Szőrösek, pöttyösek, akaratosak, és pont így szeretjük őket – az rtl.hu szerkesztőségének kutyái

Málna és Tasi Annabella

Óvatoskodva kérdeztem meg egy évvel ezelőtt a szerkesztőségben, néha behozhatom-e magammal az akkor egyéves kutyámat. Kölyökkora óta szoktattam az irodai léthez, így nem a kábelrágásoktól vagy bármiféle törés-zúzástól tartottam, hanem attól, hogy Málna bizony tesz azért, hogy tudomást vegyen róla mindenki, aki vele egy légtérben van. Sokszor rácsodálkoztam, milyen magabiztossággal ismerkedik meg minden új emberrel és kutyával, hogyan tesz úgy újra és újra, mintha tényleg az egész világ a legjobb barátja lenne. Sokszor gondolom azt is, annyira jól érzi magát a bőrében, hogy azt hiszi, tulajdonképpen minden érte történik. Nem hozzánk, hanem hozzá jönnek vendégek látogatóba, nem mi megyünk a szerkesztőségbe, hanem a kollégáim vannak ott azért, hogy vele találkozhassanak és őt ünnepeljék. 

Miután kirobbanó szeretettel mindenkit körbeudvarol és szétpuszil, tud a háttérbe vonulni és – mondták már – terápiás jelenlétével szebbé tenni a munkaidőnket. Kivéve, ha Guszti pajtija bent van az irodában, mert akkor megállás nélkül megy a pörgés és a játék, az egészen szürreális méret- és korkülönbség ellenére. Egy jó labradorhoz méltan harminc plusz kilójával el tudja hitetni bárkivel, hogy még soha semmit nem evett, de sajnos aranyszabály, hogy az ellenállhatatlan tekintetért cserébe senki tányérjából ne járjon finom falat Málnának, mert ha egy ilyen koldulást sikerre visz, attól tartok, onnan vele nagyon nehéz lesz visszajönni. Egyébként, ha kutya nélkül megyek dolgozni, igazán csalódott fejek fogadnak. És még meg is értem, mert tényleg egy kis ajándék vele az élet.

Lola és Manger Adrienn

Amikor sétáltatom a kutyámat, az első kérdés, amit megkapok az agarat nem ismerőktől, hogy „ugye neki nagyon nagy a mozgásigénye”? Ilyenkor mindig bevillannak a képek, ahogy tizenórákát alszik, hogy egy hosszabb túra után ritkán látom egyáltalán négy lábon elcsámborogni a vizes tálkájáig, és hogy sokszor magamban kell labdáznom a réten. Ezt persze mind nem szoktam elmesélni, mert úgyse hinnék el, csak annyit mondok, egy vizsla elevenebb. Aztán persze jön a többi, ami feltűnik nekik: hogy nyugodt és puha. Közben már percek óta vakarják, mert Lola diszkréten nekik dőlve adja a tudtukra, ő bizony jobban vágyik az emberek figyelmére, mint más kutyák társaságára. 

Az együtt töltött évek alatt megtanultam, hogy nem szereti a hangos zajokat, a légyzümmögést, az aluljárókat és az esőt. És azt is, hogy minden ételt gondosan el kell rakni előle. Mindent, még a táskában lévő müzliszeletet is, mert kiügyeskedi, kibontja, kicsomagolja. (De azért jó fej, mert mindig hagy belőle nekünk is). Az agár megosztó fajta. Van, akinek nem tetszik, sőt egyenesen csúnyának tartja. De csak addig, amig nem találkozik vele. Az agár ugyanis nemes és gyönyörű, villámgyors és lusta, érzékeny és önálló. Mindig más arcát mutatja, mikor, melyiket kell, vagy inkább mikor, melyikhez van kedve. Nekem leginkább a fogait mutogatja, amikor hazaérek, ő ugyanis vicsorogva örül. Persze futni is szokott, ha nem mondtam volna. És abban a néhány percben, amig repülve rója a köröket, szabadon, csak a futás öröméért, nekem nincs más dolgom csak nézni őt és pár pillanatig nagyon boldognak lenni.

Dorka és Borda Tamás

• Név: Dorka
• Lakhely: Csongrád
• Kor: 6 év
• Mi szerethető bennem: Kívül fekete-fehér, belül viszont igazán színes egyéniség vagyok. Pajkos, intelligens és hűséges. És persze nem mehetünk el szó nélkül a kinézetem mellett sem: a sráckutyák sorban csaholnak a kegyeimért.
• A legidegesítőbb szokásom: Imádom kényeztetni a gazdikat, akik néha már a falra másznak, annyit nyalogatom őket. De hát egy kutya mégis hogyan mutassa ki a szeretetét?!
• A szenvedélyem: Mint minden border collie, én is élek-halok a labdákért. Az egyik gazdim szerencsére vérbeli focista, szoktunk is kint fejelgetni a hátsó udvaron. Egyszer még a meccsére is beszöktem, de gyorsan kitessékeltek a pályáról. Kutya egy élet ez!

• A kedvenc előadóm: Hanyatt fekszünk a fűben, a gazdim a bundámat cirógatja, közben Lana Del Rey muzsikál. Imádom ezeket a pillanatokat!
• Életem legszebb élménye: Számomra az év egyik legszebb pillanata a tiszavirágzás. Tinikoromban a gazdikkal lubickoltunk a Tiszában, én pedig próbáltam elkapni a kis rovarokat, amik olyan gyorsan repdestek, hogy még a border collie-reflexeimmel is alig tudtam levadászni őket. Ez biztosan örök emlék marad az életemben.
• A jövőbeli terveim: Az utóbbi időben felszedtem néhány kilót, ráadásul nemrég egy súlyos műtéten is átestem. Szerencsére már sokkal jobban vagyok, és megígérem nektek, hogy hamarosan ismét meghódítom a focipályákat. Készüljetek fel a vereségre!

Füge és Jenei Brigitta

A megtestesült munkamorál, aki imádja a hétfőket, és persze az összes többi napot is, amennyiben minden reggeli séta azzal zárul, hogy bemegyünk a szerkesztőségbe. Az ő RTL-ébe. Van valami fennkölt beképzeltség abban, ahogy végigvonul a folyosón, majd beérve az emeletünkre, őrült sprintbe kezd, hogy köszönthesse az ügyeletes rabszolgáit. Az elhivatott szerkesztőket, akik klaviatúrát eldobva vetik elé magukat, hogy lelkes „Szia, Élet!” és „Gyere Mündzsinó!” felkiáltások után csak vele és szőrös teste kényelmével foglalkozzanak. Persze, Füge ezt csak a kiváltságosoknak engedi meg. Külső szemek távolságtartó és sértődős kupacnak láthatják, aki nemhogy simogatást, de még egy idegen pillantást is nehezen visel. Ennek eredménye, hogy egy egész szerkesztőség dolgozik állandóan azon, hogy végre megérinthesse őt. Pedig, ha egyszer a kegyeibe fogad, onnantól kezdve szerelmes ugatásaitól zeng az egész folyosó, ugyanis mindennap lelkesen üdvözöl majd. 

Természetesen egy makacs máltai élete sem játék és mese. Vannak szabályok, amiket mindenkinek be kell tartania a közelében, különben egy rémülten síró kutyát és egy „megmondtam, hogy ne csináld a kutya előtt” üvöltést kapnak. Tilos a csengő, a Waze és a Google Fordító hangja. Ennyi. Ha mégis megszegnéd és a szívbajt hoznád a kiskutyára, akkor egyetlen megoldás van: elő kell kapnod a mobilod, hogy betedd a kedvenc dalát Harry Styles-tól – igen, ő a legnagyobb rajongója. Szóval az egyre csak hízó – a kollégák által külön neki vásárolt fasírtos szendvicseknek köszönhetően – Füge tényleg a megtestesült munkamorál: nem csak siet az irodába, de ő a legjobb szerkesztő is. Senki sem alszik annyira hatékonyan meetingek és forgatások alatt, mint ő. Szóval innen üzenném a főnökeinknek: lassan kijárna egy kis juttatás a minőségi alvónak is.

Kavics és Gyömöre Máté

Kavics: kutya (bármilyen meglepő, tényleg az), kistestű, trikolor, ex-kan. Fizikailag félig csivava, félig shi-tzu, énképét tekintve moszkvai őrkutya. Tenyérnyi cukiságként érkezett 11 évvel ezelőtt, gondos nevelés és odafigyelés mellett egy 2,5 kilós kis pukkancs lett. A kutyaiskolában sikeresen kijárta az alap engedelmességi tanfolyamot, bár magas volt a fű, így nem látszott, hogy éppen ül vagy fekszik. Kizárólag ágyban, saját kispárnán alszik, és ha nem tetszik neki az aktuális időjárás, eszében sincs kimenni – kutyapelenkán végzi a dolgát. 

Mindig elkíséri a nagymamáját a vásárokba, segít neki eladni a portékát, bár ezt csak ő hiszi így, legtöbbször ugyanis öregurasan pihen a lavórjában, és pult alól, lesből rohanja le a nála nagyobb kutyákat. Tehát mindet. Mégis csak ő a főnök. Egy kis simiért bármire képes, követeli a kényeztetést és a rajongást. Nehezen emészti meg, hogy teljhatalmát megdöntötte egy gügyögő, pelenkás törperomboló. Bár már csak pár foga van, azokat kivillantva, roppant ijesztő morgással harcol a babával a házban fellelhető összes plüssért. Azért, ha közösen eszik a babakekszet, érdekes módon szent a béke…

Zserbó és Sallós-Kovács Luca

Zserbó cuki kis gombszemei 2020 decemberében ejtettek rabul, miközben a Facebook üzenőfalamat pörgettem. A csévharaszti menhelyet még azon a hétvégén felkerestük a férjemmel, így az akkor Cidri névre hallgató Jack Russel terrier keverék kiskutya az ünnepeket már egy meleg otthonban tölthette, szerető gazdik társaságában. Szinte az első perctől kezdve magunkkal visszük őt mindenhova. Imád autóban utazni, ezért alig várja, hogy útra keljünk. Nincs ez másként a dolgos hétköznapokon sem. Miután a járványhelyzet miatti home office-ból szépen lassan visszatértünk az irodába, Zserbó is szinte mindennap jön velem. Napjának fénypontja, amikor az irodába beérve elfoglalhatja a kanapéját – igen, már ilyene is van, amit ő és a szőrszálai uralnak a kollégák nagy örömére. 

Zserbó egyik kedvenc hobbija az alvás, amit az irodában is előszeretettel szokott gyakorolni, a Jack Russelekben túlcsorduló energiák ugyanis őt távolról elkerülték. Ebben csak a napközbeni séták és az irodában megforduló emberek simogatásai szokták megzavarni, amiket egyre szívesebben fogad – egyesek pocaksimijére már kifejezetten vágyik, ilyenkor rögtön hanyatt dobja magát örömében. Van, hogy a szorgos munka miatt kialakult csendet a horkolása töri meg, és olyan is előfordul, hogy egy-egy munkatársunk azon kapja magát, hogy a monitor helyett a békésen szundikáló Zserbóban gyönyörködik. Egy biztos: nagyban hozzájárul a mindennapok kiegyensúlyozottságához, és egy-egy feszültebb pillanatban is elég csak mellé ülni, mert nyugalmat árasztó jelenlétével pár perc alatt képes hatni az emberre.

Guszti és Czeglédi Fanni

Tökéletes virslitest és maximális dráma. 2 kiló 90 deka zsarnokság, és még nincs öt hónapos. Tacskó lévén Guszti amúgy is mindenbe beleüti egyre nyúló kis orrát, ráadásul egészen pici kora óta a Hírigazgatóságon nevelkedik. Nem kell a szomszédba mennie egy kis kíváncsiságért. Valamiért nagyon lekötik a sci-fik (továbbá a Duck TV és a kormányinfó) és a különböző, űrről szóló videók. Mindig valami rosszaságon töri a fejét, a minap képes volt halottnak tettetni magát, hogy ne kelljen sétálni. (Drámai alkat és fázós. 21 fokban, takaró alatt is tud dideregni.) Néha olyan szenvedélyes ásásokban van, hogy kénytelen voltam előre bekészíteni egy közleményt Róma újabb darabjának fölfedezéséről. Betegre röhögöm magam az akaratosságán. Mindent érez, mindent tud. Úgy szeret, ahogy senki. Kölcsönös az érzés.

A fülei folyamatosan szanaszét állnak, mi pedig igazgatjuk őket, cserébe az arcunkra teszi a mancsát, amikor megnyalja az orrunkat. Guszti eleve azért lehetett és lehet, mert a kollégák nem küldtek el a fenébe, amiért a kutyám állandóan az orruk alá fingott (egyedül élek, egyedül nevelem, és mivel szinte mindig velem jött, számos egyéb baleset is történt). Most már öles léptekkel haladunk a teljes szobatisztaság felé, de nem volt egy fáklyás menet. (Srácok, köszönöm és örökké hálás leszek nektek a türelmetekért.) Alig várjuk a kutyasulit. Addig a kerületet szórakoztatjuk. Guszti hat kisgyerektől kapott ajándékot karácsonyra. Rajzokat, répát és játékokat küldtek neki. Imádják, és ő is a gyerekeket. Egy sztárt nevelek. Amúgy megmentette az életemet. De ez itt most az ő portréja.

Polli és Köves Gábor

Ha dalmatánk van, nyert ügyünk van. Népszerűségi mutatónk azonnal az egekbe szökken, és mást sem kell tenni ezért, mint elhagyni otthonunkat, és emberek közé menni a dalmatánkkal. Amióta Polli van, és ennek már több mint nyolc éve, felderülő gyermeki arcok, lelkes Pongó-Pongó! felkiáltások, elismerő szülői tekintetek kísérnek minden kutyával megtett méteren, a siker, a szeretet és elismerés olyan részegítő koktélja ez, amiben Bonónak lehet része, ha tesz egy kört a francia riviérán. A mi francia riviéránk az újlipótvárosi Pozsonyi út, itt aztán tényleg csak úgy sütkérezünk az elismerésekben, melyek nagy része Polli fejmagasságából, nagyon apró emberkéktől és felnőtt kisérőiktől érkeznek. Polli, a maga barna pöttyeivel, jutifalatra kigúvadó szemeivel, lezser csóválásával, nemes tartásával és természetesen viselt szépségével (csak semmi hivalkodás) a biztos népszerűség garanciája, még úgy is, hogy alapvetően tartózkodó természet, mely tartózkodását, gazdájával ellentétben, nem is próbálja leplezni. 

Sűrű szigetcsoportokat alkotó pöttyei és poétikusan lelógó fülei mellett legfőbb ismertetőjegye életvitelszerű különállása. Csukott szemmel is tudom, hol van, ha épp nagy hancúr van a kutyafuttatóban. Pont másfél méterre a heves játéktól. Ritka ünnep, ha ő is beáll, ilyenkor e kedves és – hát, igen – kicsit sznob társ kutyává változik: vegyül, vágtat, viháncol, majd, mint aki hirtelen ráeszmél, hogy kiesett állandó szerepéből, visszatér a polliság megszokott pózába. Valójában csak annyit akartam írni, hogy nagyon sz*retem. És egyszer talán a pöttyöket is sikerül összeszámolnom.

Nyitókép: rtl.hu