Életmód

Vízipisztollyal riasztják el a sirályokat és a galambokat Velencében

rtl.hurtl.hu

2022. március 24. 20:47

Zaklatják a vendégeket, tömegesen csapnak le mindenféle ennivalóra.

Vízipisztolyokkal fegyverzik fel vendégeiket a velencei szállodák a galambok és sirályok ellen – számol be az MTI.

Amint feláll egy vendég az asztaltól, 10-15 galamb és sirály csap le az ott maradt ételekre, összetörve üvegpoharakat, tányérokat

– panaszkodott a Gritti Palace igazgatója, Paolo Lorenzoni, hozzátéve, hogy nem egyszer fordult elő, hogy kárpótolni kényszerültek vendégeiket a veszendőbe ment ételért, vagy a ruhájukon esett foltokért.

Az is előfordul, hogy a madarak a teraszokon étkező vendégek, vagy a Szent Márk téren sétálók kezéből ragadják ki az ennivalót, akár a fagyit is. A velencei szállodák már évek óta próbálkoznak különféle ötletekkel, most a vízipisztoly látszik beválni.

Lorenzoni szerint a madarakat riasztja a narancssárga szín, ezért ilyen vízipisztolyokat szereztek be vendégeik számára. Szinte nincs is szükség a használatukra, elég, ha a vendégek maguk mellett tartják az asztalon, mert a galambok már a puszta látványukra elmenekülnek.

Vannak szállodák, ahol sólymokkal űzik el a galambokat és a sirályokat, a Gritti Palace-ba például hetente kétszer hívnak solymászt, aki két ragadozómadarat is bevet, az egyik alacsonyabban, a másik magasabban repül. Ez a módszer nagyon hatékony, de elég drága: a solymászok szolgáltatásai egy évre harmincezer euróba kerülnek.

A madarak higiéniai, közegészségügyi, környezeti és műemlékvédelmi problémát is jelentenek, de csak kíméletes eszközökkel szabad őket elriasztani: a vízipisztolyon és a sólymon túl például különleges hanghatásokkal, vagy speciális szagokkal, amit az emberek nem éreznek.

Nyitókép: Giacomo Cosua/NurPhoto via Getty Images

#Életmód#sirály#galamb#velence#vízipisztoly#olaszország#turizmus

Címlapról ajánljuk