Életmód

Több szexpartnerük, de kevesebb gyerekük van – így élnek a kapzsi emberek

rtl.hurtl.hu

2023. február 8. 13:36

Pszichológiai kutatás nézte meg a kapzsi emberek életeredményeit. 

A Personality and Social Psychology Bulletin című szaklapban megjelent holland tanulmány szerint a kapzsiság jót tesz az anyagi helyzetnek, de komoly pszichológiai ára van, írta meg a Psypost. A kapzsi embereknek jellemzően több pénzük van, de kevésbé elégedettek az életükkel.

A kapzsiságot úgy írhatjuk le, mint az állandó vágyat, hogy valamiből többet szerezzünk, gyakran mások kárára. A vallásokban jellemzően erkölcstelennek és bűnösnek tekintik ezt a tulajdonságot. A pszichológiai kutatások nagyrészt alátámasztották a kapzsiság negatív megítélését, és kimutatták, hogy káros viselkedéssel, valamint sötét személyiségjegyekkel jár együtt. Kevés tanulmány vizsgálta azonban, hogy a kapzsiság összefüggésbe hozható-e az egyén számára pozitív eredményekkel. A közgazdasági nézet például azt sugallja, hogy a kapzsiság előnyös lehet a termelékenység és a jólét megteremtése szempontjából.

„A kapzsiságnak nagyon negatív konnotációja van; senki sem törekszik arra, hogy kapzsinak bélyegezzék” – mondta a tanulmány szerzője, Karlijn Hoyer, a Tilburgi Egyetem oktatója. „A kapzsiság mégis mindenütt jelen van, ami azt sugallja, hogy a kapzsiságnak hasznosnak kell lennie a kapzsi személy számára is. Ez elgondolkodtatott, vajon van-e valami, amire a kapzsiság jó?” – tette hozzá a kutató.

Hoyer és kollégái a kapzsisággal kapcsolatos életkilátásokat mérték fel, ehhez 16 és 95 év közötti hollandiai személyek reprezentatív mintáján végzett longitudinális vizsgálatból szereztek adatokat. A jelenlegi elemzéshez a végső minta 2367 résztvevőből állt.

A felmérés eredményei azt mutatták, hogy a nagyobb kapzsiság magasabb háztartási jövedelemmel járt együtt, de a személyes jövedelemnél ilyesmit nem találtak. A kapzsiság összefüggésbe hozható volt a szexuális partnerek magasabb számával, de a biológiai gyermekek alacsonyabb számával és a rövidebb romantikus kapcsolatokkal is. Sőt: 

a kapzsi emberek kevésbé elégedettek életükkel. 

„A kapzsiságnak van néhány pozitív és néhány negatív következménye magára a kapzsi személyre nézve: a kapzsiság (némileg) kedvező a gazdasági eredmények szempontjából (több jövedelem), de vegyes az evolúciós eredmények szempontjából (kevesebb gyermek és rövidebb romantikus kapcsolat, de több szexuális partner), és kedvezőtlen a pszichológiai eredmények szempontjából (alacsonyabb elégedettség az élettel)” – mondta Hoyer a PsyPostnak.

Nyitókép: Getty Images

#Életmód#boldogság#kapzsi#szex#pszichológia