresség a világon, Priscilla Presley, Melanie Griffith vagy éppen Courtney Cox ugyanígy járt a fiatalító eljárásokkal, vagy vegyük például Renée Zellwegert, akinek 2015-ben valóban megfagyott kissé az arca a beavatkozásoktól. 

Természetesen a DailyMail adott az élvezetnek – mármint annak, hogy minden egyes részletet megtudjon arról, milyen eljárásokon eshetett át Madonna –, és megkérdezett egy plasztikai sebészt. Az orvos szerint az énekesnő arcfelvarráson eshetett át, mivel a bőre feszes, egyáltalán nincsenek ráncai, és a szemei is kisebbnek tűnnek. A sebész egyébként úgy véli, hogy az énekesnőnek az orrát is megcsinálhatták, mert a korábbi fotóihoz képest a mostaniakon túlságosan is hegyesnek és keskenynek tűnik. 

Dr. Michael Horn a mimika és a ráncok hiánya miatt úgy véli, hogy az énekesnő jócskán botoxoltatott, de szerinte Madonna arcformájának drasztikus változása a legszembetűnőbb. „Túl sok töltőanyagot használhatott, ami az arcának telt megjelenést kölcsönöz, de elveszi annak a természetes és kellemes csontozatnak a formáját, amivel egykor rendelkezett. Az arccsontjai markánsabbak, mint valaha, és természetellenesen magasnak tűnnek.” Az orvos szerint Madonna a hajvonalon is elvégeztethetett pár műtétet, valamint egy szemöldökfelvarrást is, mivel korábban vastag szemöldöke mára teljesen elvékonyodott.

Most, hogy végre választ kaptunk arra, mi történhetett a gyakorlatban, érdemes elmélázni azon is, hogy senki nem cseszegeti ugyanezért Kim Kardashiant, Gwyneth Paltrow-t vagy éppen Chrissy Teigent, akik ugyanúgy kés alá feküdtek, csak éppen esetleg jobb volt a sebészük. Ráadásul mindannyian jóval fiatalabbak Madonnánál. A 64 éves énekesnő posztja arra igyekszik rámutatni, hogy teljesen mindegy, mit tesz magával az ember, 

ha nőből van, és öregszik, nem nyerhet.

A szórakoztatóipar ugyanis irtózik a kövérségtől és az öregségtől, így aki el meri követni valamelyik hibát a kettő közül, könnyen nevetség tárgyává válhat. „Csak méltóságteljesen kellene öregednie” – írták a Twitteren a kommentelők. De akkor vajon tényleg békén hagynák? – kérdezzük mi. 

Emlékezzünk csak vissza a Szex és New York folytatásának debütálására, amikor mindenki arról beszélt, hogy Sarah Jessica Parker milyen RÁNCOS és ŐSZ. Több felhasználó is megjegyezte a közösségi médiában, hogy ideje volna kés alá feküdnie.

A sorozat sztárja szintén reagált a külsejéről szóló vitára, és megjegyezte, hogy készült róla egy fotó, amin Andy Cohennel szerepel: a férfinak teljesen ősz haja van, de abba senki nem kötött bele. „Ha róla van szó, ez miért oké? Nem is tudom, mit mondjak erre. Főleg a közösségi médiára, ahol mindenkinek van valami mondanivalója. »Túl sok ránca van. Nincs elég ránca.« 

Szinte úgy tűnik, mintha az emberek nem akarnák, hogy rendben legyünk azzal, akik vagyunk, mintha azt akarnák, hogy nekünk igenis fájjon az, ahogy ennyi idősen kinézünk. 

Mindegy, hogy a természetes öregedést választjuk, és nem törekszünk a tökéletességre, vagy csinálunk valamit az arcunkkal, hogy jobban érezzük magunkat. Tudom, hogy nézek ki. Nincs választásom. Mit csináljak? Állítsam meg az öregedést? Tűnjek el?” – tette fel a kérdést.

De azon is kiakadt Hollywood, amikor Keanu Reeves hosszú idő után bemutatta a barátnőjét a nagyvilágnak. Alexandra Grant képzőművész akkor 48 éves volt, és esze ágában sem volt elrejteni az ősz tincseit. 

A méltóságos öregedés tehát csak akkor jöhet szóba, ha az a sztenderdeknek megfelelően történik, és még valakinek jól is áll. Ha nem, elsöpri a közösségi média haragja. 

Mert félreértés ne essék, van különbség aközött, hogy valaki meglátja Madonna fotóját, és értetlenül áll azelőtt, hogy mehetett ennyire félre egy sebészeti eljárás, meg aközött, hogy veszi a fáradtságot arra, hogy valamilyen vállalhatatlanul bántó dolgot kommenteljen Madonna posztjai alá.

Az Irish Examiner újságírója, Suzanne Harrington arra igyekezett rámutatni, miért is jön mindig elő Madonna az ageizmussal, és miért is csattan ez az ostor sokkal inkább a női sztárokon, mint a férfiakon. A Grammy előtti cikk apropóját az adta, hogy Madonna bejelentette, turnéra indult az elmúlt 40 év legnagyobb slágereivel, mire egy BBC-s műsor azt feszegette, hogy az ő korában vajon szükség van-e erre, nem lenne-e jobb ötlet inkább otthon maradni és számolgatni a pénzt.

Harrington azzal érvelt, hogy Iggy Pop „kifosztott bőrtáskának tűnő” felsőteste épp úgy a védjegye, mint a gyűrött arca – de a kor előrehaladtával csak egyre menőbb lesz. Hasonló a helyzet Bob Dylannel és Paul McCartney-val, akik 60 éve tartó karrierjük legjobb slágereivel vannak turnén, mégsem kötekszik senki a külsejükkel. Bruce Springsteen 74 évesen még mindig a Főnök szerepében maradhat, de Madonna arca közfelháborodással jár, mert nem lehet csak úgy elengedni sem az elrontott beavatkozást, sem a ráncos kezeit. 

Igen, valami történik Madonna arcával, de volna itt valami sokkal fontosabb
Todd Owyoung/NBC via Getty Images

Az persze, hogy egy idősödő nő továbbra is merész és szexuális lényként kíván jelen lenni a színpadon, nem először hozza a szívbajt a kritikusokra. 2018-ban ugyancsak azért gyalázták Madonnát, mert a Grammyn látszott a feneke. „Vigyázok magamra. Jó formában vagyok. Megmutathatom a fenekemet, amikor 56, 66 vagy 76 leszek. Ki mondja meg, mikor mutathatom meg a fenekemet? Ez szexizmus. Ageizmus. És egyfajta diszkrimináció” – reagált akkor.

De hasonlóan nyilatkozott a Harper's Bazaarnak adott 2017-es interjújában is. „Megkérdezte valaki Steven Spielbergtől, hogy miért csinál még mindig filmeket? Nem volt már elég sikere? Odament valaki Pablo Picassóhoz, hogy azt mondja: »oké, nyolcvanéves vagy, nem festettél még eleget?«. Akkor hagyom abba, amit csinálok, amikor már nem akarom csinálni. Abbahagyom, ha kifogytam az ötletekből. Abbahagyom, ha kicsinálnak. Ehhez mit szóltok?”

Nyitókép: Robert Gauthier / Los Angeles Times via Getty Images

#Életmód#madonna#öregedés#grammy#arc#plasztikai sebészet#eljárás#ma#szexizmus#ageizmus

Címlapról ajánljuk