Külföld

Sokkal nagyobb eséllyel keverednek autóbalesetbe azok, akik nem oltatták be magukat covid ellen

Mohos MátéMohos Máté

2022. december 14. 20:13

No nem közvetlenül az oltás hiánya miatt, csupán azért, mert a „szabadon gondolkodók” a közlekedési szabályokat is sokkal kevésbé szívesen tartják be.

Kiderült, hogy összefüggés van aközött, hogy az ember mennyire lázadozik a covid-vakcina ellen, és aközött, hogy mennyire nem hajlandó betartani a közlekedési szabályokat. Ez a balesetek számában is meglátszik: az oltatlanok 72 százalékkal nagyobb eséllyel karamboloznak.

Feltételeztük, hogy azok a felnőttek, akik hajlamosak ellenállni a közegészségügyi ajánlásoknak, szintén figyelmen kívül hagyhatják az alapvető közlekedésbiztonsági irányelveket

 – írták a tanulmány szerzői, amit a Vice szemlézett.

Ez azt mutatja, hogy a vakcinaellenesek az élet többi területén is hajlandóbbak antiszociális magatartást tanúsítani. A tanulmány 178 orvosi központ adatait alapján több mint 11,2 milliós mintát használt a következtetések levonásához. Olyan baleseteket vizsgáltak, amelyeknek résztvevői kórházba kerültek a karambol miatt.

A 11,2 millió ember 84 százalékát oltották be covid ellen tavaly júliusig. A vizsgált egy hónapban közülük 6682-en szenvedtek balesetet, vagyis naponta kétszázan. A balesetet szenvedők közül 75 százalék volt oltott, ami azt jelenti, hogy az oltatlanok magasan felülreprezentáltak a karambolozók között.

A tanulmány szerzői szerint valószínűsíthető, hogy „a kormányzattal szembeni bizalmatlanság vagy a szabadságba vetett hit hozzájárul az oltási preferenciákhoz és a fokozott közlekedési kockázatokhoz is”, de a következők is szerepet játszhatnak: „a mindennapi kockázatokkal kapcsolatos tévhitek, a természetes védelembe vetett hit, a szabályozással szembeni ellenszenv, a krónikus szegénység, a félretájékoztatásnak való kitettség, az elégtelen erőforrások vagy személyes meggyőződések”.

Nyitókép: illusztráció / Pixabay

#Külföld#covid#baleset#karambol#tanulmány#szabály

Címlapról ajánljuk