Életmód

Rég volt ennyire aktuális a halálról beszélgetni – de mit mondjunk a gyerekeknek?

Vizler-Nyirádi LucaVizler-Nyirádi Luca

2022. március 7. 13:44

Miközben a halál egyre kevésbé természetes része a 21. századi ember életének, a koronavírus-járvány és a háború miatt ismét testközelbe kerültek a veszteségélmények. Hogyan dolgozzák fel az elmúlást a legsérülékenyebb gyászolók, azaz a gyerekek, és hogyan segíthetik őket a gyászban a szülők?

Nemcsak korosztály-, de személyiségfüggő is, hogy melyik gyerek hogyan érzékeli, ha valaki meghal körülötte, ahogy az is, hogy hogyan mutatja ki az ezzel kapcsolatos érzéseit. Ha a szülő képes nyíltan beszélni az elmúlásról, akkor tud leginkább segíteni a gyerekének is. De mennyit árthat, ha a felnőtt is tagadásban él?

„Nem biztos, hogy a papa hazajön a kórházból”

Eszter 38 éves, egy öt és fél éves kislány boldog édesanyja. Szülőként azonban sosem volt könnyű feladata: Hédi nagyon korán, a 25. hétre született. Minden orvosi segítség ellenére születésekor élet és halál között lebegett, annyira rosszak voltak az életfunkciói. A szülők később további két alkalommal élték át kisbabájuk lehetséges elvesztését, de hála a kitartásuknak és a számtalan fejlesztésnek, mára Hédi szinte minden szempontból utolérte kortársait. A koronavírus időszaka sem volt egyszerű a család számára: a kislány első három évében ugyanis hogy nagyon kellett figyelni az egészségére, mivel minden légúti betegségénél súlyosan fullad. Sajnos Eszteréket más megpróbáltatás is érte ebben az időszakban.

„Ahogy hazavittük a kislányunkat a kórházból, rá egy évre derült ki, hogy édesapám daganatos beteg. Áttétes epehólyagrákkal diagnosztizálták, ennél a típusnál átlagban öt hónap a túlélési esély, ennek ellenére édesapám öt évet élt még, tavaly tavasszal hunyt el. Nem hirtelen halt meg, így volt időnk ismerkedni a halál érzésével. A hirtelen halál feldolgozása biztosan nehezebb, nálunk inkább az okozott gondot, hogy az elvesztése hosszú éveken át benne volt a levegőben” – fogalmaz Eszter, aki megpróbálta elfogadni édesapja betegségét, és kislányát is igyekezett felkészíteni a nagypapa közelgő halálára. Azonban 

folyamatosan azzal szembesült, hogy a kérdés itthon szinte teljesen tabutéma, főleg a gyermekekkel kapcsolatban. Szerinte viszont a legrosszabb választás elbagatellizálni vagy eltitkolni a gyerek elől egy halálesetet.

„Nehéz megérteni, hogy valaki többé nem lesz mellettünk, de a téma akkor is része az életünknek. Utánaolvastam, és minden általam hitelesnek tartott szakértő azt vallotta, hogy a gyermeket is be kell avatni. Sokszor mondtuk neki, hogy bizony nem biztos, hogy a papa hazajön a kórházból. Ez végül valóban így is történt. A szülők egy része biztosan megijedne attól, ha a gyerek például olyat játszik, hogy meghalnak a babái, de a szakértők szerint normális, ez is segíthet feldolgozni a történteket” – mondja Eszter, aki korábban már Hédi miatt is igénybe vett terápiás segítséget, most pedig édesapja miatt is ehhez fordult. Megvette az összes halállal kapcsolatos mesekönyvet, ami a segítségére lehetett. Hédi is nagyon sokat kérdezett erről, sokáig téma volt náluk az elmúlás, és gyermekpszichológushoz is jártak.

Csak az a felnőtt tud segíteni, aki képes elfogadni a halált

Szimon Petra pszichológus, mentálhigiénés szakember szerint a felnőttek nemcsak a gyerekekkel beszélnek nehezen a halál témájáról, hanem egymás között is, emiatt sokan közülük ugyanúgy egyedül maradnak a gyászukkal, mint a kisebbek. Általában az a jellemző, hogy felnőttként is nagyon nehezen kérünk segítséget, bezárjuk fájdalmainkat, magunk alá gyűrjük a gyászt, hogy erősek tudjunk maradni, vagy elengedjük, és összeomlunk. Mindkét véglet káros lehet, és nemcsak ránk, hanem gyermekeinkre nézve is.

Egy felnőttnek mindenképp fel kell ismernie, hogy milyen kapcsolatban áll az elmúlás kérdésével, hiszen ha ő nem tud róla a maga természetességében beszélni, nem fog tudni segíteni a gyereke gyászában sem. 

Nyitottságra, szeretetteljes odafordulásra, megértésre van szükség, arra, hogy elérhető legyen a gyerek számára. „Előfordulhat, hogy a gyerek nem mutat érzelmeket, látszólag túl könnyedén veszi egy szerette elvesztését, de ez jelentheti azt is, hogy nem érti, mi történik, vagy nem tudja kifejezni érzelmeit. Nagyon fontos, hogy ha nyitott rá, akkor mi is őszinte érdeklődéssel forduljunk hozzá, mindig igazodva az érettségi szintjéhez, érzelmi állapotához. A felmerülő kérdéseire ne elutasítást kapjon csak azért, mert a szülő saját tagadásában vagy érzelmi viharában képtelen kapcsolódni hozzá” – fogalmaz Szimon Petra.

A másik véglet, ha nem mutatjuk ki saját érzelmeinket a gyerek felé, ezzel próbáljuk megkímélni őt a felesleges fájdalomtól. Emiatt azonban a gyermek egyedül marad, másrészt nem tanulja meg, hogy igenis helye van a szomorúságnak, hogy lehet sírni. A gyermek érésével egy korai életszakaszban történt veszteség feldolgozása újra-és újra előkerülhet, és újabb gondolatok, érzések és kérdések merülhetnek fel benne.

A gyerek megérzi, ha nem mondunk igazat

Ha őszinték vagyunk, nyugodtan bevallhatjuk: legtöbben – így vagy úgy, de – félünk a haláltól. Ha szülőként képesek vagyunk elfogadni és a helyén kezelni a halál tényét, máris könnyebben kapcsolódunk a gyermek gyászához is, támaszként és biztos pontként segítve őt. Ha azonban a szülő nincs rendben, kerüli a témát, arra a gyerek nagyon könnyen ráérez, és ő is bizonytalanná válik. Ebben a bizonytalanságban pedig a legrosszabb, amit tehetünk, ha még hazudunk is neki.  

A cica elkóborolt, a nagymama elaludt, apu elment – a szakértő szerint a hasonló, kegyes hazugságnak szánt állítások később elakadásokhoz, személyiségfejlődési problémákhoz is vezethetnek. Ezek egyszerűen elveszik a gyerektől a lehetőséget arra, hogy megélje a gyászt. Mégis nagyon sokan szépítik, vagy egyenesen letagadják a halál fogalmát. Ha az utazáshoz vagy az alváshoz kapcsoljuk a halált, az olyan zavarokhoz is vezethet, ahol a gyermek rettegni fog, ha szülei elmennek valahova, vagy félni fog az elalvástól.

Halál a mindennapokban és járvány idején

A halál a maga természetességében egyre kevésbé van jelen a mai világban. Egyrészt a haldoklás folyamata és a halál a különböző intézmények falai közé szorult, távolabb került az embertől. Másrészt az öregedéshez való viszony is megváltozott: mindenhonnan az az üzenet érkezik, hogy mindent meg kell tenni a fiatalságunk megőrzéséért, mert az öregedés nem szexi. Így nem tudunk az elmúláshoz a maga természetességében viszonyulni, próbáljuk a végletekig kitolni a fiatal, életerős életszakaszunkat.

„Ennek ellenére nem mondhatjuk, hogy nem látunk halállal kapcsolatos információkat, hiszen

minden médiafelületről, a hírekből, az erőszakos filmekből ez ömlik ránk. Az intenzív elárasztás hatása azonban ellentétes hatást vált ki: látszólag érzéketlenné válunk a halál iránt, könnyen azt gondolhatjuk, hogy ez csak másokkal történhet meg

– fogalmaz Szimon Petra. Szerinte ezen sokat változtatott a koronavírus: „az a kontrollálhatatlan állapot, ami a járvánnyal együtt jár, nagyban megváltoztatta a halálhoz való viszonyunkat, közelebb került a valósága, és ennek érzelmi feldolgozása nehéz lehet”. A szakember azt tapasztalja, hogy egyre több fórumon próbálnak beszélni erről, de még mindig jellemző az érzelmek elnyomása és a gyermek köré húzott védelmi burok. „Mindezt azért tesszük, hogy menjen tovább az élet, pedig nem ez a jó megoldás: nem beszélni róla egyenes út lehet a szorongáshoz.”

(A halál témáját az elmúlt hetekben az ukrajnai háború is közelebb hozhatta a gyerekekhez. Az RTL Fókusz a múlt héten foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy mit gondolnak erről a gyerekek, és hogyan érdemes velük a háborúról beszélgetni.)

A szakértő tanácsa: vigyük-e a temetésre a gyerekeket?

Egy szerettünk elvesztésével nemcsak a  saját, belső egyensúlyunk billen ki, hanem az egész családé is. Nagyon fontos, hogy mindenki a saját, egyedi gyászát éli át ilyenkor, és a felnőtteknek kell támaszt nyújtani a gyerekeknek, nem pedig fordítva. A gyász hasznos is lehet: nagyon szépen meg tudja a tanítani a gyerekeket a valódi értékekre, a szeretet fontosságára, a családi kötelékek, baráti kapcsolatok, a társas támogatás erejére, a kortárs támogató közeg fontosságára.

A gyerekeknek semmiképp nem teszünk rosszat azzal, ha részt vehetnek a temetésen, ám nagyon fontos, hogy lehetőséget kapjon dönteni: ha nem akar részt venni rajta, akkor ne legyen kötelező. Ha magunkkal visszük, arra is készülnünk kell, hogy – főleg a kisebb gyerekek mellé – felügyeletet kell biztosítanunk. Mindenképp legyen ott egy kísérő, aki foglalkozik vele, ha már túl sok neki a szertartás. Az is lényeges, hogy előre készítsük fel őt arra, amit látni fog, mi fog történni, és értessük meg vele: elhunyt szerettünknek már nem fáj, ami vele történik.

Minden gyermek máshogy gyászol

Könnyen előfordulhat olyan helyzet, hogy egy kamasz idétlenül vihorászni kezd a temetésen, ez azonban nem azt jelenti, hogy tiszteletlen, hanem talán nem tud mit kezdeni azzal az érzelmi cunamival, ami éppen elárasztja. Kisebb gyerekeknél pedig furcsa lehet a szülő számára, hogy a gyászra utaló lehangolt, szomorú viselkedést felváltja a teljesen szokásos, elmélyült játék. A szülők gyakran támasztanak elvárásokat arra nézve, hogy egy gyereknek hogy kellene gyász idején viselkednie. Pedig – főleg idősebb korban – már nyugodtan beszélgethetünk velük a miértekről, illetve a halálhoz kapcsolódó szokásokról – ilyen lehet például a halotti tor, ami előtt lehet, hogy sok fiatal értetlenül áll. Szimon Petra szerint nagyon fontos, hogy legyen ebben egyfajta megengedés, hogy a gyermek a saját életkorának és személyiségének megfelelően gyászoljon.

„Főleg a kisebbek esetében jellemző, hogy szerepjátékokkal kijátsszák magukból, ami foglalkoztatja őket, vagy a rajzaikban jelenik meg valamilyen formában. A kisgyerekek gyászához legkevésbé verbálisan lehet kapcsolódni, más eszközök után kell néznünk – ilyen lehet például egy könyv vagy egy film is.”

A mesék segíthetnek 

A régi klasszikusok közül a Vuk című rajzfilm nagy segítség lehet a gyerekeknek szeretteik elvesztésének feldolgozásában, de az egyéb hagyományos mesékben is gyakran jelenik meg a halál témája. A modern alkotások közül az egyik legszebb mese, ami a témában készült, a Coco című animációs film. De fordulhatunk a könyvekhez is: segítséget nyújthat a Halálkönyv vagy számos magyar író alkotása is, mint például Mészöly Ágnes Barni titkos barátai című meséje.

Miért vonzódnak bizonyos gyerekek feltűnően a halál témájához?

Ahogy elkezdjük nevelni gyermekünket, természetesen nem azzal kezdjük, hogy megmutatjuk neki a halált a maga valójában. De mivel őt hajtja a természetes kíváncsiság minden olyasmi felé, amit nem ismer, és vonzzák a titokzatos és misztikus dolgok, önkéntelenül kialakulhat benne egy vonzódás a halál témája felé. Kiskorban még nagyon jellemző, hogy keveredik a fantáziavilág és a valóság, egy elkapott beszédfoszlány vagy egy kép alapján is elindulhat a gyermekben egy saját kis gondolatmenet. Az is előfordulhat, hogy a gyerek így próbálja meg feldolgozni saját félelmeit.

„Nagyon fontos, hogy ilyenkor ne torkoljuk le a gyermeket, ne nevezzük morbidnak. Ne tagadjuk a témát, ne kommunikáljuk azt felé, hogy erről nem illik kérdezni. A legjobb, amit tehetünk, hogy ugyanúgy kezeljük a kérdéseit, mint más témák esetében” – mondja a szakértő. Sőt, érdemes megkérdezni, miről jutott eszébe az adott kérdés, hátha segíthetünk a feldolgozásban is. Példákon keresztül is megismertethetjük a gyermekkel a halál kérdését, például a falevelek lehullásával érzékelhető körforgással. Ha egy kis humorral közelítjük meg a témát, azzal egyszerre adunk helyet neki, és szelídíthetjük meg a félelmetes oldalát.

Mik azok a Halál Kávéház-beszélgetések?

A Death Cafe Londonból indult, 2010-ben Jon Underwood döntött úgy, hogy több, a halál témája köré épülő projektet is elindít – ezek egyike volt a Death Cafe, vagyis a Halál Kávéház. Az ötletgazda felismerte, hogy bizonyos emberek szívesen foglalkoznak a halál kérdésével, míg másoknak szorongásaik oldásában segít, ha beszélgethetnek róla. A kezdeményezés pár év alatt elterjedt egész Európában, Észak-Amerikában és Ausztráliában. (A brit alapító 2017-ben, 44 évesen egy diagnosztizálatlanul maradt leukémia következtében elhunyt.)

Nem gyászterápia és nem is tanácsadás, ami a Halál Kávéház-beszélgetéseken zajlik. A résztvevők – gyakran idegenek – összegyűlnek, és egy sütemény, tea vagy kávé mellett tabuk nélkül beszélgetnek a halálról. Nem vezetik egymást szándékosan semmilyen következtetés felé: az összejövetelek célja, hogy az emberek szabadon és bátran elfogadják a halál tényét, ezzel pedig a legtöbbet hozhassák ki saját életükből. 

Magyar kutatás a témában

Szervesen kapcsolódik a halál és a gyász témájához a Semmelweis Egyetem Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola programjának keretében folytatott aktuális kutatás. A hozzá tartozó kérdőív kitöltésével mi is támogathatjuk abban a szakembereket, hogy további programok és projektek valósulhassanak meg az egyén és a társadalom mentális jólléte érdekében, illetve hogy a kutatók segíthessék a mindennapokban a covid-19 miatti és egyéb veszteségekkel való sikeresebb megküzdést. 

Nyitókép: Bert Newton ausztrál színész temetése Melbourne-ben tavaly novemberben – Darrian Traynor / Stringer / Getty Images

#Életmód#halál#gyász#temetés#gyerekek#gyermekek#gyermekpszichológus#pszichológia#veszteség#koronavírus#covid-19#járvány#halálozás#mesék#orosz-ukrán háború