Életmód

Kutatás: a Covid-járványt átélt tinédzserek agyában a korai öregedés jelei mutatkoznak

rtl.hurtl.hu

2022. december 1. 18:25

Az agyi életkorbeli különbség körülbelül három év volt.

A koronavírus-járványt átélt tinédzserek agyában a korai öregedés jelei mutatkoznak – állapította meg egy tanulmány, amelyet a Guardian szúrt ki

A kutatók 81 amerikai tinédzser 2016 novembere és 2019 novembere közt készült MR-felvételeit hasonlították össze 82 olyan felvétellel, amelyet szintén tinédzserekről készítettek 2020 októbere és 2022 márciusa között. 

Végül 64 résztvevő felvételeit vetették össze olyan tényezők alapján, mint az életkor és a nem, a csoport pedig azt találta, hogy a serdülőkorban bekövetkező fizikai változások az agyban – például az agykéreg elvékonyodása, valamint a hippokampusz és az amygdala növekedése – nagyobbak voltak a Covid-19 utáni csoportban, mint a pandémia előtti csoportban, ami arra utal, hogy ezek a folyamatok felgyorsultak. Más szóval, az agyuk gyorsabban öregedett.

„Az agyi életkorbeli különbség körülbelül három év volt – nem számítottunk ekkora növekedésre, tekintve, hogy a lezárás kevesebb mint egy évig tartott” – mondta Ian Gotlib, a Stanford Egyetem pszichológiaprofesszora és a tanulmány első szerzője.

A Biological Psychiatry: Global Open Science című folyóiratban a csapat arról számolt be, hogy a világjárvány előtt ezt a jelenséget krónikus gyermekkori stressz, trauma, bántalmazás és elhanyagolás esetén figyelték meg. Ezek a kedvezőtlen gyermekkori tapasztalatok nemcsak a depresszió, a szorongás, a függőség és más mentális betegségek szempontjából teszik az embereket sebezhetőbbé, hanem növelhetik a rák, a cukorbetegség, a szívbetegségek és más hosszú távú negatív következmények kockázatát is.

A posztcovid csoport egyébként komolyabb mentális egészségügyi nehézségekről számolt be, mint a másik. Gotlib szerint az eredmények egybecsengenek más kutatók megállapításaival, akik a világjárványnak a tizenévesek mentális egészségére gyakorolt hatását vizsgálták. „A mentális egészség romlását a tizenévesek agyában bekövetkező fizikai változások kísérik, valószínűleg a világjárvány okozta stressz miatt” – mondta.

Az azonban még nem világos, hogy a tanulmányban kifejtett rosszabb mentális egészséget a gyorsabb agyi öregedés okozza-e, vagy egyáltalán, hogy ez utóbbi rossz hír-e a tizenévesek számára. „Ezt még nem tudjuk – 20 éves korukban kezdjük el újravizsgálni az összes résztvevőt, így jobban fogjuk tudni, hogy ezek a változások fennmaradnak-e, vagy idővel csökkenni kezdenek” – tette hozzá Gotlib.

„Idősebb felnőtteknél ezek az agyi változások gyakran társulnak a csökkent kognitív funkciókkal. Az még nem világos, hogy a serdülőknél mit jelentenek. De ez az első bizonyíték arra, hogy a világjárvány idején a mentális egészségben jelentkező nehézségeket az agy szerkezetében bekövetkező, a stresszel összefüggőnek tűnő változások kísérik” – fejtette ki a kutató.

Nyitókép: Todd Preuss, Yerkes Primate Research Center, Creative Commons

#Életmód#covid#koronavírus#járvány#korai öregedés#tinédzserek#karantinik

Címlapról ajánljuk